Fél éve, hogy megkezdte péteri szolgálatát Ferenc pápa, s meglepetések sorával hökkentette meg a hívőket és nem hívőket egyaránt. Egyszerűsége lenyűgöző, szakít a régi pompával, s megpróbálja visszavinni az egyházat régi gyökereihez. Önmagában már az is sokatmondó, hogy nem hajlandó drága luxusautókkal közlekedni, sem pedig beköltözni az Apostoli Palotába, s inkább maradt a Szent Márta Vendégházban, ahol papokkal él egy fedél alatt. Tettei és szavai miatt sokan forradalmárnak tartják – s sokan félre is értik szavait –, holott az igazi forradalom csak most következik, ugyanis keddtől csütörtökig Ferenc pápa azt a nyolcfős bíborosi munkacsoportot fogadja, amelynek tagjait megválasztása után egy hónappal a kúria és az egyház reformját érintő javaslatok kidolgozására nevezte ki.
Ferenc pápa megválasztását XVI. Benedek lemondása és a Vatileaks-botrány előzte meg. A Vatileaks-botrány keretében 2012 elején több titkos dokumentum került ki a Vatikánból, többségük a bíborosok közötti belső harcokról és az államtitkárság pazarlásáról és korrupciójáról szólt, január elején pedig az olasz központi bank megvádolta az IOR-t, vagyis a szentszék pénzintézetét, hogy nem tiszteli a nemzetközi pénzmosás elleni küzdelmet. Mindezt tetézte, hogy az egyháznak az utóbbi években szembe kellett néznie a gyermekmolesztálási ügyekkel is. Az egyik kiszivárogtatott Vatileaks-irat szerint XVI. Benedek pápát ezek a botrányok, valamint kora és a tehetetlenségérzése annyira megtörte, hogy lemondását fontolgatta.
A Vatikánt ebben az időben sokan süllyedő hajónak tartották, s a katolikus egyház összeomlásáról beszéltek. Ferenc pápa egy olyan egyházat vett át, amelyet már nemcsak a kívülállók, hanem a bennfentesek, vagyis a bíborosok szerint is meg kell reformálni. A feladatot elvállalta, s ennek első lépése annak a nyolcfős bíborosi munkacsoportnak a megalakítása volt, amellyel az elkövetkező napokban megvitatja a teendőket. A testületben csupán egy bíboros képviseli a kúriát. A bíborosok tanácsokat adnak a pápának, nem hoznak önálló döntéseket, és a bejelentések szerint ez az első találkozó, amelyet továbbiak követnek. Tartalmuk bizalmas, s csak annyit tudni, hogy a reformjavaslatok a Vatikán és az egyház működésének, döntéshozatali folyamatainak és gazdasági-pénzügyi tevékenységének egyszerűsítését és átláthatóbbá tételét célozzák. Az olasz sajtó a találkozót el is nevezte a bíborosi G8-ak csúcstalálkozójának.
A reform második lépése a rendkívül befolyásos Tarcisio Bertone bíborosnak, Vatikán államtitkárának és XVI. Benedek bizalmasának a leváltása volt. Ferenc pápának a vatikáni adminisztrációval kapcsolatosan teljesen biztos, hogy gyökeresen más elképzelései vannak, mint elődjének, XVI. Benedeknek. Az emeritus pápa egyházfőként keveset foglalkozott az adminisztrációval, s a döntéseket államtitkárára, Tarcisio Bertonére bízta. Ez ellentmondásokhoz vezetett, s bírálatokat is kiváltott egyes bíborosok részéről, akik úgy látták, Bertone alkalmatlan feladatának ellátására. Az olasz sajtó a kevés nemzetközi tapasztalattal bíró bíborost tartotta felelősnek a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásáért kirobbant Vatileaks-botrányért és az IOR vatikáni bank pénzügyi botrányának rossz kezeléséért is.
A Vatikán második legbefolyásosabb emberének posztjára Ferenc pápa Pietro Parolin püspököt, a venezuelai nunciust nevezte ki. Parolin kinevezése valóságos korszakváltást jelent a vatikáni adminisztráció irányításában, ugyanis nemcsak személyi változásról szól, hanem a szentszéki államtitkári pozíció újraértelmezéséről is. Hiszen míg Bertone idejében ez a poszt elsősorban a pápa szinte teljhatalmú helyettesét jelentette, addig Ferenc és tanácsadói szerint ez a pozíció nem szólhat másról, mint a szó igazi értelmében vett titkári szerepről. Vagyis nem az államtitkár saját hatalmának és befolyásának építéséről, hanem a pápa érdekeinek szolgálatáról.
Egyes elemzők az államtitkári pozíció újraértékelését vélik felfedezni abban is, hogy Parolin személyében Ferenc egy – vatikáni léptékkel mérve – fiatal, 58 éves jelöltet választott, aki rendkívül tapasztalt, sokat látott diplomata és ráadásul még nem is bíboros.
A reformokkal kapcsolatban a sajtóban számos találgatás látott napvilágot, egyes értesülések szerint a tervek között szerepel egy új tisztség, az úgynevezett „moderator curiae romanae” bevezetése a Vatikán belső ügyeinek igazgatására, amivel szűkítenék az államtitkár feladatkörét. Ugyanakkor a sajtóban sokakat az érdekel, változtat-e a papi nőtlenség, a cölibátus előírásain, közelebb engedi-e a nőket az egyházhoz. Ferenc pápa óvatos, de határozott nyilatkozataiból ítélve nehezen hihető, hogy az utóbbi kérdéskörrel egyáltalán foglalkoznának. Az eddigi lépések sokkal inkább arra engednek következtetni, hogy Ferenc pápa megkísérli meggyengíteni az olyan pozíciókat, amelyek az egyházon belül túl nagy hatalmat adnának egyesek kezébe, s eközben a kúriát a fellegekből a földre tessékelje, annak érdekében, hogy az egyház valóban krisztusi arcát mutassa meg a világnak.
