Mindig érdekelt, hogyan lehet a ködöt megfesteni. Márpedig lehetséges, egyik igazi mestere pedig Zdravko Mandić volt, az Écskai Művésztelep egyik létrehozója és éltetője. Annak idején gyakran ültünk egymás mellett a tartományi művelődési érdekközösség végrehajtó bizottságának ülésein. Egy évvel ezelőtt hunyt el. Őt is szóba ejtettük újdonsült ismerősömmel, aki Nagybecskerekről érkezett. S persze a képeit, amelyek inkább sejtetnek, érzékeltetnek –, de a valóságot kikerülik; a látomás nem tűri a pontos részleteket. Másnap Bernáth Aurél naplójában bukkanok rá a ködtémára, a festőművész azonban ezúttal inkább gyermekkori emlékeire hagyatkozik. Megjegyzi, hogy a köd „megüli a nyitott kocsin utazót”, s megüli a szívet is. „A ködben élni annyi, mint a semmiben élni” – teszi hozzá rezignáltan, majd idézi nagyanyja tanácsát is, aki arra figyelmeztette, hogy ködben nem szabad a lovakat hajtani. Aztán néhány mondat erejéig a művész szemrevételező megfigyelése is helyet kap a szövegben: „Ami érdekes volt ezeken az utakon, a nyárfák nem értek fel az egekig, a köd lenyesett belőlük egy jó darabot. Mély őszök voltak ezek, máig élnek bennem”.
Köd nyeli el egykori irodalmi vitáinkat is, több évtized távlatából csak annyi bizonyos, hogy egykoron fontosak lehettek, alkalmasint vihart kavarhattak, akárha irányt is szabtak, ízlést alakítottak –, mára azonban számos ilyen vitacikkből csak a dohos levegő árad, s nem igazán tudunk velük mit kezdeni. Egyik szerzőnk például azt bizonygatja, hogy az alkotás minden formáját létjogosultnak tartja, sőt, szükségesnek véli a „nyersebb”, a költészeten inneni formák jelenlétét is. Mindezt kénytelen elmondani, hogy rátérjen a valódi témájára, amely voltaképpen egy kérdés, amely (a hatvanas évek második felében) az újvidéki tribünön hangzott el. Nevezetesen: miért nem lett regény a Laskói esték? Azaz, miért nem irodalmibb formában közölte mondanivalóját az írója. Meglehet, a dolgot firtató személyben pusztán egyfajta jóindulat bujkált, talán ezzel egyenesen dicsérni próbált, suta dilemmáját a vitacikk szerzője persze higgadt mértéktartással, de kétséget nem hagyván gyorsan helyreteszi, nyomatékosítva, hogy egy naplónak, vallomásnak, szociográfiának, útirajznak vagy színes írásnak szintén helye van az irodalomban, s „mindegyiket mérjük önmagában”. Folyóiratunkban egy másik írás a középkortól létező Versecről szól, amelynek egyik nevezetessége Jovan Sterija Popović szülőháza. Azt is megtudjuk, hogy a Bánát délkeleti szegletében található városnak 1850-ben bő tizenhétezer lakosa volt, 1961-ben közel a duplája, azaz harminckétezer. Engem voltaképpen egy egészen más adat ragad meg ebből a régi riportból, méghozzá: akkortájt az ottani könyvtárban húszezer német nyelvű könyvet tartottak számon. Valóban érdekelne, ugyan mennyi őrződött meg ennyi idő elteltével. Becsben tartották-e ezeket a kiadványokat, vagy a balkáni történések folytán egy részüket kiselejtezték, mivel kellett a hely az új kötetek számára is.
Persze, érdekelne még sok minden más is, például Kispiacon milyen állapotban van a műúttól a művelődési házig tartó, néhány száz méteres útszakasz. Röstellem, nagyon ritkán járok arra, lehet, már régen kibetonozták. De 1968 tavaszán még nem így volt. De mi is történt akkor? Hát egy hatalmas lakodalom, a helybéli hentesmester adta férjhez a lányát, de aggasztotta, hogy a vendégek hogyan jutnak majd el a „tetthelyig”, ezért aztán traktorokat, embereket fogadott, lesalakozták a kátyús utat, majd kavicsot és homokot hordtak rá. A Képes Ifjúság riportja szerint a találékony és nemes cselekedete alapján a hentesmester nevét sokáig emlegetni fogják.
Az újabb generációk számár a Hosszú, forró nyár filmsorozat nyilván semmit sem mond, holott az egyik legkedveltebb tévéműsor volt annak idején. A két főszereplő: Ben Quick és Clara Warner. Nos, a hetilapunk imént említett száma arról is hírt ad, hogy a temerini Ugled készruhaüzem szintén kamatoztatni próbálja a tévésorozat népszerűségét, ezért a tavaszi ruhakollekciójába besorozta a Clara Warner elnevezésű ruhamodellt is, amely egyébként behozatali trevira anyagból készül majd, nyolc pasztellszínben. Nem tudom, a porosodó szekrények alján található-e még ezekből a ruhákból, vagy már rég kiselejtezték őket. Mint annyi minden mást.
