Milyen az, amikor a magyar nyelvterület minden irányából érkező írók, költők, szerkesztők kritikusok találkoznak? Erre a kérdésre kaptunk választ nem is olyan régen kincses Kolozsváron, vagy ha jobban tetszik: Kolozsvárott, ahol Kolozsvári Kikötő 2.0 címmel megszervezték a Kárpát-medencei fiatal magyar írók találkozóját. Kötettel még nem rendelkező, egy kötetes és több megjelent kötettel büszkélkedő szerzők egyaránt képviseltették magukat a találkozón, amelynek középpontjában, mint ahogyan a rendezvény címe is illusztrálja, a hajózás állt. Hajózás az irodalom tengerén, a szavak vitorlásán, kikötés a líra partjainál, a próza szigetének megkerülése, az irodalmi kánonok leeresztett horgonyai, a kezdő költők evezőcsapásai, és mindenekelőtt napsütés, pálmafák, koktélok. Utóbbiak természetesen nem szó szerint értendőek, hisz a kolozsvári télben mindennek nyomát sem leljük, viszont az irodalmi történések ilyen képzeteket előhívó édenkertjébe csöppent a látogató a kolozsvári télben, ami az egyszerű vajdasági emberben először riadtságot kelt, hogy úristen, hogy fogom én ezt kibírni, másrészt gyönyört, hisz a hó és a városban tapasztalható hangulat, az idilli karácsonyok fílingjét idézte, már az ünnep tényleges eljövetelét megelőzve, és nem csak egy órával, amit ugye az időeltolódás indokolna.
(Fotó: Benedek Miklós)
Először beszéljünk az irodalomról. Nem egész harminc fellépő három nap alatt Magyarországról, Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és természetesen Vajdaságból (így névelő nélkül). Mondhatnánk, fiatal és kevésbé fiatal hajósok, akik az irodalom vizein tengerészkednek, folyókon, tavakon, tengereken, sőt óceánokon. Hol tart a magyar irodalom? Születnek-e nagy művek? Hagyomány vagy újítás? Szöveg vagy intermedialitás? És a slam? És mi van a magyar határon túl? Kolozsváron vagy ha jobban teszik, Kolozsvárott igen, él és virul, pezseg példamutatóan. A városban, ahol egyre fogy a magyar nemzetiségű lakosság számaránya, a magyar irodalom zajlik és történik és halad és párbeszél és meghív és megtart és élettel tölt fel és az egyetemi város nagy nyüzsgésében oázisként, akarom mondani, szigetként felüdülést hoz az irodalomba ideiglenesen belefáradt, a leírt szövegtől megcsömörlött lelkeknek.
Másodszor beszéljünk a karácsonyról, hogyha már így szóba hoztuk. Láthattuk, hogy itt nálunk, Vajdaságban (így névelő nélkül) is már november végén ünnepi díszbe öltöztek a városok. Már nemcsak az adventtel várjuk Krisztus születésének évfordulóját, hanem csillogással, ragyogással, vásárlással, bóvlival. És mindezt egy hónapon keresztül. A decemberi hétköznapok különös színezetet kapnak, mindent valahogy félvállról veszünk, hisz ünnep van, hisz karácsonyi díszbe öltözött a város, hát mi miért ne tennénk. Ezt tette Kolozsvár is. Mátyás király szobra mellett a tér magára vette karácsonyi öltözékét, és átnevezték Târgul de Crăciunnak. A kérdés, hány dinár egy lej és fordítva. Milyen az euró árfolyama? Miért azt írják ki, hogy RON? És egyáltalán, miért nem kapok sehol zacskót? Nálunk, Vajdaságban (így névelő nélkül) ez úgymond kötelező, vagy ha nem is, legalábbis természetes. Az árak megegyeznek azzal, amit mondjuk a szabadkai karácsonyi vásárban tapasztalunk. Ez jó, legalább nem kell sokat gondolkodnunk, miközben a világ egyik legfinomabb forralt borát isszuk Mátyás király szobra mellett alig néhány méterrel, ráadásul magyar termelő borát, mert vannak dolgok, amikhez értünk. Például ez… Viszont az eredeti székely kürtőskalácsot nem próbáljuk ki, osztunk, szorzunk, drága, ez az egyetlen termék, ami meghaladja az itteni árát… Nem is kicsit, kb. háromszorosa. És minden csillog, ragyog, valami elképesztő mértékben. Látszik, a románok adnak a megjelenésre, még ha ez esetenként ízléstelenségbe is fordul, mert egy idő után túl sok, a kevesebb néha több, legalábbis meghittebb és ezáltal karácsonyibb. De ízlések és pofonok…
Azután elmegyünk az egyik líceum, a másik líceum mellett, ez a református egyház iskolája, ez a katolikusé, amott az ortodox egyház építtet újabb templomot, itt ilyen grófi család által alapított kollégium, ott olyan nemesi család által épített iskola, és az egyetem, a Babeș–Bolyai, Ferenc József szobrának hűlt helye, a színház, az opera, a várfal, Reményik Sándor emléktáblája, és persze a Házsongárdi temető, többek között Apáczai Csere János, Brassai Sámuel, Dsida Jenő, Jósika Miklós, Kriza János, Szenczi Molnár Albert, gróf Bethlenek, gróf Bánffyak, gróf Esterházyak síremlékével. A magyar történelem neves szereplői, a múlt emlékei, a múlt bizonyítékai, gazdagság, amit jó megtapasztalni, jó benne elmerülni, jó rajta elidőzni.
Jó Kolozsváron, vagy ha úgy tetszik, Kolozsvárott. Jó hajózni és jó kikötni, billegni az ottani irodalom vizén.
