Leginkább sehogy se szeretem a zöldborsófőzeléket, de ha már muszáj, akkor fehéren, jó sok tejföllel, ahogy édesanyám készíti. Nagyanyámnak volt egy kedves mondása, amin mai napig jót derülünk a családban, és emlegetjük is, hogy cúkorral, mert ő hosszú ú-val mondta, tehát cúkorral mindent meg lehet enni. Nálam ez a mondás némiképp variálódott, mégpedig úgy, hogy tejföllel mindent meg lehet enni. A legrosszabb borsófőzeléket is feljavítja. Bár gyanítom, hogy nem a főzelékkel van gond, hanem magával a borsóval. Egyszerűen nem szeretem az ízét. Pedig a has az nem tűkör, ezt is a nagyanyám mondta, szintén hosszú ű-vel. Ezzel arra utalt, hogy az ínséges időkben a hason lehetett spórolni. Nem volt dőzsölés, beosztották azt, ami volt. Legtöbbet a kert adta.
Zöldségeket, gyümölcsöket, míg az udvarban kapirnyászó baromfi és az ólban röfögő a család húsellátásért volt felelős.
Valószínűleg sokkal többet szerepelt az emberek étkezésében 40–50 évvel ezelőtt a zöldség, mint a hús, a cukorról és a süteményekről nem is beszélve. Azt ették, ami idényjellegű volt, télen pedig előkerült a savanyú káposzta és alkalmanként a befőttek vagy lekvárok, amivel azért csínján bántak. Ha megnézzük a mostani étkezési szokásainkat, valójában nem is tartjuk számon, hogy tél van vagy nyár, hogy mi terem éppen. Kicsit mélyebbre kell nyúlni a zsebünkben és vígan ehetünk márciusban is görögdinnyét vagy paradicsomot. Az azonban vitatható, hogy mennyire hasonlít ezeknek a terméseknek az íze a nyáron beérettekéhez. Köszönőviszonyban sincsenek. A görögdinnye nem édes, a paradicsom kemény, és az érzékenyebbeknél kiütést vagy még nagyobb bajt okozhatnak azok a ki tudja milyen szerek, amikkel kezelik őket, hogy kibírják a hosszú utat, vagy éppen a szemnek tetszetősre érjenek be.
A „valódi” paradicsom nyáron érik, lédús, legalábbis egyes finomabb fajták, nem okoz kiütést, és a meztelen nyakon és combokon végiggördülő cseppjei mosolyra húzzák a szájat és lépésre késztetik a mezítelen lábat a forró földről. Faluhelyen legalábbis így van. Az utcákon viruló gyümölcsfák megdézsmálásáért se haragszik meg a szomszéd, a gyermek pedig iskolából hazatérve, félig már jóllakottan ül az ebédlőasztalhoz. Így volt valaha, faluhelyen. És úgy is volt, hogy nem válogattunk annyit, mint manapság. A hatalmas kínálat miatt a külföldről hozott, kevésbé ízes gyümölcs vagy zöldség is elérhető áron van, bármikor. A földieper szezon egy jó példa erre. A helyi termelő által kínált portéka a hazahozataltól számított fél napban is ugyanolyan szép és illatos, na meg zamatos volt.
A piacon vásárolt, olcsóbb már a hazafelé tartó utat se bírta ki anélkül, hogy ne eresztett volna levet. A különbség a minőségben keresendő.
A tányér módszer, mely a kiegyensúlyozott és hízást gátló étrend egyik elterjedt szemléltetése, a következő: képzeletbeli átlót rajzolva a tányérra, alakítsuk ki az adagjainkat. A félkörök egyikét felezzük el. A nagyobbik részre rostokban gazdag zöldség, saláta kerüljön, a két kisebb rész egyikére hús, a másikra a lehetőleg minél kevesebb szénhidrátot tartalmazó köret – például cukkinirizs, karfiolpüré, esetleg egy szelet diétás kenyér. Ez az utóbbi tétel azért lényeges, mert a szénhidrátok okozzák a pluszkilókat, hosszútávon pedig az elhízást.
A tányérmódszerrel állítólag teljesen kiegyensúlyozottá tehetjük az étkezésünket. Egyetlen fontos szabályt kellene szem előtt tartanunk, mégpedig azt, hogy a tányérnak legalább felére mindig zöldséget szedjünk, egynegyedére fehérjét tartalmazó ételek kerüljenek, és csak a fennmaradó egynegyed felületen lehet köret!
Ennek tudatában, még ha nem is szeretjük annyira, jó lenne minél több, idényjellegű zöldséget fogyasztani, mert az egészségünknek jót tesz. Meg aztán vannak azok az apró kis trükkök, rafinériák, amiket az anyukák jól ismernek. Egy kis tejföl csodákra képes, főleg, ha zöldborsóról van szó! És azt se feledjük, hogy az a legjobb, ami őshonos, ami nálunk terem, amihez a mi szervezetünk van szokva, esetleg csak jómódunkban elszoktunk tőle.
Nyitókép: Pixabay
