Valóban viszonylagos a mennyiség kérdése, mármint, hogy valamiről, valakikről – ez esetben délvidéki képzőművészeinkről – eleget tudunk-e vagy keveset, Péter László egyedülálló vállalkozása azonban mindenképpen rangot adóan szintet növelő. Egyben megerősítheti azt az állítást, miszerint irodalom-központú vajdasági magyar kultúránkban a festőkről, grafikusokról, szobrászokról, keramikusokról, iparművészekről, fotográfusokról való ismereteink talán mégis eléggé szolidnak mondhatóak. Hasonlóképpen jelenvalóságuk is kitapintható, s nem csak a különféle rendezvények és kiállítások révén. A művésztelepek és alkotótáborok ma is cselekvő részesei művelődési közéletünknek, Ács József, Tripolsky Géza, Kalapis Zoltán, Szombathy Bálint, Sebők Zoltán, Ninkov Kovačev Olga, Náray Éva és mások odafigyelése a lapok és folyóiratok követőit folyamatosan eligazították, Tolnai Ottó is hosszú éveken át – persze az ő sajátos módján – ezzel foglalkozott, az újvidéki Forum Könyvkiadó számos értékes monográfiát jelentetett meg, közel egy évtizede pedig Balázs-Arth Valéria szorgos és áldozatos tevékenykedése révén napvilágot látott a Délvidéki magyar képzőművészeti lexikon. Valahol mindennek sorában vehettük most kézhez Péter László munkáját: Tollrajzok címmel jelentette meg az idén a zentai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, alcíme így hangzik: Barangolás délvidéki képzőművészekkel. Szerzőnk, a székelykevei származású, jelenleg Magyarországon élő Péter László grafikusként, festőként maga is a szakmát képviseli. 1983-ban fejezte be a belgrádi Iparművészeti Egyetemet, számos kiállítás áll mögötte, jelentős sikereket ért el könyvillusztrátorként is, megjelentek grafikai mappái. És folyamatosan publikál (esszéket, tanulmányokat). Hat esztendeje a Magyar Szó Üveggolyó című kulturális mellékletének folyamatos közreműködője – a jelen kötet is voltaképpen az ott megjelent írásaiból készült válogatás. Olyan személy tehát, aki kívülről és belülről egyszerre képes szemlélődni, s akinek íráskészsége kellőképpen felzárkózik mesterségbeli tudása mellé. Minden adott tehát, hogy nagyszerű könyv szülessék, amely (Gruik Ibolya szerkesztői elképzelésével, valamint Beszédes István pompás műszaki megoldásaival) ily módon szinte maga is műalkotás. Magyarán: egy rendkívül ízléses, igen szép kiadvány.
A pancsovai magyar gimnázium, a Magyar Szó Képzőművészeti Levelező Iskola című melléklete, a temerini TAKT és Ács József – talán így húzható meg az a lényegesen fontos vonal, amely Péter László további ténykedését meghatározza, s amelynek megtartó elemeire írásaiban is gyakorta visszatér. És aztán sorra olvashatjuk szöveges portréit vizuális kultúránk jeles képviselőiről, a „szelíd ellenálló” Csernik Attiláról például, az angyalaival elsuhanó Nemes Pistáról, majd Benes Józsefről, akinek pályaképe igencsak kacskaringósra sikeredett, aztán földijéről, az alkotó és szervező „hidegtűs” Mezei Erzsikéről – és jönnek, érkeznek persze a többiek is: az élők még élőbben, a már távozottak meg amolyan jelenlévő, mozgó hologramokként. Minket pedig, akik a partvonal széléről figyeljük őket, elsősorban az döbbent meg, hogy milyen elevenek voltak ezek az elmúlt korok, például a múlt század hetvenes évei. Mindenki tele friss ötletekkel, újszerű elképzelésekkel, kedvvel és lelkesedéssel, az érkezni vélt szabadság igézetével – merthogy szomszédainknál rendre még a rosszul értelmezett hagyománytisztelet a mérvadó, szenvedőbb esetben a szocialista realizmus elfogadása és kötelező művelése. Közben tájékunkon az egyéni utak is felvázolódnak, az egész pedig – némiképp rejtélyes módon – olyan szerves egységgé áll össze, amely végül már ünneppé emelhet ki jeles dátumokat (például Ács József születésének századik évfordulóját).
A Forum Képzőművészeti Díjjal kitüntetett Péter László könyvének többlete személyes voltában keresendő. Közeli kapcsolatban állva a megörökített alkotók szinte mindegyikével a portréi valóban hitelesek: nem elvont, hanem valóságos, szinte mellettünk üldögélő személyek jelennek meg a színen, akikre így sokkal könnyebb ráhangolódni, szándékukat és szívós törekvéseiket megérteni. De van ezeknek az írásoknak még egy érdekes vonzata: a sorozat darabjait olvasva nem csak azokat ismerjük meg közelebbről, akikről az írások szólnak, hanem (egykori és mai) önmagunkat is. Egyéni sorsokon túlmutató azonosságtudat-faggató iskola ez a javából, ha jól odafigyelünk. Az időben elraktározott álmok megvalósulásának valódi fokmérője – játékos és (egyben) szigorú rálátás a velünk tartó történelemre.
