Az irodalom több ezer éves története folyamán sokan sokféleképpen feltették a kérdést, hogy mi is a költészet lényege, alapja, és egyáltalán mitől költészet a költészet. Irodalomtudósok, minden titkok tudói, papok, próféták, laikusok és szakemberek, műkedvelők és profi irodalmárok próbáltak választ találni ezen kérdésekre. Mindmáig sikertelenül…
Mert mi is a költészet? Minden és mindenki.
Országomat egy rímért, egy jambusért, egy hexameterért, egy jól csengő gondolatért, egy dallamért, egy tömörségével gyönyörködtető mondatért, egy ütős hasonlatért, egy szimbólumért, egy lenyűgöző szinekdochéért. Önmagamért.
Minden kor kitermelte a maga költőit, a maga költőideáljait, a maga költészetfogalmát… és mindezek ellenére a költészet nem változott. Nem változott, csak átalakult. És folyamatosan alakul. Cicero és József Attila, Ovidius és Babits, Janus Pannonius és Walt Whitman, Keresztes Szent János és Csokonai… Egymástól térben és időben távol eső személyek, akiket összeköt a költészet. Összeköt elválaszthatatlanul, hisz minden költő minden sora minden valaha élt költő minden valaha lejegyzett vagy elhangzott sorával párbeszédet folytat.
A nyelv világot teremt, összeköt vagy éppen elválaszt – a költészet ezzel szemben már évezredekkel ezelőtt megteremtette a maga világát, és azóta csak nő és nő, és összeköt és magába olvaszt mindent és mindenkit.
Éppen ezért a költészet világnapja egy olyan világnap, amelynek nincs szüksége arra, hogy hivatalosan is világnapnak tituláljuk, hisz bárhol bármikor elhangozzék egy vers vagy dal vagy ének, az egész világra kiterjedő eseményről van szó, valami ilyenkor megmozdul a levegőben, a költészet birodalma megremeg és ismét nő egy kicsit, hasonlóan a népmesei kisgömböchöz. És mégis szükség van arra, hogy egy napot csak a költészetnek szenteljünk, hisz az ilyen jellegű kezdeményezések irányítják a mindenkori köz, a mindenkori potenciális olvasók figyelmét egyetlen pontra, hogy egy ide nem illő szakszóval éljek, ráfókuszálunk a lírára. Világszerte különböző rendezvényeket szerveznek ebből az alkalomból, a művelődési intézmények, a kávézók, az utcák, a terek, a parkok, a metrószerelvények, a villamosok, a házfalak, a színpadok, a tévéképernyők, a rádiók hullámhosszai, az üzenőfalak, az internetes felületek mind megtelnek költészettel, és nincs esély a menekvésre, valahol úgyis belebotlasz. Ha te nem mész a költészethez, a költészet megy hozzád, hisz mindig lesznek olyanok, akik feladatuknak érzik, felelősséget éreznek aziránt, hogy a költészet, a vers, a zene közel kerüljön minden emberhez. És hálásaknak kell lennünk nekik, hisz valójában nekünk tesznek jót vele, nem a költészetnek, hisz az köszöni szépen, jól van, hanem nekünk olvasóknak, mert szükségünk van a költészetre, akkor is, ha ezt nem tudjuk, ha nem tudjuk megfogalmazni a hiányt, ha úgy érezzük, hogy egy űr keletkezett körülöttünk vagy éppen bennünk, biztosak lehetünk abban, hogy a költészet segíteni tud, hogy meggyógyít, hogy a költészet képes arra, hogy betöltse a keletkezett űrt, hogy színt adjon a világunknak.
Korábban utaltam rá, hogy minden korszak kitermeli a saját költőideáljait. És ez igaz a huszonegyedik század elejére is. Ma is vannak költőideálok. Nekünk is vannak költőideáljaink, akik minden mozdulatukkal a mát ragadják meg és a mát közvetítik, akik a mi problémáinkat látják, akik a mi problémáinkat éneklik meg, a mi nyelvünkön, a mi hangunkon.
Amikor elveszítjük a szupermarketekbe, a híradókba, a politikusokba, a mindenféle rendszerekbe vetett hitünket, biztosak lehetünk abban, hogy ott lesz a költészet, akiben mindig és minden korban megbízhatunk, akiben nem kell csalódnunk, aki akkor is igazat mond, ha hazudik, aki akkor is megnyugtat, ha éppen zivatarról énekel.
A mai napot szenteljük hát a költészetnek. Olvassuk a mi vajdasági költőink verseit, ismerkedjünk meg a világukkal, ismerkedjünk meg nyelvükkel, hangjukkal, és az általuk megfogalmazott problémákkal, hogy segítségükkel, rajtuk keresztül megismerhessük saját világunkat, saját nyelvünket, saját hangunkat, saját problémáinkat, és így eljussunk a megoldásig, amely majd végig kísér bennünket az életen.
Adjunk egy esélyt a verseknek, lapozzunk fel egy könyvet, tegyünk be egy cédét a lejátszóba, böngésszünk egy kicsit az interneten, és álljunk meg egy percre, ha magunkkal találkozunk, álljunk meg egy percre, ha szembe jön velünk az a valaki, aki mi vagyunk, ha szembe jön velünk a költészet.
