Mindenszentek közeledtekor egyre több helyről lehetett hallani a halloween kifejezést. Volt, aki halloweenes jelmezbálba készült, más pedig a bajsza alatt dörmögött, hogy nálunk bezzeg nem halloween van, hanem mindenszenteket ünneplünk. Miközben a média és az amerikai filmek hatására sokan nálunk is megünneplik az amerikai ünnepet, kevesen tudják, még az ellenzői közül is, hogy a halloween ünnepe azért esik éppen október utolsó napjára, mert mindenszentek ünnepe, az „All Hallows”november 1-jén van. Az „All Hallows Even” vagyis „Hallowe’en jelentés pedig nem más, mint a mindenszentek előestéje.
Az ősi kelták Írország és Nagy-Britannia területén kisebb ünnepet ültek október 31-én, a samhaint, vagyis a kelta naptár utolsó napját, a nyár végét, ami pedig erősen a halottakhoz és a betakarítás végéhez kötődik. E szüreti ünnep szerves részei voltak a fehérrépából, vagyis a takarmányrépából (nem tökből) készített lámpások. A kelták úgy hitték, hogy október 31-én a világ és a túlvilág közti határ elvékonyul, sőt megnyílik, és a holtak és a természetfeletti lények átjöhetnek az emberek közé.
A mindenszentek ünnepe a nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep, tehát ennek következtében terjedt el ez a szent nap Írország területén is.
Száz évvel később, 998-ban, Szent Odilo, a hatalmas dél-franciaországi Cluny apátság főapátja megtoldotta az ünnepeket egy nappal, november 2-ával. Ez a nap a minden elhunyt hívő lelkéért szóló imádságok napja lett, vagyis a halottak napja, amely Franciaországból kiindulva lassan elterjedt egész Európában. Az egyházban így a mennyben és a purgatóriumban lévő összes léleknek ünnepe, csupán azoknak a lelkeknek nem, akik a pokolban tengődnek. Az ír keresztény földműves parasztok, az ősi hiedelemvilághoz visszanyúlva, ekkor kezdtek megemlékezni a pokolban lévőkre, azzal a felkiáltással, hogy nehogy bajt hozzanak fejünkre a megemlékezésből kimaradt lelkek. Így válhatott szokássá, hogy edényeket, lábasokat döngettek, ütögettek ezen a napon, tudatva az elátkozott lelkekkel, hogy nem lettek elfeledve és tüzeket, máglyákat gyújtottak, hogy elijesszék a holtakat és az ártó szellemeket. Írországban így minden halottról megemlékeztek, még akkor is, ha a papoknak ez nem volt túlzottan szimpatikus.
Az ünnep főként a skót, ír, valamint walesi közösségekben maradt fent, a kivándorlók azonban magukkal vitték ezt a hagyományt Észak-Amerikába is, és ott egyre nagyobb népszerűségre tett szert. A jelmezekbe való beöltözés azonban francia szokás volt, amely a XIV–XV. századi Franciaországba nyúlik vissza. A késő középkori Európában egymást érték a bubópestises járványok – a fekete halál –, melyek következtében a lakosság fele meghalt, és a művészi ábrázolásokon keresztül is igyekeztek emlékeztetni mindenkit a mulandóságra. Többnyire templomok, temetők falára festett festményekről beszélünk, melyeken az ördög vagy egy csontváz egy nagy emberláncolatot – pápákat, királyokat, hölgyeket, lovagokat, szerzeteseket, parasztokat, leprásokat stb. – vezet egyenesen a sírba. Ezek a művészi ábrázolások a „danse macabre”, avagy „haláltánc” néven ismertek. Ennek hatására előfordult, hogy halottak napján a mise után a tánc bemutatására is sor került. Az emberek különféle jelmezeket öltöttek, amellyel a társadalom sokféleségét kívánták megjeleníteni. Ez a két szokás összeolvadása az első észak-amerikai brit gyarmatok idejére, az 1700-as évekre vezethető vissza, amikor az ír és a francia katolikusok egymással kezdtek házasodni. Az ír szokások pokol motívumának és a francia álarcos-jelmezes szokásának keveredéséből pedig hátborzongató jelmezek születtek.
Mindehhez még számos monda és hagyomány hozzákapcsolódott, mint például a többi között jelmezben való kopogtatás, a boszorkányok, és az ördögöt megtréfáló Jack és a töklámpás – jack'o latern – legendája. A legenda szerint miután a tréfa miatt az ördög nem engedte be Jacket a pokolba, de részeges élete miatt a mennybe sem mehetett, arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta, és egy kivájt takarmányrépába helyezett izzó fadarabot adott Jacknek.
A halloween a szokások különböző egyvelege miatt kifejezetten amerikai ünnep, később, pedig a világ számos részén elterjedt, és az utóbbi pár évben meglepően híressé vált Nyugat-Európában is. Találhatunk benne pogány elemeket, de ugyanúgy keresztény elemeket is. A halloween problémája mégsem a keveredés, de még az sem, hogy amerikai eredetű. Sokkal inkább az a baj az ilyen ünnepekkel, hogy csak az üzletet látják benne. Töklámpások, jelmezes tivornyák jellemzik, miközben a mögöttes tartalom senkit sem érdekel. Úgy látszik, hogy korunk jellegzetessége, hogy a fogyasztói társadalom minden ünnepre rátelepszik, így az amerikai halloweenre vagy akár a karácsonyra is.
