A Vikingek című filmsorozatot 2013-ban kezdték sugározni, az ír–kanadai televíziós történelmi dráma nyomban világsikert ért el. Én csak tavaly jutottam hozzá, még néhány epizódját nem is sikerült megnéznem. Az alapötlet Ragnar Lothbrok portyázó kalandor életét és cselekedeteit elbeszélő skandináv mítoszok köré szövődik. Ragnar földműves, harcos, uralkodó, hódító, népéből elsőként jutott el Angliába, meg Párizsba, fosztogatott, hódított, törzsi és „nemzetközi” háborúkat vívott.
A film készítői a történetet a skandináv sagákból rekonstruálták, amelyek inkább mitológiai, mint történelmi jellegűek, ez utóbbit nem is lehet számon kérni a sorozaton. Az alkotók viszont igyekeztek megteremteni a hitelesség látszatát, fölvették a történetbe Ragnar leszármazottait, akikkel kapcsolatosan a regék mellett a történetírás is megemlékezik, foghíjasan, de néhány azonosítható dátumot említvén. Mellettük nyugati uralkodók is szerepelnek a sorozatban, ők már könnyebben köthetők egy bizonyos korszakhoz. Csakhogy ez a korszak Herbert Illig germanista professzor szerint éppen a „kitalált középkor”, a 614–911 közé tehető periódus, amikor az elmélet megalkotója szerint az akkorra datált események máskor, vagy egyáltalán nem történtek meg, az akkor említett fontos személyek is kitaláltak, vagy más korokból emelte át őket a történetírás.
A televíziós sorozat történési ideje az elszórt utalásokból a IX–X. századra, tehát a megkérdőjelezhető korai középkor idejére tehető. Nem kell komolyabban elmélyedni a témában, elegendő csupán a Wikipédia szintjén bóklászni a történelemírásban, máris kiderül, a szerzők szabadon gazdálkodtak a rendelkezésükre álló anyaggal, kissé átalakították a följegyzett történeteket. Ezzel semmi gondom nincsen, sőt, élveztem találékonyságukat. Egy valami (a többi mellett) viszont megakasztotta a beleélésemet.
A Nyugaton portyázó vikingek egyik kedvenc célpontja a katolikus egyház volt épített, kincsekkel zsúfolt templomaival, apátságaival, a skandinávok vígan hányták kard- illetve fejszeélre Isten szolgáit, és rend szerint magukkal vittek valakit közülük a nyelvtudása, helyismerete, egyebek miatt. Érdekes módon ezek a papok, szerzetestől püspökig túlélésük érdekében együtt harcoltak a vikingekkel, aprították az ellenséget, de fogadott nőtlenségükről nem mondtak le. Pedig a cölibátus akkoriban nem volt kötelező hitkövetelmény. Rómában például ekkor uralkodott XII. János pápa, aki a krónikák szerint kuplerájjá züllesztette a Vatikánt. Igaz, nem házasságkötések révén.
S valójában, az önként vállalt nőtlenség az egyházi körökben régtől elvárt, de megszegése mégis megtűrt jelenség volt. Különösebben a felsőbb vezetés körében, az üzekedés ennek ellenére a pápai szintig is elfogadott volt. A főpapság házasságkötésének tiltása és törvénytelenítése a II. Lateráni zsinattal (1139) lépett hatályba, a Tridenti zsinat (1545–1563) pedig hitbéli tanításként fektette le, hogy a lelki üdvösség céljából boldogítóbb a nőtlenség. Egyben elvárta a korábban gyakran megkerült szűzi állapot megtartását.
Ezek szerint a IX.–X. században játszódó Vikingek televíziós sorozatban még aligha kérhette komolyan számon a szűzi érintetlenséget bárki Isten szolgáitól.
Erről jut eszembe: Aetas semper aportat aliquid novi. (Horatius) Avagy: Minden korszak hoz valami újat. Például azt, hogy egy televíziós sorozat nem csupán szórakoztat, hanem elgondolkodtat.
