Amikor a kábítószerfüggő mindenkinek a bizalmát elveszítette a környezetében, van valaki, aki nem mond le róla. Általában az édesanya az, aki nemcsak sokat sír, megoldásokat keres, hanem imádkozik érte. És miután a gyógyszeres kezelés és a pszichológusok sem tudnak már segíteni gyermekén, többeknél éppen az édesanya volt az, aki rátalált gyógyító közösségre, és aki rávette gyermekét, vonuljon be oda.
Az 1937-ben született Rita Agnese Petrozzi, akit Elvira nővérnek, Elvira anyának szólítanak, az a szerzetesnővér, aki közösséget alapított az utat tévesztett, reményvesztett fiatalok számára. 1983 óta a Comunitá Cenacolo nevű keresztény közösségébe befogadja, és a közösségben segíti a megtévedt, kábítószerfüggő fiatalokat. Az olaszországi, saluzzói székhelyű közösségnek több mint ötven háza Olaszországban, Amerikában, Argentínában, Ausztriában, Brazíliában, Franciaországban, valamint Horvátországban, Mexikóban, Oroszországban, Peruban, és nem utolsósorban a bosznia-hercegovinai Međugorjéban összesen mintegy 1500 fiatalt fogad be, együttműködik azok szüleivel. Sok vajdasági, szerbiai is a međugorjei zarándoklaton hall erről a közösségről, illetve hallja az abban a közösségben élő személyek tanúságtételét a gyógyulásáról.
Szép dolgokat mesélnek a közösségről azok, akik a tagjai voltak. Elmondják, az élet igen kemény, ugyanakkor jó is ott. A közösség tagjai nem beszélnek sokat, hanem próbálják megélni az evangéliumot. Az öröm, a szabadság a szemükben tükröződik.
Szent Benedek regulája szerint imádkoznak és dolgoznak. Már kora reggel szentségimádással kezdődik a napjuk. A munkát mindenki a saját munkacsoportjában végzi, háromhavonta mindenki más munkacsoportba kerül át. Ebéd után szabad beszélgetés van. E beszélgetések a kábítószerfüggőket, akik nagyon zárkózottak, arra serkentik, hogy megnyíljanak, és személyválogatás nélkül mindenkivel próbáljanak kapcsolatot teremteni a közösségben.
Kéthetente a közösségben mindenki elmondja, mi zajlik benne, miket élt át az elmúlt napokban. Nem lehet félrebeszélni, hisz napközben látják egymást, mindenki tudja, mit tett vagy mulasztott a másik. Természetesen nem könnyű kiállni és elmondani őszintén a többieknek, mi az, ami fáj, mi az, ami örömet okoz. Ez azonban alkalom, amikor tisztázni lehet a félreértéseket, nézeteltéréseket is.
A kiscsoportos beszélgetéseken pedig mindenki elmondja, hogyan látja a másikat. Elemeznek egy-egy konfliktushelyzet vagy nézeteltérés során kialakult szituációt, azt, hogy ki hogyan élte meg, és a többiek hogyan látták ezt. A beszélgetős alkalmak nagyban segítik az őszinteség kialakulását és a közösségben a kölcsönös elfogadást, szeretetet. A közösségbe érkező új fiatal úgynevezett őrangyalt kap maga mellé, egy tapasztalt, hosszabb ideje ott élő közösségi tagot. Őrangyalként éjjel-nappal vigyáz majd rá, vele lesz, amikor elvonási tünetekben szenved, és ha kell, dolgozik vele vagy helyette, ha kell.
A közösség teljesen a Gondviselőre hagyatkozik. Nincs állandó jövedelme, és rendszeres támogatást sem kap. Így semmivel nem szabad pocsékolni, a kitett ételt meg kell enni. Ha az új fiatal nem tudja, nem bírja megenni az adagját, az őrangyala az, aki segít neki ebben is.
A közösséget alapító Elvira nővér szerint az alkohol- vagy drogfüggőség nem a test betegsége, hanem a szív szeretethiánya. Ha a szív megváltozik – szeretve lesz és megtanul szeretni –, a függőség elmúlik magától. Jézus mondta: „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” Ezért nagyon őszinték egymással a Cenacolo közösségben a fiatalok, és igyekeznek igazságban élni. Ez az igazság szabaddá teszi, meggyógyítja őket. A Cenacolo közösségben mindenki előbb-utóbb leveszi álarcait: önmaga lesz, szabadnak érzi magát, elfogadja magát és másokat. Ezt a közösséget az élet iskolájának nevezik, mert ott az ember megtanul szolgálni és szembenézni a problémáival. A Cenacolóban általában három-négy évet töltenek a fiatalok, amíg felépülnek a függőségükből, és elég erőssé válnak, hogy a világban önálló, új életet kezdjenek. Nem a közösségben töltött időtartam a lényeges, hanem hogy a fiatal tud-e szeretni, tud-e imádságban Istennel élni. Csak akkor lesz képes a közösséget elhagyva a világban élni, ha az imádságot választja egész életére. Mert ami megtartja és megvédi a visszaeséstől, az az élő hit, a tanúságtevő élet, a hit állandó megvallása. Jézus az, aki gyógyít, aki megszabadít. Ő adja a kegyelmet és az erőt a változáshoz és a megmaradáshoz a jóban.
Az írás elején említettem az édesanyát. Szinte mindig van egy ember a világon, aki közvetíti a mennyei Atya gondoskodó, megmentő szeretetét, és aki az utolsó, bűnös gazemberré vált egyéntől sem fordul el. Mindig kell az Istennek valaki, egy irgalmas szamaritánus, aki közvetíti, felhangosítja az ő megmentő szeretetét és irgalmát a szerencsétlen ember felé.
Sok drogos, alkoholista és más függőségtől szenvedő ember él nálunk is, másutt is. Ha a hívők imádkoznak, az általuk felajánlott helyen majd nyílik egy Cenacolo közösségi ház. Nyilván maga a Szentlélek az, aki működik és hozza létre ezeket a közösségeket azok által, akik figyelnek őrá. A világ számára hihetetlen és érthetetlen, hogy mindenféle praktikák nélkül, csupán az „ora et labora” („imádkozzál és dolgozzál”) elve a siker, illetve a gyógyulás titka. Természetesen a gyógyító Isten az, aki visszaadja az embernek a szabadságát, a szív békéjét.
