A modern kori sport mindig is többről szólt önmagánál. Mindig is politikai, világnézeti, ideológiai és akár vallási kérdéseket robbantott ki, vagy egyszerűen tematizált, a közéleti szóbeszéd fősodrában tartott – és legtöbbször legitimizáló funkciót látott el. Az újkori olimpiák hőskorában az amatőr és profi sport ellentéte több évtizedig aktuális, világnézeti alapú vitát éltetett – gondoljunk csak az 1981-es klasszikus filmalkotásra, a Tűzszekerekre –, ezt a vitát az angolszász területeken még napjainkig sem felejtették el; az 1936-os berlini olimpia a hitleri Németország faji ideológiáját volt hivatott bizonyítani a felsőbbrendű népekhez tartozó sportolók elvárt győzelmeivel – Jesse Owens négy aranya nem járult hozzá a terv sikeréhez… A huszadik század második felében a keleti blokk országai a valódi emberkísérleteken átesett, tudtukon kívül doppingszerekkel és minden egyébbel teletömött, szerencsétlen atlétákban, úszókban stb., illetve ezek teljesítményében saját elnyomó politikai berendezkedésük megdicsőülését, jelképes megigazulását kívánták prezentálni.
Európa nekünk osztott szegletében, a Balkánon különösen nagy súlya van a sport és a politika összefonódásának. Lassan két évtizede békében élünk, ami a kontinens bő hetvenéves nyugalmi időszakára tekintve persze kevés, ám ismerve a vidék – mintha öröktől való – forrongó alapkarakterét, nem lehetünk teljesen elégedetlenek. A bizonytalan időkhöz szokott népek számára, a valódi harcok helyett, szerencsére, a sport lett a keret arra, hogy kiéljék indulataikat (ezeket az indulatokat valamennyire ismerve nem csoda, hogy mifelénk viszonylag sokszor történik kellemetlen eset). A sportolók egyfajta harcosok lettek, akik, főleg válogatott mezben, sokkal többért küzdenek, mint a csapatuk győzelme vagy a továbbjutás.
Háborúk híján egy évtizede a legégetőbb probléma a függetlenségre törekvő Koszovó. Ez ügyben nemrég a 2015 óta a törökországi Efesben légióskodó kosarasunk, Nikola Kalinić szította fel a tüzet. A játékos a Blicnek adott interjújában megerősítette, amit korábban már Twitter-bejegyzésben is pedzegetett, röviden: a szerb népnek túl kellene tennie magát a kérdésen, és elfogadnia, hogy az országrész már nem tartozik ide. A fogadtatás nagyjából megfelelt annak, amire számítani is lehetett, a közösségi oldalakon elárasztották a kosarast a kritikus-támadó hozzászólások. Ezek közül árnyaltabbnak számít, amelyben valaki azt javasolja neki, hogy változtassa meg nevét Musztafára, vagy térjen át az iszlámra… Azon hozzászólók száma pedig megszámlálhatatlan, akik soha többé nem akarják látni a kosarast a szerb válogatottban.
Még frissebb eset, hogy a Crvena zvezda néhány vízilabdázóját Splitben bántalmazták. A csapat a Mornar elleni, a regionális liga keretében játszandó meccsre utazott a dalmát városba, a játékosok közül voltak, akik a mérkőzés előtti szabad idejüket a városban sétálva töltötték el – csak amíg helyi huligánok rájuk nem támadtak, amiért csapatuk jellegzetes piros-fehér melegítőibe voltak felöltözve.
Bár valószínűleg „véletlenszerűen” alakult így, de árulkodó, hogy az incidensben épp vízilabdázók voltak érintettek. A póló ugyanis, amellett, hogy a teljes régió nagy sikersportága, tökéletes pontossággal mutatja meg, milyen az, amikor egészen más történik a víz felett, mint ami a felszín alatt, a kavargó mélyben.
