A pozitív pszichológia egy igen fiatal ága a lélektannak. Vizsgálatai fókuszában olyan viselkedésmintákat keres, amelyek segítik az elégedettség és jóllét elérését. Több millió dollárt fektettek a kutatásokba, és a Nemzetközi Pozitív Pszichológiai Társaság is megalakult (International Positive Psychology Association). Számos könyv, értekezés jelent meg, és próbálták megfogalmazni azt, hogy mi is a boldogság. A tudósokhoz hasonlóan mi is folyamatosan kutatunk, hajszoljuk, különböző megoldásokat és válaszokat keresünk, hogy miért vagyunk boldogok vagy éppen boldogtalanok. Mindezt nagyon nehéz összefoglalni, mégis március 20-án, a boldogság világnapján nem árt kicsit ezzel foglalkozni.
Boldogság témakörben számos elmélet látott már napvilágot. Egyesek szerint a boldogságszint 50 százaléka genetikailag meghatározott. Többek között ezzel is magyarázható, hogy a boldogsági szintünket illetően individuális különbségek észlelhetőek. Ezt az egy- és kétpetéjű ikrekkel végzett pszichológiai kutatások bizonyítják. Természetesen hullámvölgyek és hegyek jellemzik hétköznapjainkat, mégis elmondhatjuk azt, hogy hűek maradunk a genetikailag kódolt, eredeti szinthez. Egyes megfigyelések szerint az egyéni boldogságszint közötti különbségek csupán 10 százaléka magyarázható az életkörülményekkel. Az, hogy gazdagok vagyunk, vagy szerényebb körülmények között élünk, házasságban, párkapcsolatban vagy egyedülállóként boldogulunk, igen kis százalékban befolyásolja a lelki jólétünket. Elégedettségérzésünk egy idő után mindig visszatér az eredeti állapothoz. Egy Amerikai Egyesült Államokbeli kísérletben egyetemistákat követtek figyelemmel. Az egyetemi hallgatók lelki jóléte hétköznapjaikat nagyobb és kisebb mértékben befolyásoló eseményeknek köszönhetően alakult, azonban ez csak három hónapig jellemezte elégedettségüket. Ez is alátámasztja azt a feltételezést, mely szerint bármilyen örömmámorban is úszunk, vagy éppen próbáljuk összeszedni magunkat, egy idő múlva igenis visszatérünk az alapszinthez.
Mégis, akkor nincs remény? Ha valaki alacsonyabb boldogsági szinttel születik, akkor az örök érvényű? Nem feltétlenül! Egyértelmű, hogy a genetikailag meghatározott szintet nem változtathatjuk meg. Gyakran az életkörülményeinkre sem tudunk kellő hatást gyakorolni, mégis a fennmaradt 40 százalékban tudjuk alakítani viselkedésünket, vagyis azt, hogy mit teszünk, hogyan állunk hozzá a dolgokhoz, milyen módon tesszük színesebbé a szürke mindennapokat. Lényegében az egyéni hozzáállásunkkal csökkenthetjük, vagy növelhetjük boldogságunk szintjét. A tapasztalataink sok mindenre megtanítanak bennünket az életben. Ha figyelembe vesszük ezt a 40 százalékot, akkor mégis milyen viselkedés az, amely hatásos lehet? Itt is individuális különbségek jelentkeznek, hiszen az, ami nekem segít, az lehet másnak nem. Különbözünk egymástól, más-más igényekkel, elvárásokkal, tapasztalatokkal, érdeklődési körrel, képességekkel közelítjük meg a minket körülvevő világot, így egészen eltérő módon viselkedünk, és egészen más dolog lehet eredményes. Az extrovertált személy feltételezhetően előbb foglalja le magát olyan tevékenységgel, ahol az emberi kapcsolatokon, a szociális kapcsolatokon keresztül töltődik fel. Az introvertált pedig inkább egyedül tölti el szabadidejét, miközben belső lelkivilágára összpontosít.
Gyakran téves elképzelésünk van a boldogságról. Azt várjuk el, hogy folyamatosan boldogok legyünk, és a szomorúság érzését még véletlenül se éljük át. Úgy gondoljuk, ha elérünk valamit, megszerzünk valakit, több pénzt keresünk, nagyobb házat építünk, nagyobb kocsit vásárolunk, megveszünk valamilyen terméket, ruházati cikket, vagy mások kedvesen bánnak velünk, akkor majd boldogabbak leszünk. Mindeközben elfelejtjük, hogy ha örökké boldogok lennénk, és nem élnénk át nehezebb pillanatokat, akkor egy idő után talán már nem is töltene el bennünket az elégedettség felemelő érzése.
