Az utóbbi időben számtalan olyan példával találkozhattunk, ahol közösségi összefogással beteg gyerekeket segíthettünk a gyógyulás útján. Amikor egy családban egy olyan betegség jelenik meg, amelyet csak a világ másik felén, mérhetetlenül drágán tudják csak gyógykezelni, a jó szándékú emberek szíve egyszerre kezd dobogni az érintett szülők szívével. Sokszor tapasztalunk önzést és gonoszságot a mai világban, s ilyenkor hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy rajtunk kívül szinte nincs is más jóérzésű ember. Úgy érezzük, hiába teszünk és cselekedünk jót, ha oly sokszor az ellenkezőjét kapjuk vissza.
Gyakran eszembe jutnak Böjte Csaba gondolatai, miszerint: „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.” Úgy vélem az elmúlt időszakban zajló jótékonysági akciók a legékesebb példái az efféle összefogásnak. Ilyenkor úgy hiszem, mindenki lelkét áthatja a „nem vagyok egyedül” érzése. Ha jobban bele gondolunk, ez nagyon fontos érzés, akkor is, ha mi vagyunk az, aki segítségre szorul, és akkor is, ha mi vagyunk a segítő fél, hiszen egész életünk során arra törekszünk, hogy ne legyünk egyedül. Örömünket és bánatunkat jó ha van kivel megosztani és vannak olyan pillanatok az életben, amelyek akkor válnak tökéletessé, ha van kivel megélni őket. Nem véletlenül mondják, hogy a család az a hely, ahol sosem vagy egyedül. Persze lesz, amikor bosszant a másik viselkedése, vagy amikor azt kívánod, bárcsak senki se szólna hozzád egy napig. Aztán idővel rájössz, hogy minden boldog pillanatod hozzájuk köthető. Együtt kapkodtatok levegőért miközben kacagtatok és együtt töröltétek le a könnyeket a nehéz pillanatokban. Azt mondják, minden otthon kezdődik, így szerintem a jóra való hajlandóság is. Vajdaság egész területén koncerteket, különböző jótékonysági vásárokat szerveznek iskolák, egyesületek, magán személyek és vállalatok. Szinte mindenki együtt küzd a szóban forgó családokért. Úgy gondolom, egy valódi közösség nagysága abban rejlik, hogy a bajban mindenki egy családként küzd névvel, név nélkül, ismerősként és ismeretlenként egyaránt.
Napilapunk csapatának jótékonysági fotózása (Fotó: Stefan Daniel Plačkov)
Képzeljük csak el, mit élhet át egy szülő egy olyan helyzetben, amikor a gyermeke egészsége és élete a tét. Hogy mennyire nehéz pillanatok lehetnek ezek egy család életében. Valójában ilyenkor jövünk rá arra, hogy a szeretet és az összefogás valóban hegyeket képes mozgatni. Hitet adni egy reményvesztett szülőnek, csillogást látni egy hatalmas harcot vívó gyermek szemében – azt hiszem – önzetlen és szívből jövő adomány. Természetesen a gyógykezelésekhez és a műtéti beavatkozásokhoz szükséges pénz az, ami a valódi gyógyulást és az ahhoz vezető utat biztosítja. Sok ember esetében ez csupán csak egy kis összeg, azonban amikor sokan keveset adnak, az végül összességében nagy segítség. Ezekben a jótékonysági akciókban is az a legszebb és legértékesebb, hogy mindenki abból ad, amiből tud. Vannak, akik kézműves termékeket készítenek, vannak, akik édes és sós süteményeket, mások pedig limonádét, sőt a Facebookon a Vajdasági jótékonysági licit csoportban személyes tárgyaiktól, ékszereiktől, festményeiktől, de akár még ruháiktól is megválnak a segíteni vágyók.
Napilapunk csapata is ezen dolgozott a hétvégén. Négy helyszínen várták fotósaink és asszisztenseik a segítő szándékú családokat, hogy adományaikért cserébe őszi fotókat készítsenek róluk. Varga Helénáért és családjáért az utóbbi időben számtalan ilyen jellegű akciót szervezett a vajdasági közösség, reméljük ők is megtapasztalják ezáltal a „nem vagy egyedül” érzés varázslatos és gyógyító erejét.
