Még azok a hatalmi szerb politikusok is hatalmas győzelemként könyvelték el Koszovó Interpolba való felvételének meghiúsulását, a kétharmados többség kialakulásának sikeres megakadályozását, akik egyébként mindig igyekeznek visszafogottabbnak tűnni, akik nem szeretnek előre inni a medve bőrére. Az államelnök ehhez a táborhoz próbált tartozni, s azt mondta, nem ok Szerbia felülkerekedése arra, hogy megalázza Pristinát, aztán a következő mondataiban már maga is mégiscsak arról beszélt, hogy egy kis ország nagy diadala ez, lényegében csatlakozott az ünneplőkhöz. A dalos estekről is ismert külügyminisztertől pedig már igazán nem várhatta el senki azt, hogy pont egy ilyen győzelem felett huny majd szemet, s nem kiáltja ki Szerbia győzelmét a gonosz Koszovó felett. Az osztrák kancellár vezetéknevének szerb jelentéstartalmával variáló viccelődése már szóra sem érdemes. Tény: Szerbia elért egy újabb diplomáciai sikert, megakadályozta Pristinát abban, hogy tagja legyen ennek a jelentős nemzetközi rendőrszervezetnek.
Néhány napig úgy tűnt, Pristina valóban egészen más végkifejletre számított, hiszen a politikusok elismerték, hogy egy kedvezőtlen eredményről van szó, az albánok vezetői szerint azonban nem Koszovó veszített, mindenki alulmaradt, mert a bűnözőknek jelent egyedül jó hírt az, ha Koszovó továbbra is fekete foltnak számít az Interpol térképén. Aztán a kezdeti csüggedést követően hamarosan kezdetüket vették a pristinai intézkedések, melyek, bár azt is hihetjük, hogy teljesen függetlenek a dubaji Interpol-szavazáson történtektől, a balkáni politikai gondolkodást ismerve azért mégiscsak jobban tesszük, ha beletörődünk, itt már csak így mennek a dolgok, ekképp születnek a döntések, ilyenek az adok-kapok szabályai.
Alaposan feldühítette Belgrádot, amikor Pristina száz százalékkal megnövelte a Szerbiából érkező árura kivetett vámilletékeket. Ezzel a tollvonással az észak-koszovói szerbeket lehetetlenítették el attól, hogy normális áron jussanak hozzá a megszokott és általuk széles körben fogyasztott itteni termékekhez. Pristinában kijelentették, szánt szándékuk, hogy a szerbiai termékeket albániaiakkal cseréljék fel, mindent lehet minőségi albán termékekkel helyettesíteni. A szerb támogatással működő észak-koszovói kórházak vezető orvosai közben aggódnak: egy ideig még lesz elegendő gyógyszer meg kötszer, de nem tudni, milyen helyzet áll be néhány hét múlva, ha addigra sem tudja senki jobb belátásra bírni a koszovói adminisztrációt. Ezzel pedig próbálkoznak sokan: a hirtelen megnövelt illetékek visszaállítására szólított fel még az Egyesült Államok és Nyugat-Európa országai is, melyeket pedig Pristinában első számú szövetségesként tartanak nyilván. A probléma azonban továbbra is adott, a konfliktushelyzet pedig nyitva maradt, várhat mindenki a megoldásra, a polgárok meg az élelmiszerre és az orvosságra.
Hogy ne legyen olyan unalmas a vámilletékek körüli vita, gondolt egyet a koszovói albán rendőrség ROSU néven ismert különleges egysége, s tett egy látogatást északon, hogy letartóztasson négy szerb polgárt Oliver Ivanović januárban meggyilkolt koszovói szerb politikus likvidálásának ügyében, melyet a mai napig sem sikerült tisztáznia senkinek, pedig a nyomozás nagy erőkkel zajlik Belgrádban és Pristinában is. A koszovói Különleges Ügyészségnek ugyanis a Koha Ditore napilap által közzétett adatok szerint bizonyítékai vannak arra, hogy észak-koszovói szerb rendőrök segítették Ivanović gyilkosainak munkáját. A nyilvánosság elé szivárogtatott dokumentumok alapján az egyik rendőr gépkocsit szerzett a tetteseknek a végzetes lövések leadásához, ezután pedig egy hivatali rendőrautót is előteremtett csak azért, hogy az eredeti gépjárműből átülhessenek az elkövetők ebbe, ezáltal senki se akadályozza meg a szökésüket. Mondani sem kell, Belgrádban és Észak-Koszovóban nem fogadták kitörő örömmel a szerbek letartóztatásáról szóló híreket. Még egy konfliktushelyzet alakult hát ki a sok között, tüntetések már egyébként is voltak Kosovska Mitrovicában a vámilletékek miatt…
A koszovói és a szerbiai politikusok taktikája az lehet, hogy apróbb konfliktusokat gyártva teremtik meg a feltételét az esetleges hirtelen bekövetkező végleges megállapodásnak, melyről mindenki beszél, s melyért így több babért lehetne begyűjteni. Az apró konfliktusokkal csak az a baj, hogy természetüknél fogva nem mindig irányíthatók és könnyen csaphatnak fel magasabbra a lángok a kelleténél. Elegendő példát szolgáltatott erre már a múlt. Csak remélhetjük, hogy akkor születik meg a végleges megoldás, amikor a lángok még a „jóváhagyott” magasságban fűtik a lakosság kedélyét.
