Az olimpiának a sportról kellene szólni. A politika azonban (majdnem) mindig beleszól. Putyin elnök országa erejét és nagyságát szeretné hangsúlyozni Szocsiban a téli olimpiával. Egy ismert brit gazdasági hetilap pedig arról cikkezik, hogy Oroszországra súlyos gazdasági és belpolitikai kihívások várnak.
Az olimpiára elköltött 51 milliárd dollár hatalmas összeg, bármihez viszonyítjuk. Egy kezünkön meg tudnánk számolni, hány olyan ország van ma, amelyik képes ennyit beruházni. A putyini Oroszország számára azonban úgy tűnik, most mégsem a pénz a gond. Az olimpia egyébként is inkább presztízskérdés. Oroszország világhatalom. A putyini jelzőt a nyugati sajtóban a tekintélyelvűség, a diktatórikus módszerek szinonimájaként használják. El kell azonban ismerni, hogy az ország talpra állítása, újjászervezése és világhatalmi pozíciójának visszaszerzése nem kis teljesítménynek számít. Putyin saját útját járja. Ma már egyértelműnek tűnik, hogy ez már nem a Szovjetunió valamiféle reinkarnációja. Az olimpia kezdetére időzített nyugati hírek szerint hamarosan gazdasági nehézségekkel kell majd szembenéznie. Közben ennek némiképp ellentmondó folyamatok is beindultak. A világ területileg legnagyobb országa gyors tempóban foglalja el az éppen kialakulóban lévő új világrendben azt a pozíciót, amely a nemzetközi érdekeinek bármely más hatalommal szembeni érvényesíthetőségét biztosítja.
Politikai elemzők szerint a putyini Oroszország jelenlegi pozíciója az USA külpolitikájának legnagyobb kudarcának tekinthető. Az amerikai érdekek érvényesítésére épülő új, globális világrend, az erőforrások és természeti javak hozzáférhetőségének kizárólagos birtoklásának jogát akár katonai erővel biztosító amerikai egyeduralom gátjává vált az erős Oroszország. Putyinék a közelmúltban többször is megmutatták, hogy képesek gátat szabni az amerikai expanzionizmusnak. Sőt! Úgy tűnik, Európa lett most Putyin expanzív külpolitikájának a célpontja. Az USA külpolitikai kudarcai felbátoríthatták az orosz elnököt, hogy ilyen terjeszkedő politikába bocsátkozzon. Ez abban nyilvánul meg, hogy megosztani igyekszik az Európai Uniót, kihasználva az egyes országok közötti jelentős különbségeket. A következő lépés pedig – máris láthatóan –, a gazdasági befolyás kiterjesztése.
A DIKTATÚRA DISZKRÉT BÁJA
Közel 15 éve vezeti már Oroszországot az egykori KGB ügynök. Hol megbízott, hol megválasztott elnökként, hol kormányfőként. Tekintélyuralminak tartott rendszerét sokan kritizálják. Sokan diktátorként tekintenek rá. A szó valódi értelmében nem az. Demokratikus felhatalmazása van, amit rendszeresen, tényleges választásokon próbára is tett. Egy klasszikus értelemben vett diktátor számára a választás csak egyszeri eszköz arra, hogy a hatalmat a kezébe vegye, utána politikai játszmákkal, majd a katonaság fölötti irányítás megszerzésével biztosítja, hogy mindenről ő döntsön. Nyilvánvaló azonban, hogy Oroszország nem tekinthető nyugati értelemben vett demokráciának sem. Érdekes paradoxon, hogy az USA akkor veszíti nemzetközi befolyását, amikor gazdasági szempontból éppen egyre jobban teljesít, míg Oroszország esetében fordított a helyzet. Elemezők szerint a Putyin vezette országot kemény, a korábbi évekhez képest súlyosabb gazdasági és valószínűsíthetően hamarosan komoly pénzügyi problémák kialakulása fenyegeti. Ezért gondolják úgy, hogy Putyin mindezt jól látja és megpróbál előremenekülni. Néhány jól irányzott külföldi expanzió elindításával próbálja ellensúlyozni az orosz gazdaságot fenyegető kockázatokat. Ukrajnában, majd Szíriában, később Irán ügyében láthattuk ennek jeleit, de agresszívnek tűnik Kelet- és Közép-Európában is a folyamat.
Amikor egyébként egy ember kezében ekkora hatalom és befolyás összpontosul, annak kétségtelenül megvannak az előnyei is. A világ gazdaságilag jelentős országainak vezetői közül ő az egyedüli, aki felett jóformán nincs ellenőrzés. Abszolút ura országának, nem kell politikai alkukba bocsátkozni, konszenzusokat keresni ahhoz, hogy döntéseket hozzon. Az európai demokráciákban – ezt nem kell külön magyarázni – az ilyesmi elképzelhetetlen. Sőt! Ami talán még nagyobb paradoxon, ma már a kommunista diktatúraként számon tartott Kínában is elképzelhetetlen, hogy egy személy uralja a politikát.
GAZDASÁGI ANSCHLUSS ÉS A (TŰRÉS)HATÁR
Miközben az USA globális tekintélyvesztése zajlik, maga az amerikai gazdaság erősödik. Megkezdődött az energiaforradalom, az ipar is egyre jobban teljesít. Az energiaforradalom nyomán csökken a jelentősége a közel- és közép-keleti nyersolajnak, az oroszországi gáz- és olajmezők sem vonzóak többé. Az oroszoknak, araboknak, irániaknak ez nem egy örvendetes tény. Iránt ez a folyamat tárgyalóasztalhoz kényszerítette, Putyint pedig külföldi kalandokra csábította. Ehhez persze hozzájárult a körülmény, hogy a lehallgatási botrány miatt megromlott Amerika viszonya a nyugat-európai szövetségeseivel. Obama nehezen tudja ezt helyrehozni. Sőt! Már Ázsiában sem veszik őt komolyan. Ott viszont fennáll egy újabb konfliktus esélye. A japán–kínai rivalizálás elmérgesedésének kockázata. Reményeink szerint azonban erre mégsem kerül sor. Elsősorban a gazdasági okok miatt. Rendkívülien erősek ugyanis a kölcsönös gazdasági függőségi viszonyok az ázsiai országok között.
A hidegháború idején a nyugati politikusok gyakran nevezték az egykori Szovjetuniót „istentelen nemzetnek”, vagy a „gonosz országának”. Ma megfordult a helyzet. „Számos euro atlanti ország eltávolodott gyökereitől és a keresztény értékektől,” mondta Putyin. „Olyan szabályokat vezetnek be, amik egyenrangúvá teszik a többgyerekes családokat az azonos nemű párokkal, az Istenben való hitet a Sátánban való hittel. Ez az út a romlásba visz.” Az orosz nemzethez intézett decemberi beszédében azt hangsúlyozta, hogy Oroszország a „hagyományos értékek” védelmezője marad az erkölcstelen nyugattal szemben.
A történet egyik tanulsága vélhetően az, hogy az uniós terjeszkedés az ukrán határnál elért egy pontig, ami egybeesik Oroszország tűréshatárával. Nem számít újdonságnak, hogy Kijevnek Moszkva szabja meg, mit tehet, mit nem. Szintén történelmi párhuzamot vonva egyes elemzők egyenesen orosz-ukrán gazdasági „anschlusst” emlegetnek. Sok egyéb vélt vagy valós összefüggés megemlíthető még, de ezzel már letérünk a gazdasági vonalvezetésről. Nekünk is volt téli olimpiánk 1984-ben Szarajevóban, amire akkor büszkék is voltunk. Elemzők szerint viszont annak utóhatásai felgyorsították Jugoszlávia felbomlását. A bosnyák főváros történelmi eseményei és a 4-essel végződő évszámok egyébként is mintha összefüggnének. Az 1914-es szarajevói merényletet a világháború okaként emlegetik. Aztán jött az említett 84-es téli olimpia. Most 2014-et írunk. Szarajevóban a tüntetők felgyújtották az államelnökség épületét. Jelképesen összekötötték a bosnyák a szerb és horvát zászlót. Az egyik transzparensre pedig azt írták: Walter visszatért…
