Az évszakok és az időjárási viszonyok állandó körforgása bennünket is változtatásokra ösztönöz. A komorabb, hidegebb időjárás miatt egyre több időt töltünk bent, és akarva-akaratlanul is egyre többször vesszük azt észre, hogy az otthonunkra ráférne egy nagytakarítás vagy egy nagyobb lomtalanítás, mivel állandóan belebotlunk valamilyen idegennek tűnő, értelmezhetetlen tárgyba. Amikor elkezdünk azon gondolkodni, hogy mikor áraszthatta el lakásunkat ez a sok vacak, költői kérdésként vagyunk kénytelenek értelmezni a mérgünket és az elégedetlenségünket, hiszen tavasszal és nyáron alig töltöttünk némi időt bent, éppen ezért honnan is tudhatnánk vagy emlékezhetnénk a konkrét válaszra. Időről időre mindannyian lomtalanítunk otthon, de a legtöbbünk ennek a munkának a „Ráérünk arra még” hozzáállással indul neki.
Abban biztos vagyok, hogy a legtöbb fürdőszobában a naptejet és a különböző szúnyogirtó kencéket felváltotta már a kézkrém, ugyanis a szeles és a hideg időjárás a legtöbbünk kezét kiszárítja. A tavaszi-nyári lenge ruházat, a fürdőruha, a szandálok és a kisebb papucsok már zsákokba, dobozokba kerültek, helyüket a szekrényben a hosszú öltözékek, vastag pulóverek, kabátok, meleg csizmák és a mamuszok vették át. Mielőtt azonban a zsákokban, dobozokban tartott őszi-téli ruháinkat, bepakolnánk a mosógépbe egy frissítő öblítésre, érdemes kiválogatni azokat a darabokat, amelyeket eddig sem hordtunk, mert nem tetszettek, mert kihíztunk, vagy mert nagyon kifogytuk. Az utolsó két kategóriába eső ruháinkat még az öblítésre sem érdemes betenni a mosógépbe, ugyanis mosás után sem fognak jobban mutatni rajtunk.
Nők és férfiak esetében is tapasztalom azt, hogy ezekhez az öltözékekhez is ragaszkodnak, mert ajándékba kapták őket, esetleg ingyen vagy valamilyen hihetetlen leárazás keretében jutottak hozzájuk, úgynevezett érzelmi kötődés alakult ki, mert azt a nagymama kötötte, illetve a kasszánál mélyebbre kellett nyúlniuk a pénztárcába, ha a kiszemelt darabbal közösen szerettek volna távozni. Ezek az indokok arra hajlamosítanak bennünket, hogy ésszerűtlenül halmozzuk fel a szükségtelen holmikat.
Ha alaposabban átnézzük és kiválogatjuk ezeket a ruhaneműket, ami nem a kukába kerül, azt érdemes bevinni a legközelebbi Vöröskereszt állomáshoz, mert ők el tudják juttatni olyan személyekhez vagy szervezetekhez, akik arra tényleg rászorulnak. Érdemes lehet a közösségi oldalainkon is egy-két jótékonysági csoportba belépni, ahol a kiválogatott darabok szintén gazdára találhatnak, akinek pedig az ideje vagy az ereje engedi el is adhatja a legszebb, nem agyonhordott darabokat. Majd a válogatás, a mosás és a szekrénybe pakolás után orvosolhatjuk gardróbunk hiányosságait, hogy a következő év őszén ismét legyen mit lomtalanítanunk.
Egy másik kritikus pont lehet a lakásban a gyerekszoba. Az én ötéves fiam nem bízza a véletlenre a dolgot, neki minden játékára szüksége van, még arra a traktorra is, amelyiknek egyetlenegy kereke maradt. Ahogyan ő mondja, apu majd megkeresi a hiányzó kerekeket, és visszaragasztja azokat. Ilyenkor tudom, hogy a játékainak a lomtalanításába nem tudom bevonni, így marad az az időszak, amikor az óvodában van... Amit nem lát, az nem fáj alapon, illetve pontosan tudom, hogy a törött játékok hetven százalékát nem is fogja keresni. De azt az egykerekű traktort, amelyikre botor módon én magam hívtam fel a figyelmét, nem szabad kidobnom, mert orvosolhatatlan hiszti lesz a vége. Még csak november eleje van, de látom, hogy megint érik a lomtalanítás, ugyanis Ádám már emlegeti, hogy hamarosan jön a Mikulás meg a Jézuska, aki mindig játékokat hoz...
Az otthonunk következő kritikus pontja az íróasztal(om). A férjem nem szokta hazahozni a munkáját, inkább az iskolában javítja ki a tanulók ellenőrzőit, mert szerinte éppen elég az, hogy én itthonról dolgozom. – Ez az asztal kettőnket már nem bírná el – szokta mondani. A mi íróasztalunkról érdemes tudni, hogy számítógépasztal is egyben, és értelemszerűen a számítógépünk is itt kap helyet, még annak ellenére is, hogy mindketten laptopot használunk a munkánk során. A számítógépet talán az előző tél végén kapcsoltuk be utoljára, de ugye nem baj az, porfogónak elmegy, illetve az íróasztalnak csak tíz százalékát foglalja el...
Az íróasztalfiókok feletti üres részt lyuknak hívom. Itt kapnak helyet az üres füzeteim, a jegyzettömbjeim, az örökíróim, amire mindig szükségem van, ha a munkám során elveszek a fordításban, vagy egy-egy mondat nem akar úgy összeállni, ahogyan azt én szeretném. De itt kapnak helyet az újságból kivágott cikkeim is, melyekre büszke vagyok valami miatt, a fiam rajzai, illetve időről időre, amit hely híján csak odadobálunk. A telefontöltők, ilyen-olyan kábelek, amelyek jók, csak éppen nem tudjuk mire használni őket, mivel csak jolly jokerként tartjuk ott, hátha az épp aktuális, ami a számítógépasztalon tartott hosszabbítóba van bedugva, elpusztul. De időről időre onnan kerül elő a fiam kedvenc foglalkoztatókönyve, kifestőse, színesceruzái, vagy egy-két kedvenc autó, amit akkor vesz elő, ha valamilyen sós kalácsot készítek, és a tetejét a kerék nyomával szeretné díszíteni. És sajnos nem ez az egyetlen lyuk, ahol képes mindenféle irat, kábel és lom felszaporodni.
Nálunk a hálószobaszekrény lenyitósa feletti és alatti rész nyitott, így az a két rész is egy-egy lyuk tulajdonképpen, ahonnan rengeteg értékes és értéktelen kacat kerül elő a lomtalanítás során. A férjem a kamrában egy nagyobb dobozban féltve őrzi bemutató óráinak kellékeit, mégis akadnak olyan nagytakarítások, amikor a hálószobaszekrény lyukjaiban diódákat, elemeket, különböző volt- és ampermérőket találok. Amikor ennek az okairól kérdezem, akkor rövid válaszként azt kapom, hogy az a kütyü most éppen elromlott, de még meg lehet javítani. A nagytakarítás címszava alatt természetesen berakja a többi számomra értelmezhetetlen használati eszköze közé, a helyére, nehogy holnap a gyerek játékai közé kerüljön.
Társadalmunk hibája a kacatok és lomok felhalmozása során abban keresendő, hogy a mai felgyorsult világban nem érünk rá minden papírt, illetve kábelt egyesével átnézni, átvizsgálni, illetve döntést hozni arról, hogy az adott tárgyra mennyire lesz szükségünk a továbbiakban. Pedig a lomtalanítás ugyanúgy működik, mint az életmódváltás. Nem elég egy évben egyszer vagy kétszer sportolni, több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, mert értelmét veszti a folyamat. Lomtalanítani sem elég egy évben egyszer vagy kétszer, mert elveszünk a kacatjaink között. Tehát, ki a kacatokkal!
Nyitókép: Pixabay
