Október 10-e mintegy harminc éve a lelki egészség világnapja. Az érzelmeink fölismerése és a saját tökéletlenségünkkel való szembenézés az első lépés a lelki jóllét felé vezető úton, a világnap pedig jó alkalom arra, hogy végre a saját életünk középpontjába állítsuk a lelki egészségünket.
A fizikai egészségünkhöz hasonlóan a mentális egészségünk is alapjaiban határozza meg az életminőségünket. A testi tünetek azonban nagyon gyorsan felhívják a figyelmünket egy-egy betegségre, miközben az érzelmi jóllétünkkel sokszor egészen addig nem foglalkozunk érdemben, amíg valami igazán el nem romlik. A lelki egészség csendes, háttérben meghúzódó jelenléte azonban nem jelenti azt, hogy kevésbé fontos odafigyelnünk a lelkünkre, mint a testünkre.
Nehezen tudnánk ugyanis valóban kiegyensúlyozott életet élni akkor, ha a lelki jóllétünkkel egyáltalán nem törődnénk.
Sokunknak mégsem olyan egyszerű meghozni ezt a döntést. Talán azért, mert egész életünkben állandóan azzal szembesültünk, hogy az érzelmek kimutatása gyengévé tesz minket: egy fiú nem sírhat, egy lány nem lehet dühös. Az önismeret kapcsán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy már mindent tudunk magunkról, ezért nincs szükségünk arra, hogy önismerettel foglalkozzunk: tisztában vagyunk vele, mit szeretünk, mit tartunk értékesnek, kinek a társaságára vágyunk, mire vagyunk képesek. A stresszről közismert, hogy észrevétlenül telepszik ránk, és sokszor csak a stresszhelyzet elmúltával lepődünk meg rajta, hogy milyen erős nyomásnak is voltunk kitéve, általában mégsem érezzük égető szükségét annak, hogy lassítsunk az életvitelünkön. Az emberi kapcsolataink, a barátságaink sem mindig töltik be azt a szerepet, amit betölthetnének, még ha ezzel nem is feltétlenül vagyunk tisztában.
Számos aspektusa van a mentális egészségnek, és mindegyikkel érdemes foglalkoznunk ahhoz, hogy a lehetőségeinkhez mérten a legteljesebb életet élhessük. Ide tartozik a szubjektív jólétünk, az önmagunkról alkotott gondolataink, az önállóságunk, hatékonyságunk mértéke, a bennünk rejlő lehetőségek megvalósítása, az örömre való képességünk, de az is, hogy hogyan bánunk másokkal vagy saját magunkkal, illetve örömünket leljük-e az életben, képesek vagyunk-e megküzdeni a nehéz helyzetekkel, átlépjük-e a saját határainkat, mennyire vagyunk rugalmasak. A lelki jóllétünk tehát egy rendkívül összetett szerkezet, és mint ilyen, nem fog egyik napról a másikra sem elromlani, sem pedig megjavulni.
Ez azt jelenti, hogy egy-egy történés, egy-egy nehéz élethelyzet (például válás vagy egy szerettünk elvesztése) nem kell, hogy romba döntse a lelki egészségünket. Érezhetjük magunkat rosszul akkor is, ha a mentális egészségünk egyébként többé-kevésbé rendben van, lehetnek mélypontjaink, nehezebb időszakaink. A kulcs abban van, hogy ezekből a helyzetekből hogyan, mennyi idő alatt találunk ki, kitalálunk-e egyáltalán. Hogy segítséggel vagy anélkül sikerül a felszínre törnünk, annak megint csak nincs különösebb jelentősége, hiszen a fontos az, hogy felismertük, milyen irányba kell mennünk, és hogy végigmentünk az úton.
Ehhez hasonlóan azt is be kell látnunk, hogy a lelki egészség megjavulni sem tud egyik napról a másikra. Akármi is legyen az oka, hogy valaki évtizedekig nem törődik az érzelmeivel és a saját belső világával, nem várhat tartós javulást egyetlen nap vagy mindössze néhány hét alatt. A befektetett munka sokszor fájdalmas (hiszen gyakran szembe kell néznünk a saját gyengeségünkkel, a hibáinkkal, azokkal a tulajdonságainkkal, amiket még magunk előtt is szégyellünk), de hosszú távon mindig megéri.
Ahogy fizikailag sem tudunk olyan kicsattanóan egészségesek lenni, hogy soha többé ne legyen szükségünk arra, hogy jól bánjunk a testünkkel, úgy a lelkünk is folyamatos törődést igényel ahhoz, hogy egészséges maradjon. Nem élünk hamburgeren és napi két doboz cigin mindenféle testmozgás és rendszeres tisztálkodás, kézmosás nélkül azt várva, hogy mindenféle betegség elkerüljön minket. Ugyanígy nem számíthatunk magas szintű mentális egészségre, ha nem foglalkozunk az érzéseinkkel, ha nem törődünk a lelkivilágunkkal, ha nem vigyázunk a pszichológiai jóllétünkre.
Sokan csak akkor kezdenek el foglalkozni a saját mentális egészségükkel, amikor egy válsághelyzettel találják szemben magukat. Ez nem baj; a válsághelyzet kiváló alkalom lehet arra, hogy törődni kezdjünk a mentális állapotunkkal. Hiszen minden krízis a fordulópont: belezuhanhatunk az alattunk elterülő mélységbe, de ha sikerül lendületet venni belőle, akkor soha nem látott magasságokba is törhetünk.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha egyszer elkezdünk foglalkozni a lelkiállapotunkkal, az egy egyenes, folyamatosan javuló pálya lesz, és napról napra jobban fogjuk magunkat érezni a bőrünkben. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. Ahogy az élet tele van hullámvölgyekkel, úgy a mentális egészségünk is változó: néha előrelépünk, néha visszaesünk, néha úgy érezzük, minden jól halad a maga útján, máskor belezavarodunk az egymásnak is ellentmondó érzéseink sokaságába. Fontos felismerni, hogy ezek a visszaesések nem kudarcok, hanem lehetőségek a tanulásra és a fejlődésre. Az érzelmi küzdelmek sokszor a felszín alatt zajlanak, anélkül, hogy mások észre vennék azt, de nagyon fontos, hogy legalább mi magunk tisztában legyünk a bennünk zajló folyamatokkal, hiszen csak így tudunk tanulni és fejlődni, így kerülhetünk közelebb önmagunkhoz, és így élhetünk egyre inkább önazonos életet.
Nyitókép: Pixabay
