Az elhúzódó nyári kánikula idején mindenki mással próbálja enyhíteni a hőérzetét és a szomjúságát. Ahányan vagyunk, annyiféle praktikát próbálunk ki, illetve annyiféle módszerre esküszünk. Van, aki ilyenkor a vízpartra menekül, van, aki behúzódik a légkondicionált lakásába és hűsítő vizet, szörpöket, vagy fagylaltokat fogyaszt, és olyan ismerősöm is van, aki a pincehideg görögdinnyére esküszik.
Mivel magas a víztartalma (90–92%), valamint számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, az orvosok és a dietetikusok is javasolják a görögdinnye napi, mérsékelt fogyasztását. A gyümölcs magnéziumban és káliumban gazdag, ami jótékony hatással van a magas vérnyomás ellen, illetve jelentős szerep jut neki az érre és az érfalakra jutó nyomás csökkentésében, a benne található karotin pedig csökkenti a szívroham lehetőségét. Magas víztartalma miatt jót tesz a veséknek, segít átmosni azokat, és a bőrt is szebbé varázsolja, a legnagyobb melegekben pedig főételnek is ideális, mindezen felül csökkenti a testhőmérsékletünket, és a rákos megbetegedések megelőzésében is fontos szerep jut neki.
Még a mai napig is elevenen él bennem az az emlék, hogy apai nagyszüleim termesztették a dinnyét. Nem eladásra, hanem saját részre, de mindig odafigyeltek arra, hogy a termés betakarítása az egész nyarat átérje, tehát minden ebéd utánra, vagy uzsonnára jusson az asztalra a gyümölcsből. Amikor a nyári szünetben egy-egy hetet náluk töltöttünk a testvéreimmel, izgatottan vártuk, hogy mikor indulunk el a határba a dinnyéért. Ezeken a napokon a szokásosnál korábban keltünk, mert azt már idejekorán megtanultuk, hogy a meleg dinnye nem ér semmit, s ha elalszunk, akkor csak estefelé ehetünk a lédús gyümölcsből, mivel a nap sugarai felmelegítik azt, s ha ez bekövetkezett, akkor idő kellett neki, hogy vissza tudjon hűlni.
Amikor nagyapám elkezdte vizsgálni, hogy melyik gyümölcsnek sült el már a bajusza, illetve kopogtatni kezdte azokat, tátott szájjal néztük és hallgattuk a történeteit, illetve tanítását arra vonatkozóan, hogy hogyan is dönthetjük el, hogy az általunk vizsgált dinnye érett vagy sem. A görögdinnye esetében ugyanis nem a nagysága számít, hanem a bajusza. Ha az el van sülve, nem lövünk mellé, ha leszedjük, mindegy, hogy az 5 vagy 10 kg-os. Aztán ahogy idősödtünk, titokban jókat kuncogtunk azon, hogy a földterületükön egyre beljebb kerül a dinnyés rész, mivel egyre többször lába kélt a gyümölcsnek, a nagyszüleim pedig egyre dühösebbek lettek, majd az egyik nyár kezdetén közölték velünk, hogy nem vetettek dinnyét.
Addig a pontig – mi gyerekek – sosem foglalkoztunk azzal, hogy honnan lesz dinnye ebéd után az asztalunkon, illetve sosem figyeltük azt, hogy lehet-e egyáltalán venni valahol. A szüleink és a nagyszüleink viszont pontosan tudták, hogy vannak olyan emberek, akik naponta árulják, sőt még házhoz is viszik, csak legyen, aki megveszi. Ezt bizonyítva egy alkalommal csendre és fülelésre intettek bennünket a délelőtti órákban, hogy halljuk a dinnyés bácsikat. Eleinte lovaskocsin hordták, és bizony, amikor rákaptunk ennek az ízére, hogy figyeljük az érkező dinnyéseket, akkor nem voltunk arra sem restek, hogy naponta többször is kinézzünk az utcára, nehogy lemaradjunk róluk, nehogy véletlenül halkabban kiabáljon a bácsi a kocsiról, majd közeledtüket látva ordibálva és lármázva szóltunk be, hogy siessenek, mert jönnek, és legalább ilyen hangosan követelőztünk a kocsi körül ugrálva, hogy melyik legyen az aznapi gyümölcsünk.
Ha hihetünk a néphiedelmeknek, akkor Lőrinc napjai (augusztus 10-e és szeptember 5-e) határnapnak számítanak a dinnyefogyasztók körében, ekkortól ugyanis úgy tartják, hogy a dinnye ízetlenné válik, mert „Lőrinc belepisil a dinnyébe”. Hasonló mondások szerint Lőrinc napja után a fa sem fejlődik tovább, illetve ekkor már nem tanácsos a folyókban fürdeni. A Rába mentén élők még tovább mennek, ami ezt a hiedelmet illeti, s szerintük Lőrinc a folyóba pisil, és ezért válik íztelenné és romlandóbbá a dinnye.
Ebben a szezonban a görögdinnye kilogrammonkénti ára 100 dinárról indult, most 30 és 40 dinár között értékesítik a nagyobb bevásárlóközpontokban. Az utóbbi években a klímaváltozás érezhető hatásai miatt átalakult a dinnyetermesztési modell. A legtöbb gazdálkodó a mag helyett palántát ültet, illetve csepegtetős módszerrel öntözi azt. Mi valamikor a nagyszüleink dinnyeföldjét vödrökkel locsoltuk. Igaz, szerencsénk volt, mert ott húzódott egy kisebb vízelvezető árok, így nem kellett messzire mennünk, hogy megtöltsük a vödörjeinket. Még ma is a fülemben cseng nagyapám intése, hogy „csak a tövét locsoljuk”. Hogy a termesztési módszerek változása miatt van-e ez, nem tudom, de én egyre ritkábban tudok jókat falatozni a dinnyéből. Sokszor nem érzem elég édesnek, főleg a korai, behozatali dinnyéket. Az utóbbi egy-két évben mindig kivárom a júliusban beérő hazai gyümölcsöket, mert azokat zamatosabbnak érzem. Mindig olyan helyen vásárolok, ahol biztosan tudom, hogy hazai termést árulnak, sőt nem sajnálok több pénzt sem otthagyni, hogyha tudom, hogy a ház előtt a család a saját kertjében nevelt gyümölcsöt szeretné értékesíteni.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele
