A megtérés, Jézus követése sokszor nem könnyű döntés. Különösen, ha híres vagy hírhedt ember házastársa, szülője vagy gyermeke vagyunk, aki ezt a szándékot ellenzi. Hogyan sikerült megkeresztelkednie Joszif V. Sztálin lányának?
Szvetlana Alilujeva élete nem mindennapi történet. Mégis rengeteg levél, interjú, újságcikk és sok dokumentum, valamint Szvetlana levelei (Húsz levél barátomnak) és Rosemary Sulivan kanadai költő, író, egyetemi tanár regénye (Stalin’s Daughter: The Extraordinary and Tumultuous Life of Svetlana Alliluyeva) alapján tudunk szólni róla, és látni, hogy a mennyei Atya mindnyájunkra számít.
Maga Szvetlana vallotta, hogy Sztálin lányaként valójában halottként érezte magát, mert nem élhette a saját életét, hiszen emberként csak a Sztálin név függvényében létezett, egész életében apja szelleme kísérte. 2011-ben azonban, amikor 85 éves korában az egyesült államokbeli Wisconsinben meghalt, a Lana Piters nevet viselte.
Szvetlana Sztálin 1926-ban született. A Kremlben nevelkedett, a titkosrendőrség állandón szemmel tartotta. Szvetlana hatévesen félárva maradt, amikor édesanyja, Nadezsda Alilujeva öngyilkos lett. Szvetlana 16 éves koráig elkötelezett kommunista volt. Első szerelmét, a 28 éves Alekszej Kaplert apja tíz évre a Gulágra küldte. Szvetlana „borzasztóan magányos” kamaszlány volt, aki mindenáron szabad akart lenni. Tizenhét évesen férjhez ment a zsidó származású Morozovhoz. „Kedves volt. Én magányos voltam, ő meg szeretett” – így emlékezett vissza első férjére. A háromévi házasságból született Josif fiuk. A második házasságban, amelyet Jurij Zsdánovval kötött, szülte kislányukat, Jekaterinát. Ez a házasság is tiszavirág életű volt. Szvetlana impulzív, romantikus kapcsolataiban, amelyek gyors szimpátiával kezdődtek, gyorsan ki is ábrándult. A szenvedélyeinek rabjaként kereste, de soha nem találta meg azt a meghittséget, közeliséget, amelyre vágyott. Elképzelhetetlenül fájdalmas élete volt, téves férfiak iránt gyulladt szerelemre.
Amikor 1953-ban édesapja meghalt, úgy érezte, a bánat és szeretet összetörte a szívét. Vádolta magát, ahogy már lenni szokott, hogy nem volt jobb gyermek. Az érzéseit mérgezte az a felfogás, hogy mindaz, ami történt a családjában és az egész országban, az apja számlájára írható. Ezért döntötte el, hogy a jövőben édesanyja lánykori nevét viseli. Ám Szvetlanának Alilujevaként sem sikerült új életet kialakítani Hruscsov országában.
Amikor az indiai Brahes Szing, a harmadik „férje, akivel nem köthetett házasságot”, nem sokkal megismerkedésük után meghalt, Szvetlana engedélyt kapott, hogy hamvait a Gangesz folyóba szórja. Meg is tette. A Szovjetunió elhagyása azonban impulzív cselekedet volt, nem gondolt arra, hogy nem térhet majd vissza a gyermekeihez. Új-Delhiben, az amerikai nagykövetségen kért menedéket.
Az Egyesült Államokba, a nagy szabadság világába érkezve Sztálin lánya elkezdte élni az amerikai álmot. Tehette, mert a Szovjetunióból az urnába rejtve vitte ki magával a Húsz levél barátomnak című könyv kéziratát, amelyért Amerikában 1,5 millió dollárt kapott. Hirtelen nem is tudott mit kezdeni a nagy összeggel, mivel korábban soha nem volt saját bankszámlája.
A gazdagságát jótékonysági célokra fordította. A vesztét új szerelme okozta, Wesley Peters, aki felettesének nejével kihúzta belőle még azt a pénzt, ami maradt a gazdagságából. A húsz hónapos házasságának egyedüli öröme a harmadik gyermek, Olga születése lett. Szvetlana azonban az USA-ban nem találta meg az áhított szabadságot: pénzügyileg tönkrement, és az újságírók hada zaklatta. 1984-ben hiába próbálkozott, nem sikerült Olga lányát megismertetni oroszországi féltestvéreivel, ő pedig édesanyaként egész életében el volt tiltva lányától, Jekaterina Zsdanovától és fiától, Josif Alilujevtől.
A hányatott élete ellenére Szvetlana megtalálta életében a biztos pontot, Istent. Annak idején Sztálin édesanyja, Ekaterina Gyugasvili szorgalmas, vallásos asszonyként arról álmodozott, fia a papi hivatást választja. Korán megözvegyült, mégis nagyon bízott Istenben. Ki gondolta volna, hogy Szvetlana, az unoka sok évi keresés után ortodox keresztény, majd gyakorló katolikus lesz!
Ateista szülők gyerekeként 36 éves koráig teljesen Isten nélkül élt. Olga Alilujeva, az anyai nagymama gyakran beszélt neki Istenről – tudjuk meg Szvetlana leveleiből. „Hálás vagyok, hogy Isten megengedte a nagymamáimnak, hogy a hit magvait elvessék.” E hit magvait aztán Szvetlana könnyeivel öntözte. Emlékeiben beszámolt azokról a pillanatokról, amikor Istenhez fordult a súlyos beteg, 18 esztendős fia felépüléséért, noha még a Miatyánk imádságot sem tudta elmondani. Mégis hitte, Isten hallotta a kérését, ő pedig a fia meggyógyulása után Isten erőteljes jelenlétét tapasztalta meg az életében.
Szvetlanát 1962. május 20-án keresztelték meg az Orosz Ortodox Egyházban. Római katolikus hívőkkel Svájcban ismerkedett meg. Az Egyesült Államokba való települése után élete akkor változott meg, amikor Garbolino pennsylvaniai atya meghívta a fatimai zarándoklatra, a Mária-jelenések ötvenedik évfordulója alkalmából. Szvetlana nem tudott elmenni, de utána majdnem húsz éven keresztül levélben tartották egymással a kapcsolatot, és 1976-ban összebarátkozott egy kaliforniai katolikus házaspárral. Hat évvel később lányával Nagy-Britanniába, Cambridge-be költözött, ott közelebbről megismerte a Katolikus Egyház hívőinek életét. Olvasta Raïsse Maritain könyvét is, aki áttért a katolikus hitre.
Szvetlana is hivatalosan katolizált, és kezdett hétköznap is szentmisére járni. Boldogan beszélt a változásról: „Korábban nem kívántam másnak megbocsátani és megbánni a bűneimet, és korábban nem tudtam szeretni az ellenségeimet. De ez megváltozott, amikor kezdtem rendszeresen szentmisére járni, és az Oltáriszentséget kezdtem úgy megélni mint valóságot, amire szükségem van.”
Jézus Krisztus Testének és Vérének erejéről szólva mondta Vianney Szent János áldozópap: „Sokszor gondolok arra, hogy amikor az Oltáriszentségben imádjuk Urunkat, mindent megkapunk, amit kívánunk, ha nagyon élő hittel és nagyon tiszta szívvel kérjük.” Szent II. János Pál hangsúlyozta: „Az Eucharisztia Jézus üdvözítő jelenléte a hívők közösségében, és mint lelki táplálék az Egyház legdrágább kincse, amit csak magáénak mondhat történelmi zarándokútján.”
Van, aki az Eucharisztiát egész életében keresi, és milyen boldog, amikor azt Szvetlanához hasonlóan megtalálja, s vele él, belőle merít erőt mindennap.
