Közel tíz évvel ezelőtt olvastam egy tudományos folyóiratban, hogy az Európát leginkább fenyegető veszély az iszlám. A tanulmány szerint, mivel az ókontinens szinte sportot űz gyökereinek elvágásából, amely többek között azzal jár, hogy szinte megtagadja civilizációja keresztényi alapjait, vagy eredetét, 2050-re Európa lakosságának több mint fele muzulmán lesz. A muzulmán lakosság gyarapodásánál azonban sokkal nagyobb probléma az iszlamizmus jelenléte Európában.
A muszlimok tömeges nyugat-európai bevándorlása a II. világháború után indított vendégmunkásprogramok következménye. A második világháborút követő újjáépítéshez, majd az ezt követő gazdasági növekedéshez Nyugat-Európának nem különösebben képzett, olcsó munkaerőre volt szüksége. Ezt a munkaadók Európa peremvidékein és a volt gyarmatokon találták meg. Az alapkoncepció az volt, hogy vendégmunkások dolgozzanak néhány évig, majd megtakarított pénzükkel menjenek vissza hazájukba, és ott teremtsenek maguknak jobb életet. Ez azonban csak az európai eredetű vendégmunkások esetében működött. Az idő folyamán hiába szűntek meg az ilyen munkahelyek, a távolabbról érkezők nem tértek haza, hiszen otthon semmiféle munkalehetőségre sem számíthattak. Ehelyett a befogadó országban a segélyen élő munkanélküliek létszámát növelték, közben a családegyesítési programnak köszönhetően családtagjaik is letelepedtek az adott országban.
Az ideiglenes bevándorlók beilleszkedését eleinte sehol nem szorgalmazták. Ennek elsődleges oka, hogy a bevándorlókkal szembeni ellenérzéseket feloldó doktrínák, vagyis a politikai korrektség, a tolerancia, a multikulturalizmus, akkor is kívánatosnak tartják a bevándorlók kulturális identitásának megőrzését, ha az társadalmi feszültségekhez vezet. De szerepet játszott a nyugat-európai őslakos öntudat is. Az arabok, törökök, pakisztániak legyenek új színfoltok Európa városaiban, nyissanak egzotikus üzleteket és jó éttermeket, de ne várják, hogy a befogadó társadalom egyenrangúként elfogadja őket és állampolgári jogokat adjon nekik. Emellett a szekularizáció is óriási kulturális szakadékot képzett a vallástól egyre inkább elforduló őslakos európaiak, és az önazonosságukat kifejezetten a vallásukból gyökereztető muszlimok között.
Néhány országban, például az Egyesült Királyságban és Hollandiában a muszlim bevándorlókat jogfosztott áldozatoknak tekintették, ami egy átfogó multikulturális rendszer kialakulásához vezetett. A multikulturalizmus két szempontból is vonzónak tűnt: egyfelől a kisebbségeknek adott jogok tömkelege ezeket az államokat toleráns színben tüntette fel, másfelől lehetővé tette, hogy ezeket a csoportokat ne olvasszák be a társadalomba, hanem elszigeteljék attól.
A bevándorolt muszlimok a beilleszkedés helyett a nagyobb városok peremkerületeiben muzulmán közösségeket, kerületeteket hoztak létre, a szegregálódás miatt pedig a már ott született fiatalok között lényegesen alacsonyabb az iskolázottság és részben ennek következményeként lényegesen magasabb a munkanélküliség, mint a befogadó társadalomban. Nyugat-Európa így olyan gyakran elkeseredett muszlim fiataloknak a hazája, akik névleg ugyan állampolgárai, de kulturálisan és társadalmilag már nem. Hiába szeretne sok bevándorló integrálódni és feljebb kapaszkodni a meredek európai társadalmi ranglétrán, a szegregációban született és a többségi társadalom által lenézett fiatal muszlimok közül sokan már elutasítják azt a kisebbségi státust, amelybe a szülei talán belenyugodtak.
A befogadó országok, amelyek soha nem tanulták meg, hogy miképpen lehetne az újonnan érkezetteket integrálni, így rendre összeütközésbe kerülnek a bevándorlókkal, akik az elszigeteltségben meglepő féltékenységgel őrzik saját szokásaikat, felélesztve a nyugati dominancia és szekularizáció miatti militáns iszlám haragot, és a vallási ébredés által túlfűtött antiimperializmust. Egy ilyen környezet pedig kitűnő táptalaja a szélsőséges iszlamizmus terjedésének. A szegregációban kifulladó multikulturalizmus, és a muszlimokat, valamint más hívőket elidegenítő, vasszigorral betartatott szekularizmus helyett inkább egy olyan utat kellene keresni, amely elválasztja ugyan a vallást a politikától, de nem emel falat közéjük, ugyanakkor lehetővé teszi a bevándorlók számára a lassú integrálódást, miközben kulturális autonómiát is biztosít a számukra. Talán csak így lehetne elejét venni Európában a szélsőséges iszlamizmus terjedésének.
