Köztudott, hogy Mikulás alakja Szent Miklós (Patara, 270. március 15. – Myra, 343. december 6.) püspöktől ered. A híres szent a legenda szerint éjjelente kijárt és vagyonából osztott a leginkább rászorulóknak, de sosem fedte föl magát. El is terjedt, hogy egy ismeretlen jó akaró segít az embereken, amikor a legnagyobb szükség van rá. Végül le is bukott, mikor a három hozomány nélküli leány egyikének harisnyájába egy olyan aranyérmét rejtett, amelyet egy aranyműves külön a püspöknek készített.
A keresztényüldözés alatt nem volt hajlandó istenként tisztelni a császárt, börtönbe vetették, de ő nem panaszkodott, hogy évekig száraz kenyéren kell élnie. A legenda szerint egyszer a háborgó tengeren eltört árbocú hajóról a vízbe eső matrózok után ugrott, kimentette őket, majd a hajóra fölmászva rendbe tette az árbocot. Szinte megszámlálhatatlan azoknak a történeteknek a száma, amelyek a segítő szentről szólnak, különösen gyermekek esetében.
A 325-ös niceai zsinaton állítólag olyan heves vitába keveredett egy ariánus püspökkel (aki tagadta a Szentháromságot), mások szerint pedig magával Ariusszal, hogy pofon ütötte azt. Azonnal elmozdították a zsinatról és megtiltották neki, hogy püspöki feladatait végezze. A zsinati atyák igencsak megdöbbentek éjjel, amikor álmukban megjelent Szűz Mária, aki egy érseki öltözetet tartott a kezében, valamint Jézus Krisztus is, kezében az evangéliummal. Az élmény hatására másnap Szent Miklóst visszahelyezték hivatalába.
A kutatók ennél sokkal kevesebbet és egyszerűbb dolgokat tudnak róla. A szentek életével foglalkozó tudósok kiderítették, hogy Szent Miklós legendájában van néhány olyan vonás, amelyeket más, 6. századi szentektől vettek át és kölcsönöztek neki. Ugyanakkor a legenda a kutatók szerint a 6. században, a görög kultúrkörben keletkezett, és a következő történeteket tartalmazta: a három igazságtalanul vádolt katonatiszt története, a három szegény leány megsegítése, továbbá három meggyilkolt tanuló feltámasztása és a matrózok megmentése.
A szent életű püspököt Keleten, Myra városában és Konstantinápolyban Miklós püspököt a 6. században már tisztelték. Myrából és konstantinápolyi sír-templomából terjedt el tisztelete az egész görög, szláv, illetve orosz egyházban. Kappadókia tartományának falusi templomaiban általában más szentek társaságában mint orvost, de legtöbbször mint a tengerészek védőszentjét ábrázolják. A régi Oroszországban különleges tiszteletet tanúsítottak iránta, az ország védőszentje lett. Az ortodox egyház ma is nagyon tiszteli, az ikonosztázokon mindig megjelenik. Szibériában még a részegítő italokkal is kapcsolatba hozták a nevét, mivel a „nyikolitsza” ige azt jelenti: leissza magát.
A latin egyházban lassan és később terjedt el Szent Miklós tisztelete. A 9. században Rómában egy bazilikában és három kápolnában tisztelték, majd a 10. században a görög származású Theofanu császárnő révén Németországban is elterjedt, végül a 11. században a normannok viszik át Franciaország és Anglia területére. Ereklyéinek 1087-ben Bari városába történt átvitele Európa-szerte fölvirágoztatta a Miklós-tiszteletet.
A késő középkor óta Miklós püspököt a tizennégy segítő szent közé sorolják. Számtalan templom, társulat és foglalkozás védőszentje, többek között a tanulóké, a gyermekeké, a leányoké, a hajósoké, a foglyoké, a pékeké, a kereskedőké, a gyógyszerészeké, a jogászoké és még a pálinkafőzőké is. A 11. században a három ártatlanul megölt gyermek feltámasztásának történetét dramatizálva is megjelenítették, majd később ezekből az úgynevezett püspökjátékokból kibontakozott a Miklós-napi est, amely a gyermekek meglátogatását, kikérdezését és megjutalmazását foglalta magába.
Egy szent legendája részben kifejezi egy-egy szent tiszteletét, részben pedig oka a tisztelet további bontakozásának. Maga a legenda is él, alakul, fejlődik, főleg azáltal, hogy merít abból a gazdag motívumkincsből, amely nem a történeti szenttel, hanem a nép életével és a természettel van kapcsolatban. A mai világunkban Szent Miklós történeti arca alig ismerhető fel sűrű fehér szakálla mögött, de a világ számára a piros püspöki palástra emlékeztető öltözék mögött egy másik óriási ajándékot hagyott hátra: egymás, de még inkább a gyermekek iránti szeretet kimutatásának egy apró, ám fontos mozzanatát.
