A történetet mindenki ismeri. November 24-én Ukrajnában az indulatok felerősödtek, a diktatórikus hatalomba és a korrupcióba belefáradt nép pedig Kijevben, a Majdan téren kezdte meg majd három hónapos harcát. A sajtó nem hagyta szó nélkül a történteket, az utolsó véres napokról szinte egyenes közvetítést kaphattunk. Az internet tonnaszámra szállította a képeket a több ezer embert rejtő füstölgő térről, a barikádokon harcoló steampunk tüntetőkről, a hatalmat kiszolgáló rohamrendőrökről, a kormány által fizetett civil provokátorokról, a tyityuskikról. A képek között gyakran feltűntek ikonokkal, keresztekkel, szentírásokkal felfegyverzett papok, a tüntetők és a rendőrök között egyaránt.
A forradalomból kivették a részüket az egyházak is. A Majdan téren sátrakat állítottak fel a megmozdulások központjában, ahol el lehetett csendesedni, imádkozni, gyónni, lelki vezetést kérni. Rendszeresen tartottak ökumenikus istentiszteleteket, közös imaórákat, befogadták a sebesülteket, ételt osztogattak. Az egyházak rendszerint a békére és erőszakmentességre szólítanak fel, ám Ukrajnában vállalták a felek közötti közvetítést is, és szimpátiájukkal inkább az ellenállók mellett tették le a voksot, mint a hatalom mellett. Ha kellett, ugyanúgy kézbe vették a pajzsokat – egy ilyen ortodox papról készült fotó körbe is járta a világot, szinte ikonikusnak számít már –, a barikádokra másztak, a tömegben és a téren felállított színpadon pedig bátorító beszédeket tartottak. Megtörtént, hogy egy nagyobb összecsapást úgy akadályoztak meg, hogy a szemben álló felek között kezdtek el imádkozni. Ettől függetlenül a rendőrökhöz ugyanúgy viszonyultak, mint a tüntetőkhöz. A rendőröket is feloldozták bűneik alól és a tüntetőket is, és ugyanúgy imádkoztak a szemben álló felek áldozataiért, hiszen mindkét oldalon emberek harcoltak. Az egyik oldalon a saját szabadságuk, meggyőződések vezérelte emberek álltak, a másik oldalon pedig (remélhetőleg) sokan csak parancsot teljesítettek.
A forradalom Ukrajnában ökumenikus fellépést is eredményezett. Ez abból a szempontból is érdekes, hogy Ukrajnában a felekezethez tartozás nemzeti hovatartozást is jelent. Az orosz, valamint az ukrán ortodoxok vannak a legnagyobb számban (megközelítőleg 15 millióan), a görög katolikus ukránok (5 millióan). A magyar, lengyel római katolikusok, protestánsok mellett pedig élnek még Ukrajnában zsidók és muzulmánok is. A két legnagyobb ukrajnai egyház, az ortodox hagyományosan kelet, Moszkva felé húzódik, míg a görög katolikus (az egyház Ukrajnának azokon a területein dominál, amelyek 1795 előtt Lengyelország, majd a Habsburg Birodalom részét képezték) nyugat, Róma felé húzódik. Ez az ellentét az előző 2004-es narancsos forradalom idején meg is nyilvánult, amikor az ortodox és a görög katolikus egyház leginkább egymással szemben fogalmazta meg a történtekkel kapcsolatos véleményét.
A napokban megbukott kormány nem vette jó néven a görög katolikus egyháztól a tüntetők melletti kiállást, és engedélye visszavonásával fenyegette meg, amennyiben nem hagyja el a Majdant. Szvjatoszlav Sevcsuk érsek ezt visszautasította, és megjegyezte, hogy Ukrajnában, ahol 1945 és 1989 között a görög katolikus egyház működése tiltva volt, ez igen rossz ízű fenyegetés. Az ortodox egyház december 1-jén megnyitotta a Majdan tér mellett lévő ortodox kolostor kapuit a rendőrök és a tüntetők előtt is. Viktor Janukovics ezt követően megpróbált hízelegni az ortodox egyháznak, ám sikertelenül. Filaret ortodox pátriárka a kormányzati erők erőszakot alkalmazó fellépése elleni tiltakozásul januárban visszautasította az ukrán államfő által adományozni kívánt érdemrendet, mellyel a 85 éves egyházfőt kívánta köszönteni születésnapja alkalmából. Egy azóta közzétett, Janukovicsnak írt levélben Filaret megdöbbenését fejezte ki a halálos áldozatokat is követelő összetűzések miatt.
Borisz Gudziak görög katolikus püspök a tüntetések alatt azt nyilatkozta, hogy a többi egyházzal közösen azt szeretnék hangsúlyozni, hogy meg kell hallgatni a népet. Szavai szerint mindaz, amit a tüntetők követelnek – szabadság, emberi méltóság, igazságosság, törvény előtti egyenlőség – Krisztus elvei, így az egyházak számára, különösen a totalitárius diktatúra történelmi, embereket nyomorító hátterében, természetes, hogy kiállnak mellettük. Hozzátette, hogy az egyház azt az alapvető álláspontot követi, amelyet Ferenc pápa fogalmazott meg: „Érződjön a pásztorokon a nyáj szaga”.
Függetlenül attól, hogy melyik felekezethez tartoznak, a rendőrökkel farkasszemet néző, a vérrontást megakadályozni megkísérlő, a barikádokon pajzsot és keresztet viselő papok, akik kiálltak a nép mellett, korunk névtelen hősei közé tartoznak. Saját biztonságukat kockáztatva oda mentek, ahol szükség volt rájuk és sorsközösséget vállaltak azokkal, akiket szolgálnak.
