Elérkezett ez a nap is, az évben az utolsó, s amíg a Zacsekpeti és én amamát és a Zacseknét arról próbáljuk meggyőzni, hogy adjanak még egy tábla csokoládét, hiszen a mostani táblák jóval kisebbek, mint amekkorák a régebbiek voltak, atata és a zomzéd Zacsek mézes pálinkával koccintgatva azon töprengenek, vajon milyen emlékeket őrzünk meg az idei évről, mit viszünk magunkkal 2018-ból.
– Melyik alkotás is nyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat? – kérdé atata, de a Zacsek tanácstalanul vonogatá a vállát.
– Biztos nagy mű lehet, ha ilyen gyorsan elpárolgott a fejemből – kuncoga a zomzéd.
– A víz érintése – mondá a Zacsekpeti.
– Tényleg! – kap a fejéhez a fater.
– Miről is van abban szó, zomzéd?
– Van egy néma lány, aki összemelegedik egy amerikai katonai létesítményben szigorúan őrzött különös, kétéltű lénnyel, és a meleg zomzédja és a fekete takarítónő segítenek a szerelmeseknek abban, hogy egymásé lehessenek – magyarázá atata.
– Annyira megható történet – olvadoza a Zacsekné.
– Olyan, mint A szépség és a szörnyeteg, csak kár, hogy a néma lány olyan csúnyácska – mondá amama.
– Már emlékszem! – fintoroga a Zacsek. – A filmnek odaítélt díjakkal Hollywood biztos hangsúlyozni akarta nyitottságát a másságok iránt, ami rendben is van, csak az ilyen erőltetett dolgoktól kissé kiráz a hideg.
– Ja, ja – bólogata atata –, lehetett volna a film címe A néma, a meleg, a fekete és a szörny, ők mind jók, a főgonosz pedig, minő meglepő, a fehér, heteroszexuális, keresztény érzületű férfi!
– Mindig velünk van a baj, zomzéd – jegyzé meg a Zacsek –, biztos a klímaváltozásról is mi tehetünk!
Bizony, egész évben izgultunk a bolygónk jövőjén, mert ha így folytatjuk, akkor a Zacsekpetinek és nekem még sok keserűséggel kell szembenéznünk.
– Egy tanulmány szerint 2050-ben több lesz a vizekben a műanyaghulladék, mint a hal – magyarázá a Zacsekné. – Állítólag csak Európa vizeibe évente 150 ezer tonna műanyag kerül. Világviszonylatban pedig éves szinten 8 millió tonna műanyaghulladék jut a vizekbe.
– Az Európai Parlament meg is szüntetné az egyszeri alkalmazásra használt műanyag tárgyakat – mondá a Zacsek.
– Jaj, mit kezdünk majd a Pisti piszkos fülével, ha többé pálcikás fülpiszkáló sem lesz?! – hüledeze amama.
– Meg szívószál, műanyag tányér, de még műanyag eszcájg se – sorolá a Zacsekné.
– Hála istennek! – lelkesede föl atata. – Úgysem tudom velük soha rendesen elvágni a kolbászt meg a bécsi szeletet.
A kaja hallatán amama azonnal fel is tálalá a zilveszteri menüt. Vett a buvlyákon olyan nagy, négyszögletes tányérokat, amilyeneket a főzőműsorokban használnak, mindegyiknek a közepébe tett egy kis kocka vajalját, leborította egy picinyke abált szalonnával, tett mellé egy kocka pirított kenyeret, arra egy karika véreshurkát helyezett, mellé pedig savanyú káposztával megszórt töpörtyűt és májasdarabkát, és az egész mellé húzott egy tejfölcsíkot.
– Nahát, zomzédasszony – ujjonga a Zacsekné –, ez igen! Mi a neve?
– Vajdasági l’pig hidegtál à la carte – mondá büszkén amama.
– Ha te mondod, Tematild – jegyzé meg atata –, nekem úgy néz ki, mint egy sima disznótoros.
– Ez után még a luxemburgi szakács-világbajnokságon jelenlevő fancy kákabélűek is megnyalnák mind a tíz ujjukat! – bólogata a Zacsek.
– Ha akarjátok, hozzájuk hasonlóan, evés közben beszélhetek zamatokról és textúrákról – ajánlkoza amama, de atata belé fojtá a szót.
– Hagyjuk ezt az urizálást! A kaja elmegy, de a beszéd maradjon el, mert az olyan unalmas, mint amikor azok az ezotériarajongó sommelierek elkezdenek beszélni a borról, a homokról meg a napfényről.
Atata megjegyzésétől azonban amama bedurcizott, mert nem elég, hogy az öreg sose viszi őt valami exkluzív helyre, de még itthon sem engedi, hogy kibontakoztassa magát. Meg különben is, olyan vaskalapos, soha sem jó neki semmi, a tyúxarban is az ütőeret keresi, az idén sem lépett be egyetlen politikai pártba se, pedig amama szerint akkor talán jobban élhetnénk. Mint a Brnabić néni.
– Az év során ő is eltöprengett azon, hogy belépjen-e a haladó pártba – magyaráza amama. – Azért oda, mert ott sok a kreatív egyén, mondta.
– Nahát! – lepőde meg a Zacsekné. – Az Ana nem haladó? Pedig totál úgy viselkedik.
– Nem így van, szívem – mondá a Zacsek. – Az Ana úgy viselkedik, mint egy fikusz. És kiválóan alakít.
(Léphaft Pál karikatúrája)
Ám az idei legjobb alakítások kapcsán kisebb vita alakult ki a társaság tagjai közt. Mi, férfiak, azt mondtuk, hogy a férfi főszerepért járó Oscar-díjat a Neymar érdemelte ki. Akkorát alakítani, amekkorát a brazil focista alakított a zoroszországi vb-n, egyetlen hollywoodi filmsztárnak sem sikerült.
– A Vučko sokkal jobb volt! – tromfola a Zacsekné. – Azok a felejthetetlen sajtótájékoztatók és gyáravatók! Mindig teljesen beleéli magát a szerepébe.
– De ő nem színészkedik, hanem mindent komolyan gondol! – érvele a Zacsek.
– Azt azért meg kell hagyni, hogy az idén sem tétlenkedett – mondá amama. – Mennyi mindent megtanulhattunk tőle.
– Így igaz, Tematild – helyesle atata. – Megtudtuk, hogy amiben élünk, az már káo maga az Aranykor, csak az a baj, hogy magunktól nem ismertük föl. Megtanultuk, hogy a száz százalék valaminek a százszorosa, és azt is, hogy Amerikában tízmásodpercenként meghal egy ablakmosó. A zállamfő bejelentette, hogy hamarosan érkeznek Zerbiába a kínai repülőautók, ami nyilvánvalóan erős konkurencia lesz a Dubaj és a Belgrád vízi város közt bevezetendő állandó varázsszőnyegjáratnak, és azt is megmondta, hogy ha a hétmillióból ötmillióan is követelnek tőle valamit, akkor sem tesz nekik eleget, nyilván azért, mert a többség úgyis vele van. És arról is tudomást szerezhettünk tőle, hogy a jövőben készülő épületek Zerbiában legfeljebb három-négy emeletesek lesznek, mert tanulmányok támasztják alá, hogy az alacsonyabb épületekben több gyerek születik, ezért már alig várom, hogy bejelentsék: a vízi város épületeit is alacsonyabb méretűre szabják.
És amíg Belgrádban a legnagyobb alakításokat a zállamfő és a kormányfő nyújtják, Budapesten az idén egy igazi hollywoodi sztár, a Chuck Norris járt, akit maga Orbán Viktor fogadott.
– Azt hallottam, zomzéd – mondá a Zacsek –, hogy kötetlen társalgásuk során a jeles színész elmondta a magyar miniszterelnöknek, hogy a világszerte róla keringő viccekben az a legérdekesebb, hogy mind igaz történet.
– Én is hallottam ezt, zomzéd – bólogata atata. – És még azt is elárulta, hogy kissrác korában, amíg a többi gyerek homokozott, ő a betonban játszott. Orbán pedig elmesélte neki, hogy ő is különleges gyerek volt, s míg a többi gyerek kockából ólat, házat és istállót készített, ő stadionokat épített.
Az építkezésről, a homoki bortól vagy valami mástól, nem tudni, amamának hirtelen a Kekenda bejáratánál idén felállított zobor jutott eszébe, és a Zacseknével a combjukat csapkodva vihorásztak.
– Eredetileg a város egyik jellegzetességének, a bagolynak állít emléket, ám formáját illetően, főképp hátulról nézve, inkább méretes fütykösre hasonlít, mintsem bölcs madárra – kuncoga a Zacsek. – Ezért sokan megszólták meg lesajnálták már az alkotást.
– Tévednek! – csapa az asztalra a fater. – Nehéz értelmezni valamit, amihez nem ért az ember, ugye?! A szobrot egy zseni készítette, és nem mást, mint magát a Rézfaszú Baglyot ábrázolja, elölről bagoly, hátulról meg az a másik, csak hát senki sem érti, ezért hüledeznek meg szörnyülködnek, az egyik meg van botránkozva, a másik meg gúnyolódik, a közös bennük, hogy mindketten balfékek!
Nekem meg egy versike jutott eszembe róla, amelyet egy téli poéta, a Havasi Attila írt, s ami ezentúl lehetne a kekendaiak himnusza:
„Mint iskolás, ha bepisilt, / az erdő oly komoly. / Az arcán ott a félelem: / tudja: ezen az éjjelen / vért szomjúhozva megjelen / a Rézfaszú Bagoly.”
Olyan szívesen elszavalnám a jövőre ötvenéves Magyar Zó Strandszépe választásán Kanizsán. És meg is mérettetnék, totál hüjeség, hogy a strand szépe csak nő lehet! Hát nem így van?! Majd írok a zervezőknek, legyünk már nyitottak, mint a hollywoodiak!
A siker reményében a Magyar Zó minden kedves olvasójának boldog új esztendőt, bort, búzát, barackot, kurta farkú malacot és tényleges Aranykort kívánok!
Pistike, a vajdasági magyar megasztár
Nyitókép: (Léphaft Pál karikatúrája)
