Egy vallást lehetetlen néhány ezer karakterben bemutatni, sőt több tíz cikk sem lehet elegendő hozzá. A vallást mint olyant, hosszú évek, évszázadok alatt csiszolta az emberi felfogás, gondolkodás és tapasztalás. A benne rejlő mélységek, igazságok, tanítások oly szerteágazóak, és paradox módon koncentráltak, hogy azokat hosszú évek tanulmányozása után sem érthetjük meg teljes egészében. Az igazság megismeréséhez sokszor egy élet sem elég. Mindez hatványozottan igaz a keleti vallásokra, így a buddhizmusra is.
Több mint 2500 évvel ezelőtt Buddhának egyedülálló lehetőségei voltak tanításai átadására. Magas szintű kultúrában élt, s nagyon tehetséges tanítványok vették körül. Miután elérte a megvilágosodást, 45 év állt rendelkezésére ahhoz, hogy megossza a tudat kibontakoztatásának módjait. Ez az oka, hogy tanításai ilyen széles körűek. A Kangyur – Buddha saját szavai – 108 kötetből áll, és 84 000 tanítást tartalmaz. Ezek későbbi kommentárja, a Tengyur, további 254 másik vastag könyvből áll. A tanítások ilyen nagy tömegét nem lehet megérteni csupán azáltal, amit tartalmaznak.
A dán származású Láma Ole Nydahl a művelt nyugattal igyekszik megismertetni a buddhizmust. Szerinte a buddhizmus se nem filozófia, se nem pszichológia, se nem vallás, de még annyira sem New Age. Mint kifejti, azért nem filozófia, mert a buddhizmus tanításai megváltoztatják azt, aki kapcsolatba kerül velük. A filozófia a dolgokat a fogalmak és szavak formális szintjén magyarázza, s nem történik sok változás, ha a könyvek ismét visszakerülnek a polcra. A pszichológia és a buddhizmus egyaránt megváltoztatja az embereket, utóbbi azonban az egészségesekhez szól, ott kezdődik, ahol az előző éppen befejeződik. A buddhizmus akkor kezdődik el, amikor az emberek már stabilak, s erejükből nemcsak önmagukra telik, amikor a teret gazdagnak tapasztalják és nem ijesztőnek. A Láma szerint a buddhizmus vallási mivolta is vitatható. Az biztos, hogy nem egyfajta hit. Már magából a religion (vallás) szóból is alapvető különbség következik. A re latinul annyit jelent: újra, a ligare pedig, hogy egyesíteni. Ezért a vallás valami tökéleteshez próbál minket visszavezetni, visszakapcsolni. Ezzel ellentétben a buddhizmus semmit nem keres a múltban, ugyanis, ha már egyszer kiestünk egy paradicsomi állapotból, lehet, hogy ismét kiesünk belőle. Ugyanakkor a buddhizmus nem is New Age, amelyben különböző szellemi tradíciókat és áltudományokat vegyítenek, hogy kielégítsék azok kívánságát, akik inkább hinni szeretnek, mint kérdezni. Buddha tanítása megerősíti az alapvető igazságot, amely mindenhol jelen van és nem teremtett. Elválaszthatatlan a tértől, időtlen, mindent átható, és bizonyos körülmények között saját tudatunkként tapasztalhatjuk meg. Egy időtlen állapot, amelyben az egyén örömként tapasztalja meg önmagát. Minden boldogság kulcsa az, ha megértjük ahogy a dolgok vannak.
A buddhizmus általánosan ismert tanításai szerint nem az érzéki élvezetek hajhászása, de nem is a túlzásba vitt aszketizmus vezet el az üdvösséghez, hanem a világról való mértéktartó lemondás középútja. Ennek feltétele a négy nemes igazság ismerete, amely segít megszabadulni a szenvedéstől. Szenvedéssel teli mindaz, ami az életvágytól függ, a szenvedés oka a vágy és a sóvárgás. A szenvedés megszüntetésének útja a vágyaktól való megszabadulás, az erre szolgáló módszer pedig a nemes nyolcas út: a helyes életszemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés. Az üdvösség pedig nem más, mint megszabadulni a lélekvándorlással járó újjászületés terhétől, és eljutni a Nirvánába, ami a létvágy kialvása, a teljes megsemmisülés, a nemlétezés.
A judaizmussal, kereszténységgel és az iszlámmal szemben a buddhizmusban nincs Isten, nincs teremtő, Buddha tudását saját erejéből szerezte meg, nem isteni kinyilatkoztatás révén, nem a szent iratok tanulmányozásával és nem is mester irányításával. Buddha nem másokat megváltó üdvözítő, hanem olyan vezető, aki megmutatja az üdvösségbe vezető utat. Nem isten, nem isteni megtestesülés, hanem ember, aki alá van vetve az elmúlásnak. A többi embertől abban különbözik, hogy legyőzött minden szenvedélyt, szellemi és emberi tökéletessége folytán különleges erők bontakoznak ki benne: visszaemlékszik korábbi inkarnációira, tud mások korábbi és jövőbeli megtestesüléseiről.
A haláltól folyton menekülni igyekvő, az elmúlást nem elfogadó nyugati elmének a buddhizmus azért nehezen elfogadható, mert az én szerepét hangsúlyozó szemlélettel szemben tagadja az én létét és a teljes megsemmisülést tekinti üdvösségnek. Paradox módon a buddhizmus ugyanakkor azért lehet sok nyugati ember számára vonzó, mert a hinduizmusból átörökölt reinkarnáció tana épp a teljes megsemmisülés elől nyújt látszólagos menekvést.
