Fárasztó és kimerítő a mában élni.
A gazdasági bizonytalanság, a klímaváltozás, néhány éve a világjárvány, majd a két országhatárral arrébb megkezdődött háború rányomják a bélyegüket a mindennapjainkra. A gyilkosságokról, halálos balesetekről, emberrablásokról szóló szenzációhajhász hírek csak tovább rontanak a helyzeten. Ha nem is foglalkozunk mindezzel aktívan, de ott van valahol az agyunk egy eldugott szegletében, és ha csak teheti, előtör, minket pedig ellep a szorongás. Ez az állandó feszültség meghatározza a mindennapjainkat.
Olyanok vagyunk, mint egy zsákmányállat: mintha folyamatosan veszélyben éreznénk magunkat, sosem lankad a figyelmünk, nem nyugszunk, mindig készen állunk arra, hogy gyorsan reagálhassunk, bármi is történik körülöttünk. A környezetünk folyamatosan változik, rengeteg szerepben kell helytállnunk: szülőként, munkavállalóként, adózóként, lakástulajdonosként, vásárlóként, közlekedőként, barátként, szakemberként... És ha ez nem lenne elég, a sosem lankadó figyelmünket tovább ingereljük a képernyő előtt eltöltött idővel. Már egy sorban állást sem bírunk semmittevéssel tölteni, hozzászoktunk az állandó ingerekhez, a folyamatos készenléthez, szünet nélkül elérhetőek vagyunk. Nem tudunk belemerülni a gondolatainkba és megfeledkezni a környezetünkről.
Mindennek evolúciós okai is vannak, hiszen azoknak az őseinknek volt több esélyük a túlélésre, akik képesek voltak gyorsan reagálni a környezetükben leselkedő veszélyekre. Az állandó éberség a túlélés kulcsa volt. Ez a készenléti állapot, ami a múltban az életet jelentette, a mai napig jelen van bennünk, noha már nem fenyegetnek minket veszedelmes ragadozók. A vele járó stressz hosszú távon mindannyiunkat kimerít – mégpedig annyira, hogy észre sem vesszük, hogy nem tudunk lazítani.
Az állandósult stressz ugyanis megváltoztat bennünket, hatással van a testünkre, az érzéseinkre és a viselkedésünkre egyaránt. Talán észre sem vesszük, hogy folyamatos feszültséggel éljük az életünket, miközben sokat fáj a fejünk, türelmetlenekké válunk vagy álmatlanság gyötör minket. Mégsem tudatosul bennünk, hogy stresszesek és túlhajszoltak vagyunk, hogy lassítanunk kellene, hiszen előbb-utóbb annyira megszokottá válik a ránk nehezedő nyomás és a hajszoltság érzése, hogy a mindennapi életünk természetes részének tekintjük. Az állandó feszültség és a rohanás normalizálódik, és már nem ismerjük fel, hogy ez a helyzet rendellenes. A stressz ráadásul lassan és fokozatosan fejti ki a hatását, így nehezebb észrevenni a változásokat. Az is hozzájárulhat ahhoz, hogy nyugodtnak hisszük az életünket, miközben valójában majd kicsattanunk a feszültségtől, hogy a modern társadalomban a produktivitás és a folyamatos teljesítménykényszer miatt hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a testünk jelzéseit, hiszen úgy érezzük, amúgy sincs időnk lassítani és pihenni.
Így válik a nyugalom elérése szinte elérhetetlen álommá, amelyet csak kevesen képesek megtapasztalni. Rendkívül nehéz tudatosan kilépni a feszültséggel telített környezetből, hiszen a munka, a család és a társadalmi elvárások szorítása alatt élünk. A folyamatosan áramló információk és a digitális világ csábítása tovább nehezítik a helyzetet. Ahhoz, hogy kiszabaduljunk a mindennapi stressz és a lankadatlan éberség fogságából, tudatos döntésekre van szükségünk. Ezek ugyan időnként szembemennek a társadalmi normákkal és elvárásokkal, de ha valóban le szeretnénk lassulni, akkor képesnek kell lennünk felelősséget vállalni ezért.
Sokan próbálkoznak különböző elcsendesítő technikákkal, hogy visszanyerjék a belső békéjüket. Ilyen például a mindfulness meditáció, ami a jelen pillanatra irányítja a figyelmet, a digitális detox, ami a képernyők tudatos mellőzését jelenti, vagy a mostanában népszerűvé váló elvonulások, amikor a nagyvárosi, nyüzsgő életmódot folytató emberek a természet közelében önmaguk megértésével foglalkoznak. Bár ezek a technikák átmenetileg hozhatnak megnyugvást, ahhoz, hogy valóban kiszakadjunk a stressz–feszültség–készenlét bűvös hármasából, ennél többre van szükség. A belső béke és a lelki egyensúly állapotának megteremtéséhez újra kell gondolnunk az életünket.
Vajon tényleg szükséges ennyi szerepben helytállnunk, mint amennyit magunkra vállaltunk? Biztosan el kell olvasnunk minden hírt arról, hogy több száz kilométerrel odébb hogyan zajlik a háború vagy milyen bűntények történtek épp? Feltétlenül ingergazdag környezetben, például egy akciófilmmel kell töltenünk a szabadidőnket? Számtalan kérdést tehetünk föl magunknak az egyéni élethelyzetünkhöz igazítva. Ha sikerül megértenünk, hogy egy nap akkor is csak 24 órából áll, ha 30 órányi tennivalót zsúfolunk bele, akkor lenyesegetni is könnyebb lesz belőlük.
A világ nem fog lelassulni a kedvünkért, de mi dönthetünk úgy, hogy lelassítunk a világban. Másokat nem tudunk megváltoztatni, ahogy a külső körülményeken sem alakíthatunk mindig, de megtanulhatjuk, hogyan lépjünk túl a rajtunk kívül álló problémákon. Ahogy elengedjük a felesleges terheket és megszabadulunk a folyamatos készenlét nyomásától, újra felfedezhetjük az egyszerű örömöket és a csendes pillanatokat, megtalálhatjuk a helyünket ebben a zajos világban, és rátalálhatunk a belső békénkre. Hiszen a nyugalom nem más, mint a döntésünk, hogy a jelen pillanatban létezzünk, ne pedig a félelmeink és a kötelezettségeink árnyékában.
Nyitókép: Pixabay
