A társadalom többnyire igyekszik gondoskodni azokról, akik önmagukról nem tudnak, legyen szó árva gyerekekről, fogyatékossággal élő felnőttekről vagy idős személyekről. Ebből a célból jöttek létre azok a társadalmi intézmények is, amelyek lakhatást és ellátást, gondoskodást és közösségi életet biztosítanak a lakóik számára. Ilyenek az idősotthonok is, ahova azokat az időseket fogadják be, akik valamilyen okból nem tudják önállóan fenntartani a korábbi életvitelüket.
Az idősek otthonára az elöregedő társadalmakban egyre nagyobb szükség van. A gyerekek felnőve gyakran elköltöznek a szülőhelyükről, nem ritka az sem, hogy több száz vagy ezer kilométerre alapítanak családot, maguk mögött hagyva idősödő hozzátartozóikat. Nem hibáztathatóak ezért, hiszen mindenki a maga boldogulásán dolgozik, de tudomásul kell vennünk, hogy ez az idős emberek magára maradásával, elmagányosodásával jár. Ráadásul az alacsony gyermekvállalási kedv is hozzájárul ahhoz, hogy az idősek aránya növekszik a társadalomban. Nem minden családnak van lehetősége vagy kapacitása arra, hogy maga gondoskodjon idős szeretteiről, ápolja, ellássa, szórakoztassa őket. Az idősotthon egy lehetőség arra, hogy ezek az emberek megfelelő gondoskodásban részesüljenek, támogatást kapjanak, új társas kapcsolatokat alakítsanak ki, miközben biztonságos és kényelmes környezetben élnek.
Az idősotthon nagyban hozzájárul a lakói mindennapjainak biztonságához, emellett szakszerű ápolási és egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést is biztosít. Mindez az idősek életminőségének megőrzését, javítását szolgálja. Egy jól működő otthon különféle programokkal és közösségi eseményekkel is támogatja az időseket abban, hogy társas életet éljenek, ne magányosodjanak el, hiszen a teljes élethez nemcsak testi egészségre, hanem érzelmi jóllétre, az önkifejezés lehetőségére és minőségi társas kapcsolatokra is szükség van. Így a családok nyugodt lelkiismerettel hagyhatják idős szüleiket, nagyszüleiket egy megfelelő ellátást nyújtó intézményben, miközben a gondozás terhétől is megszabadulnak.
Legalábbis ez az elképzelés, a valóság azonban gyakran zordabb és ridegebb ennél. A minőségi ellátás sokszor drága, a luxuskörülményeket kínáló magánotthonokat pedig csak kevesen engedhetik meg maguknak. Ráadásul akkor sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy a kiválasztott otthon megfelelő ellátást képes nyújtani, ha mélyen a zsebünkbe nyúlunk, hiszen számos beszámolót hallhatunk arról, hogy az idősotthonokban méltatlan körülmények között, valódi társas kapcsolatok nélkül, zsíros kenyéren, megfelelő ápolás és gondoskodás nélkül, ingerszegény környezetben tengetik napjaikat az idős emberek.
Még ha találunk is egy megfizethető, szép környezetben lévő, barátságos otthont, akkor sem biztos, hogy az oda bekerülő idős hozzátartozónk elégedett lesz. Az öregedés a korábbi fizikai és mentális kapacitás hanyatlásával jár, amivel a teljesítményalapú társadalmunkban nagyon nehéz szembe nézni. Szépen lassan leépülni, képtelenné válni az öngondoskodásra rendkívül sok érzelmet mozgat meg az emberben: el kell gyászolni a fiatalságot, az életerőt, a hasznosságunkat, a fontosságunkat. Vannak, akiknek különösen rosszulesik, ha a családtagjaik nem vállalják a gondozásukat, ezért idősotthonba kell költözniük, ahol a szigorú napirend miatt úgy érzik, hogy a maradék autonómiájukat is elveszik tőlük. Ha a családtagok nem vagy csak ritkán látogatják őket, esetleg a korábbi barátokkal és szomszédokkal is megszakad a kapcsolat, az tovább fokozza az elszigetelődést. A hozzátartozóknak pedig nemcsak az afölött érzett bűntudatukkal kell megküzdeniük, hogy a társadalmi elvárásokkal vagy saját vágyaikkal ellentétben nem tudnak maguk gondoskodni az idős szüleikről, hanem az állami fenntartású intézmények hosszú várólistái vagy a magánkézben lévő otthonok akár ezer eurót is elérő árai okozta stresszel is meg kell küzdeniük.
Az otthonok társadalmi megítélése is vegyes. Sokak szemében szükséges és fontos társadalmi intézményként tűnnek föl, amelyek valódi segítséget nyújtanak mind az idősek, mind azok családtagjai számára. Mások azonban a várólisták, a körülmények, az árak miatt bírálják az otthonokat, vagy éppen a lakók hozzátartozóit tartják erkölcstelen, hálátlan embereknek, amiért nem áldozzák föl az életüket idős szüleik ápolásáért. Pedig az idős hozzátartozók otthonokban való elhelyezése nem feltétlenül jelenti a szeretet, a hála vagy a felelősségvállalás hiányát. Gyakran mindössze arról van szó, hogy a család nem tudja biztosítani a szükséges gondoskodást, hiszen nekik is van életük, munkájuk és számos kötelezettségük, saját magukról, gyerekeikről, nem ritkán unokáikról is gondoskodniuk kell. El kell fogadnunk, hogy nem minden élethelyzet teszi lehetővé az idős hozzátartozókról való gondoskodást, különösen akkor, ha ágyhoz kötött vagy erősen demens betegről van szó. Az idősek otthonában való elhelyezés ezért sokszor éppen a szeretet és a felelősségteljes gondolkodás jele.
Az idősotthonok kapacitásbővítése és az ellátás minőségének javítása a társadalom elöregedésével egyre inkább sürgető társadalmi feladattá vált. Fontos lenne, hogy méltó körülmények várják az öngondoskodásra képtelen időseket, hogy a gondoskodás ne merüljön ki a fizikai és egészségügyi szükségletek kielégítésének biztosításában, és hogy mindez széles körben elérhetővé váljon a lakosság számára. Hiszen végső soron mindnyájunk célja az, hogy idős szeretteink a lehető legnagyobb biztonságban, az őket megillető méltóságban és szeretetteljes megbecsülésben tölthessék el hátralévő éveiket.
Nyitókép: Pixabay
