A televízió szerves része mindennapjainknak, sőt központi helyet foglal el az életünkben. A televíziózás a legelterjedtebb szórakozásra, kikapcsolódásra és tájékozódásra irányuló tevékenység. A televízió tájékoztat és félretájékoztat, okít és butít, szórakoztat és untat. Ez nyilván nagyban függ a nézőtől és a műsorválasztástól is. A televíziós csatornák kínálata pedig rendkívül szerteágazó, a hírműsoroktól kezdve a filmsorozatokon, a dokumentumfilmeken keresztül a vetélkedőkig, a játékfilmekig mindent megtalálhatunk. A lényege: a mai ember el sem tudja képzelni az életét televízió nélkül. Az, hogy milyen hatással van az állandó vagy rendszeres televíziózás életünkre, általában keveset foglalkozunk. Nemcsak a személyiségünket, hangulatunkat és világnézetünket befolyásoló tényezőkre gondolok, hanem a tévénézési körülményeinkre és szokásainkra, amelyek velünk együtt napról napra változnak, és jelentősen befolyásolják az életünket.
Mostanság az átlagos tévénéző naponta három-négy órát tölt a készülék előtt, és legalább száz csatorna műsorából választhat. Ez meglehetősen sok időnek számít, ha azt vesszük alapul, hogy naponta ideális esetben nyolc órát töltünk munkával, nyolcat alvással és nyolcat szórakozással. Még egy-két évtizeddel ezelőtt is az átlag jóval kevesebbet tévézett, mert nem volt rá lehetősége. Jól emlékszem gyerekkoromból, ha akartam volna, akkor sem tudtam volna órákig tévézni. Hiszen mindössze három-négy csatorna közül lehetett választani, amelyeken többnyire késő délutántól volt adás, hétfőnként pedig a magyar televízió egyáltalán nem sugárzott műsort. Másrészt, hülyék lettünk volna otthon ülni a tévé előtt, amikor a barátainkkal hetente többször elmehettünk a moziba, ami már magában nagy élmény volt, a mozifilmről már nem is beszélve. A vidékünkön sajnos a legtöbb mozit bezárták, jórészt a televíziónak is köszönhetően.
A technika rohamos fejlődésével viszont nemcsak a kiváló kép- és hangminőséggel sugárzott tévécsatornák szaporodtak meg, hanem a minőséges és olcsó tévékészülékek is. Sok családban már nem egy, hanem kettő, sőt három-négy készülék is található, hogy bárhol képernyő elé ülhessenek. A nappaliban, a hálószobában, a konyhában, sőt már a fürdőszobában is van készülék, és jellemzően majdnem egész nap be van kapcsolva, ha másért nem, háttérzajnak. Bár a fürdőszobában nem jellemző tévét tartani, magam is meglepődtem, amikor egy-két helyen ráfutottam. El sem tudom képzelni, hogy ott mikor és milyen műsort nézhetnek! Viszont ismerek olyan családokat, és nem is keveset, akiknél presztízskérdés, hogy mindenkinek legyen saját tévéje. A gyerekeknek is! Hogy minek, azt nem tudom! Bár sejtem, hiszen a tévé villanypásztornak kiváló, ha unatkozik a csemete. Azon egyébként nem kell meglepődni, hogy minden helyiségbe jut egy-egy készülék, hiszen a tévé napjainkban bárki számára hozzáférhető és nem számít luxuscikknek, mint néhány évtizeddel korábban A szaküzletekben bőséges a kínálat az egészen aprótól az óriási méretű készülékig. Sok helyen már-már bútorként árulják a szekrénnyi nagyságú tévéket. És sokan úgy is vásárolják, majd a többi bútort a tévéhez rendezik, amelynek kitüntetett helye kell, hogy legyen a szobában, a tévés szobában, amit már-már szentélyként tisztelnek.
Sorolhatnám tovább a tévéhez kapcsolódó, olykor baljós társadalmi jelenségeket, de nem teszem. Természetesen nincs szándékom senkit eltiltani vagy lebeszélni a televíziózástól. Hiszen amennyiben a család tagjai közösen szórakoznak, megbeszélve a látottakat és hallottakat, a tévé hozzájárulhat az összetartozás érzésének növekedéséhez, valamint számos érdekes, értékes és fontos ismertre is szert tehetnek. Egy a fontos, nem szabad elmulasztani időről időre újragondolni a tévézéshez fűződő viszonyunkat és szokásainkat, hogy ne váljunk a rabjává.
