Kondenzcsíkokkal mérgező kormányok; Tudtunk nélkül rajtunk kísérletező óriásgyógyszergyárak; Idegen lények által vezérelt háttérhatalmak; Magyarországot felvásárolni szándékozó zsidók... A felsorolt példák csupán egy jelentéktelen szeletét képezik az összeesküvés-elméletek (konteók) gazdag világának. Amennyire az összeesküvés-elméletek meg tudnak nevettetni, annyira el is szomorítanak, sőt néha egyenesen félelmet gerjesztenek bennem. Hihetetlen, hogy az emberi elme néha miben képes hinni.
A szakemberek szerint az összeesküvés-elméletek alapja a titok. Jelentős részük nem igaz, egy részük félreértésekre, kis részük pedig féligazságokra épül. Miközben az összeesküvés-elméletek arról szólnak, hogy az embereket félrevezetik, legtöbbször maguk is félrevezetőek. Jellemző rá az egyén értetlensége egy cselekménnyel, egy ismeretlen személlyel, vagy a környező világgal szemben. Az összeesküvés-elméletek természetéhez tartozik, hogy önfenntartóak és szinte cáfolhatatlanok, de nem önálló hiedelmekként, hanem a konspirációs világnézetként léteznek. Aki hisz egy összeesküvés-elméletben, az rendszerint más összeesküvés-elméletekben is hajlamos hinni.
Az összeesküvés-elméletek gyakran egymást magyarázó és egymást igazoló elemekből felépített, a külső információkra érzéketlen rendszert alkotnak. Így a teóriák sokszor körbeforgó érveléshez vezetnek, ami szinte lehetetlenné teszi a józan ésszel leginkább ellenkező teóriák cáfolatát is. Az összeesküvés-elmélet hívője az új információ esetében: ami látszólag támogatja az elméletet, azt támogató bizonyítékként felhasználja, a cáfoló bizonyítékokat viszont figyelmen kívül hagyja – vagy szintén beépíti az elméletbe. Az összeesküvés-elméletek hívője gondolhatja azt, hogy a média is ellenséges kézben van, az ott megjelenő információk csak szándékosan elterelik a figyelmet a lényegről. Ha semmi jel és bizonyíték nem utal az összeesküvésre, az csak a titkos szervezkedés sikerét bizonyítja.
Az összeesküvés-elméletek tényeknek és cáfolatoknak való makacs ellenállása miatt vitákba bevonva is változatlanok maradnak, nemigen formálják és alakítják őket az ellenérvek. Az összeesküvés-elméletek terjedését nem csupán a hiányos történelmi-tudományos, vagy történelmi-politikai háttértudás, hanem a beigazolódott teóriák (például, hogy az amerikai kormány az interneten keresztül figyel bennünket) is segítik. Ugyanakkor az előítéletek, a félelem, illetve az intézményekkel szembeni bizalmatlanság magas szintje kifejezetten kedvez a politikai összeesküvéselmélet-gyártásnak.
A régebbi összeesküvés-elméletek jellemzően még a felvilágosodás előtti gondolkodásmódhoz, a mágikus világképhez és egyes néphiedelmekhez, vallási hiedelmekhez kapcsolódtak. Ezen hiedelmek varázserővel ruháztak fel egyes személyeket, csoportokat. Legjellemzőbb példái ennek a középkorban talán a boszorkányüldözések voltak. A keresztényekkel és a zsidókkal szemben is számos összeesküvés-elmélet terjedt el, amelyek mágikus gonosz erőt tulajdonítottak nekik: az ókorban és a középkorban nem voltak ritkák azok a vádaskodások, melyek a zsidókat tették felelőssé nagy járványokért, vagy természeti katasztrófákért. Az ókorban főleg a keresztényekkel szemben fogalmazódtak vérvádak, általában éppen húsvét kapcsán, amelyek gyakran véres keresztényüldözésekbe fulladtak. A legfélelmetesebb, hogy zsidókkal kapcsolatos vérvádak a modern korban is megjelentek.
A modern kori összeesküvés-elméletek legnagyobb része politikával kapcsolatos, de szép számban találhatunk vallással kapcsolatosakat is. Ilyenek például a titkos társaságok, mint például a szabadkőművesekkel kapcsolatos elméletek, a vatikáni titkokkal kapcsolatos teóriák, vagy a Jézussal kapcsolatos elképzelések (megrendezte a kereszthalált, Júdást Jézus biztatta fel, hogy „tagadja meg” stb.). Van, aki azt állítja, hogy a vallásokat, vagy egyes vallást olyan ember, vagy jobb esetben emberek találták ki, hogy azzal befolyásolni tudják a többi embert, miközben mérhetetlenül meggazdagodnak. Vagy csupán a tudatlanságba taszítják az emberiséget, hogy a mai napig uralkodni lehessen felettünk. Akadnak olyan elméletek is, amely szerint az ókori népek tulajdonképpen az ufonautákat azonosították istenekként.
Az összeesküvés-elmélet legnagyobb részének több köze van a mítoszokhoz és a tündérmeséhez, mint a valósághoz. Mircea Eliade neves vallástörténésztől tudjuk, hogy a mítosztalanított világban élő ember teremt magának új mítoszokat. A vallásosak körében talán ezért találhatók kisebb arányban összeesküvés-hívők, mint a nem vallásosak körében. Az összeesküvés-elméletekben viszont természetüknél fogva hitet feltételeznek, így a teóriákat valamiféle rítus nélküli valláspótlékként is értelmezhetjük.
