Lesz-e még kolbászból a kerítés?

Amikor májusban, majd azt követően néhány hónappal később ismét tiltakozó felvonulásokat szerveztek a helyzetükkel elégedetlen hazai termelők, többször elhangzott, hogy olyan támogatásokat szeretnének, mint az Európai Unióban tevékenykedő társaik. A tájékozatlanok és a felületes szemlélődők ebből arra következtettek, hogy nálunk nem stimmel valami, miközben máshol jól működnek a dolgok, úgymond, kolbászból van talán még a kerítés is. Nem szabad azonban elfeledni, hogy minden viszonylagos, és az ördög is sokszor a részletekben rejlik. A gazdálkodók most Európa-szerte utcára vonultak. Olyan képeket láthatunk az újságok címlapjain, hogy szalmabálákból emeltek barikádokat az Eiffel-torony közelében, illetve traktorok sorakoznak a berlini diadalkapu előtt.

Miközben tehát az itteni gazdák arra hivatkoznak sok esetben még mindig, hogy máshol az állami támogatások összege sokkal nagyobb, kiderült, hogy a gondok nem csupán ebből erednek, sokkal mélyebben gyökereznek. A jelek arra is utalnak, hogy valójában lehet, hogy csak viszonylagosan gazdag az EU. Az irigyelt bőség sok esetben csak virtuális. De a normalitástól mind inkább eltávolodó világunkban, talán még mindig azok látják reálisabban a dolgokat, akik közelebb vannak a földhöz. Ez érthető szó szerint, de szimbolikusan is. Illúzió azt várni egy-egy uniós gazdálkodótól, hogy majd csak legyint, azt mondva, nekem úgyis túl sok a pénzem, adjátok oda azoknak, akik fegyverekre költik, vagy nem bánom azt sem, ha átláthatatlan csatornákon nyoma vész.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a mezőgazdaság stratégiai ágazat. A kapitalizmus jelenlegi formája viszont „csak” az üzletet látja benne. A rövid távú haszonszerzés a cél, nem a bolygó védelme, nem a lakosság egészséges élelemmel történő ellátása. Ezek sok esetben csak lózungok, vagy részei a marketingnek. Nem lehet elégszer ismételni, hogy stratégiai ágazatról van szó.  Mert lehet ugyan, hogy hosszabb-rövidebb ideig olcsóbb és könnyebb is máshonnan behozni tejet, tojást, húst, zöldség- és gabonaféléket, a járvány idején a lezárások, majd a háborús konfliktusokból eredő fennakadások azonban megmutatták, milyen következményei lehetnek, ha szakadoznak, vagy megszakadnak az ellátási láncok. Emiatt kell, ezért kellene megvédeni az agráriumot többi között azoktól, akik kívülről próbálják rátenni a kezüket az élelmiszer-ellátásra. Hazugságokkal ugyan mindig is etették a népet, de jóllakatni csak valóban létező hússal, kenyérrel, gyümölcs- és zöldségfélékkel lehet. Nem mellékes szempont az is, hogy egészséges összetevőkből álljon minden, amit megetetnek velünk.

A hazai gazdákat is nehézségek sújtják évek óta. Az állattenyésztésben és a növénytermesztésben sem igazán lehet hosszú távon tervezni. Hirtelen megrázkódtatások, ingadozások jellemzik a terménytőzsdéket és a jószágpiacokat is. A nyerészkedők terepévé vált a piac, hiszen ahol nagyok az ingadozások, ott lehet nagyokat szakítani. Ma megveszem olcsón, holnap eladom drágán. Ez az alapelv, miközben a mezőgazdaságban ciklusok vannak, a befektetett pénz lassan fordul meg. Ki kell várni, hogy az elvetett magból termés legyen. A fejőstehén sem „készen terem”, nem a fejéssel kezdődik a dolog. Anyaállomány kell, hónapok, évek múlnak el, mire a vemhes üsző borja tejet ad, vagy a bikaborjúból steak lesz. Jogosan elégedetlenek a gazdálkodók, ugyanakkor az is igaz, hogy a mostani zavaros időkben nehéz olyan stratégiákat kigondolni és megvalósítani, melyek hosszú távú garanciát jelentenek a felek számára. Leírni lehet esetleg jónak tűnő elképzeléseket, de a gyakorlati megvalósítás sokszor falakba ütközik. A hazai gazdák az agrárminisztérium illetékeseivel most is újabb tárgyalásokat kezdeményeztek. Szabadkán egyeztettek Szerbia 15 mezőgazdasági egyesületének képviselői.
 

Intő jel az is, hogy mindeközben a számok visszaesést mutatnak. Tudjuk, hogy a puszta számadatok elemzése nem mutat meg mindent, de sok minden láthatóvá válik általa. A tavalyi összeírás eredményei azt mutatják, a bejegyzett gazdaságok több mint a fele még foglalkozik állattenyésztéssel. Több mint 300 ezer gazdaságban van még sertés, szarvasmarha, juh, kecske, vagy valamilyen baromfi, esetleg más haszonállat. A zlatibori körzetben van a legtöbb juh, méhekből is ott van a legtöbb. Kecskéből Pčinj környékén, baromfiból Közép-Bánátban van a legtöbb, sertésből a mačvai körzetben. Mintegy 22 milliót tesz ki a baromfiállomány, a sertések száma meghaladja a 2 milliót, a juhoké 2 millióhoz közelít, szarvasmarhából valamivel több, mint 700 ezer van, kecskéből mintegy 150 ezer. A nyilvántartásba vett méhkaptárok száma meghaladja az egymilliót. Mindeközben az átlag valójában nem mutat meg semmit, hiszen átlagosan egy családi gazdaságban 6,4 hektárt művelnek, egy szarvasmarhát, öt sertést, 43 baromfit, illetve háromkaptárnyi méhet tartanak. Az viszont sokat mondó, hogy a termelők átlagéletkora 60 év.

Az állatállomány folyamatosan csökken. 2000-ben még 1,27 millió szarvasmarha volt Szerbiában, sertésből pedig még mintegy négymilliót tartottak. Az állomány csökkentésének számos oka van. Még a közelmúltban is komoly gondokat okozott a klasszikus sertéspestis, most pedig az afrikai sertéspestis okoz veszteségeket. Közel 100 ezer sertést kellett elaltatni. A hanyatlás gyökerei azonban mélyebbek, a folyamat nem most kezdődött. Az utóbbi harminc évben megfeleződött az állatállomány, a tenyészállatok száma is zuhanó tendenciát mutat. A szerbiai agrárgazdasági termelők szövetsége már régóta figyelmeztet arra, hogy a farmok bezárását csak sürgős intézkedésekkel lehetne megállítani.

Az állam ugyanakkor különböző indokokkal sok esetben még a tavalyi szubvenciókat sem folyósította a tenyésztőknek. Ígéretet kaptak, hogy február végéig kiutalják az elmaradt támogatásokat, de a jószágot ígéretekkel nem lehet mindennap megetetni. Valójában a legtöbb esetben nem is a támogatásokon múlik egy-egy szektor jövedelmezősége. Stabil piaci körülményeket azonban csak elméleti síkon, hermetikusan elzárt körülmények között lehetne létrehozni, ami a gyakorlatban jóformán kivitelezhetetlen. Vannak azonban olyan szegmensei az agráriumnak, azon belül az állattenyésztésnek is, melyekben versenyképesek lehetnénk a jövőre nézve. Erre is lehetne részben a jövőt építeni, de számos más módja is kínálkozik annak, hogy a fiatalok számára vonzóvá váljék az agráriumban tevékenykedni. Főleg annak tükrében, hogy a digitalizáció, a robotizáció, az új technológiák itt is nagyon gyorsan meghatározóvá válnak.