Gyakran hallom különböző korú emberektől, hogy rohanok, mert szorít az idő. A munkám, a tanulmányaim és egyéb kötelezettségeim miatt nem jut szabadidőm erre meg arra, lemaradok erről meg arról. Miért kevesebb mostanság az emberek szabadideje? Miért vagyunk ennyire elfoglaltak a civilizált társadalomban? A kérdésre nem könnyű válaszolni, de gyanítom, hogy a túlzott elfoglaltság és a kevés szabadidő két, egymással szorosan összefonódó dologgal magyarázható: az emberi gyengeségeinkkel és a fogyasztói társadalom szellemiségével.
A fogyasztói társadalomban a fogyasztás könnyen az egyetlen életcéllá, értékmérővé és státusszimbólummá válhat, különösen, ha ez párosul az emberi gyengeségeinkkel. A pazarló fogyasztás pazarló életmódot jelent, és sok pénzt és időt igényel. A pénz elvileg sok munkával szerezhető meg a civilizált társadalomban, ahol az emberek hajlandók napi nyolc-tíz órát, vagy még több időt munkával eltölteni egy-egy munkahelyen, illetve ezenfelül még plusz munkát is vállalni. Ezzel szemben egyes, primitíveknek nevezett társadalmak törzsei napjainkban is legfeljebb egy-két órát töltenek a létfenntartásukhoz szükséges munkával, és köszönik szépen, jól megvannak. Nem akarom a két életformát összehasonlítani, de a fogyasztói társadalomra jellemző pazarló fogyasztás, valamint a próbálj ki mindent és élj a mának, illetve birtokolj minél több dolgot szemlélet előbb teszi tönkre az emberiséget, mint a szegényes és primitív életforma.
A nyugati társadalmakban a pazarló fogyasztás megmutatkozik a számtalan haszontalan és szükségtelen eszköz megvásárlásban, ami körülveszi az egyént. Az emberek ugyanis hajlamosak több dolgot vásárolni és birtokolni, mint amennyire valójában szükségük van, és ezt aztán gyakran státusszimbólumként kezelni. Ezt a folyamatot az emberi gyengeségek továbberősítik, mert azt hisszük, hogy a vagyonunk biztonságot nyújt számunkra, az anyagi javak boldoggá tesznek bennünket. Szeretünk másokat elkápráztatni a dolgainkkal, viszont féltékenyek vagyunk azokra, akiknek több van, ami az önzőségünket és kapzsiságunkat csak tovább tetézheti. Emiatt sokszor csak azért szerzünk meg bizonyos dolgokat, mert másnak is van, bár meglennénk nélküle. Ezzel végképp bekerülhetünk abba a mókuskerékbe, amiben csak munka, pénzkeresés és szükségtelen fogyasztás van, végül semmi másra nem jut idő.
Ez ellen nyilván kell, és lehet is tenni, mert az embernek szüksége van a szabadidőre a testi-lelki feltöltődéshez. A pihenés, a szórakozás, a családi és baráti kapcsolatok fenntartása és ápolása legalább olyan fontos az embernek, mint a pénz és az anyagi javak. Ebben viszont az egyénnek kell dönteni, hogy a fogyasztói társadalom értékrendje szerint akar-e élni, vagy inkább racionálisabb igények szerint és emberi módon. A szabad akarat, és vele a választás szabadsága mindenkinek megadatott. A kérdés, hogy tudunk és merünk-e vele élni.
