Három király hozta létre a visegrádi társulást. Persze az elsőt, majdnem hét évszázaddal ezelőtt. A célja az országok közötti ellentétek elsimítása volt, meg a politikai és gazdasági együttműködés javítása. A történelmi leírások szerint olyannyira sikeres lett ez a kapcsolat, hogy a lengyel, a cseh és a magyar királyság virágkorát érte abban az időszakban. Sok idő elmúltával – a királyságokat régen feledve –, 1991-ben, a rendszerváltás idején ugyanennek a három országnak a vezetői fölújították a hajdani visegrádi együttműködést. Két esztendővel később, Csehszlovákia kettészakadásával négy ország lett a tagja, ebből adódik a kelet-közép-európai regionális együttműködés elnevezése: Visegrádi Négyek. A cél ezúttal sem igazán különbözött a sok évszázaddal korábbitól: a gazdasági, a politikai és egyéb közös érdekeiket szándékozták együttesen képviselni.
Bármennyire is közös volt a három, illetve négy tagállam sorsa a korábbi néhány évtizedben (Varsói Szerződés, KGST, vagyis a szocialista blokk), a barátinak mondott országokon maradtak sebek az előző korszakból. Gondoljunk csak Csehszlovákia 1968-as megszállására, amelyben részt vett Lengyelország és Magyarország is. Ugyanakkor a szlovák állam létrejöttével kiéleződött a viszonya Magyarországgal (nyilván a történelmi múlt miatt), s persze közvetlenül azért, mert úgy tűnik, a fiatal ország a felvidéki magyar kisebbségen igyekszik törleszteni történelmi sérelmeit. Emlékezhetünk Malina Hedvig esetére, Sólyom László köztársasági elnök „kitiltására”, magyar futballszurkolók pozsonyi megverésére, legújabban pedig a magyar állampolgárság elleni föllépésre. Hozzátehetjük, hogy a Beneš-dekrétumok mindmáig érvényben vannak.
Amennyiben a V4 csoportosulás érdemének tekintjük a négy tagállam fölvételét a NATO-ba és az Európai Unióba, akkor azt mondhatjuk, hogy valóban nagy eredményeket ért el. Céljaik azonban az uniós tagsággal némileg módosultak, hiszen a korábbiak jelentős része megvalósult, de maradt is belőlük. Ezek valójában mégis háttérbe szorultak az unió, azaz a nagy rendszer sokkal nagyobb lehetőségeivel szemben. Részben az Európai Uniónak – és a korábbi lemaradásnak – az eredménye, részben pedig az ésszerű gazdaságpolitikáé, hogy a közép-kelet-európai országoknak a gazdasági növekedése meghaladja az európai átlagot. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a V4-ek külügyminisztereinek legutóbbi tanácskozását követően azt nyilatkozta, hogy a szervezet egyik legnagyobb előnye, hogy ma a térségbeli országok érdekeltté váltak egymás sikerében, és soha ilyen szoros gazdasági, kereskedelmi együttműködés piacgazdasági körülmények mellett nem volt közöttük.
A világ mégsem igazán a csoportosulás ilyesféle eredményeire figyelt föl, hanem a migrációval, a betelepüléssel szemben kialakított egységes, elutasító viszonyulására. Ez összefügg azzal a brüsszeli törekvéssel is, amely az uniós hatásköröket bővítené, míg mások (a keletiek) az erős nemzetállamokban látják az erős unió jövőjét. Nem is csupán az országok gazdasági fejlettségről van itt szó, hanem a tagországok identitásának, értékrendjének a megőrzéséről, ami alapjában ellentmond a tömeges betelepítésnek. Meg ellentmond a nyugati liberális ideológiának is, amely javarészt megszabja az Európai Unió politikáját. S ha a nyugat-európai országok föl is adják identitásukat ideológiájuk jegyében, ezt a keletiek nem akarják megtenni. Máris előnynek számít, hogy ezek az országok a legbiztonságosabbak közé tartoznak. Rendkívül fontos számukra az egységes kiállás, amire az is utal, hogy a szlovák–magyar kapcsolatokban háttérbe szorultak a felvidéki magyarság helyzetével kapcsolatos ellentétek.
Brüsszel azonban igyekszik megleckéztetni a V4 tagállamait, s mindent megtesz azért, hogy az illiberális helyett a liberális demokrácia tartsa meg vezető szerepét. S mert ennek a négy visegrádi állam a legnagyobb kerékkötője, igyekeznek őket betörni, „jobb belátásra” bírni. A napokban jelentette be az Európai Bíróság főtanácsnoka, hogy a magyar és a szlovák kereset elutasítását javasolja a menedékkérők kvóta szerinti elosztásának ügyében. Hasonlóképp, ezzel szinte egy időben közölték azt is, hogy a Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen ugyanebben az ügyben indított kötelességszegési eljárást újabb szakaszba léptették, aminek az lehet a vége, hogy az Európai Bíróság elé kerül ez a három ország. A bíróság őszre vagy télen hoz döntést az említett kereset sorsáról, s könnyen megtörténhet, hogy azt követően pedig ugyanoda kerül végkifejlet céljából a három kötelességszegési eljárás. Fölvetődik a kérdés, hogy miért nem indult eljárás Szlovákia ellen? Talányos, de gyanítható, hogy a négyek kapcsolatának a föllazítását szolgálja. Vagy miért nem kezdeményeztek eljárást más országok ellen, amelyek szintén nem teljesítették a kvóta szerinti betelepítési kötelezettségüket? Az sem titok, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök vezető szerepet tölt be a Brüsszellel folytatott „hadakozásban”, márpedig a jövő tavaszra parlamenti választást tartanak Magyarországon, a sorozatos megrovás és az esetleges szankciók emlegetése pedig elbizonytalaníthatja a szavazókat, s ha esetleg baloldali kormány kerülne hatalomra, bizonyosan fordulat következne be a migrációhoz való viszonyulásban és nagy valószínűséggel a Visegrádi Négyek kapcsolatában is. Hogyha a mostani brüsszeli politikát sikerül ráerőszakolni ezekre az országokra is, az megingathatja a kapcsolatukat, a jelenlegi fölértékelődés helyett pedig leértékelődik a csoportosulás. Amennyiben ez megtörténne, súlyos következményekkel járna egész Európa jövőjére is. Esélyt csak az adhatna, ha Nyugat-Európában is döntő változásokat hoznának a következő választások. Mert a kvótarendszerben könnyedén el lehetne osztani százhúsz- vagy százhatvanezer betelepülőt, ám végzetes lenne a folytatás. A V4-ek további sorsának alakulásában tehát perdöntő, hogy behódolnak-e, illetve behódol-e közülük egy-kettő – pillanatnyi politikai haszonért – a nyugat-európai migrációs politikának, föladva a keresztény-konzervatív értékrendet is, és lemondva az unión belüli ellensúly szerepéről, amit a tagállamok esetében olyan nagyon megkövetelnek a demokrácia működésének jegyében.
