Az emojik elterjedését állítólag egy elírásnak köszönhetjük. A történet a tizenkilencedik századig, pontosan 1862. augusztus 6-ig nyúlik vissza, amikor a The New York Times lehozta Abraham Lincoln elnök egyik beszédét, és egy zárójel vége elé véletlenül egy pontosvessző került. Az első valóban szándékos emojikat a Puck nevet viselő amerikai humormagazin tette közzé, tipográfiai művészet címén. Azóta már világnapot is kaptak ezek a képecskék, amit ma, július 17-én ünneplünk.
Az emojik segítségével könnyen és gyorsan kommunikálhatunk. Az internetes és digitális kommunikáció fejlődésével a szerepük egyre fontosabbá vált. Észrevehetjük azt, hogy például az üzleti életben is egyre gyakrabban használják őket az informális kommunikációban, azzal a céllal, hogy barátságosabb és közvetlenebb hangnemet teremtsenek. Az emojik használata nem korlátozódik a fiatal generációkra, az idősebbek is egyre inkább elfogadják és használják őket, hogy lépést tartsanak a digitális kommunikáció változásaival.
A cikk írása előtt végigpörgettem a telefonomon az emojikat. Hihetetlen, hogy mennyi közül tudok válogatni. Már nemcsak az érzelmek, hanem a tárgyak, tevékenységek, helyszínek és még a különböző élethelyzetek kifejezésére is használhatók. Az emojik közötti választék egyre bővül, újabb és újabb hangulatjelek kerülnek bevezetésre, hogy minél szélesebb spektrumot lefedjenek.
Gyakran tovább tart rábukkanni az üzenetemhez megfelelő hangulatjelre, mint megírni magát a szöveget. A Magyar Szó Extra videómellékletünkhöz egyébként már két emojis videót is forgattunk. Az egyiknél egy TikTok-trendet meglovagolva, közmondásokat írtunk le emojikkal, és a fiataloknak a kis képek alapján kellett kitalálniuk, hogy mire gondoltunk. Az egymás mellett szereplő több liba és disznó emojiból nagyon gyorsan kitalálták, hogy melyik közmondásunkról van szó, ahogy a kutya, X és szalonna hangulatjel sor sem okozott gondot számukra. Az elkészült videó igen jól sikerült, úgyhogy ezt továbbgondolva a mellékleteinkről is készült egy emojis anyag. Így a Mézeskalács gyermeklapunk nevét mézesbödön, sütemény, és gyerekeket ábrázoló hangulatjelekkel illusztráltuk, a Magvetőt pedig tehén, búza és traktor emojik ábrázolták. A kis képecskék választéka tehát valóban kimeríthetetlen. Láttam, hogy már olyan opció is van, ahol előre elkészített képsorokkal fejezhetjük ki a hangulatunkat, és már azon sem kell gondolkodnunk, hogy saját magunknak állítsuk össze az emoji párokat, triókat, kvartetteket… Az egyik legújabb trendről pedig még szót sem ejtettünk: az avatárok. Ezzel az opcióval már saját képmásunkra formálhatjuk az emojikat. Ezek a személyre szabott képek pedig már az összes platformon jelen vannak.
Még emlékszem arra, amikor az általános iskolában csupán néhány írásjelből álló hangulatjelet használtunk. A választék kimerült a kettőspont zárójel és a kettőspont nagy D betű kombinációkkal. Akkor még ezek az írásjelek nem változtak át maguktól sárga fejekké, hanem maradtak úgy ahogy leírtuk őket. Aztán jött a hírhedt XD időszak. Amit később már betűkkel leírva is használtunk: ikszdé.
Azóta ezek a kis képek szinte már elengedhetetlenek az üzenetváltásoknál. A szakirodalom szerint az emojik segítenek pótolni a személyes beszélgetésekben használt metakommunikációt. Érzelmi tartalmat visznek a szövegbe. Szerintem már a legtöbbünkkel előfordult az, hogy véletlenül, vagy szándékosan lemaradtak a szöveg végéről, és ezt a másik fél szóvá tette. Velem már olyan is történt, hogy csak a legegyszerűbb mosolygós smiley-t írtam az üzenetem végére, és a beszélgető partnerem visszakérdezett, hogy valamiért megharagudtam-e rá. Ugyanis ez a fejecske hiába mosolyog, a fiatalok körében sokszor azt jelenti, hogy valami probléma van, és arra sem vette az adott fél a fáradságot, hogy a több száz emoji közül kikeressen egy megfelelőbbet.
Ahogy a digitális kommunikáció természetesen egyre csak fejlődik, valószínű, hogy az emojik már jelenleg is nagy szerepe és jelentősége továbbra is növekedni fog.
Nyitókép: Pixabay
