Kevesen tudják, mert a magyar sajtóban nem kapott túl nagy publicitást a téma, de a jövő hónapban lesz három éve annak, hogy 2005. november 28-án a macedón fővárosban, Szkopjéban bemutatták az akkor megjelent antológiát, amelyik összesen százhetvenöt magyar költő versein keresztül mutatta be irodalmunkat a volt jugoszláv tagköztársaság közönségének, Paszkal Gilevszki macedón költő fordításában. Az eseményről Magyarországon jószerével csak a rövid életű CENA Hírügynökség tudósított.
Ez a CENA Hírügynökség nem a szó szerb nyelvi értelmében vett árat, valaminek – teszem azt: egy terméknek vagy szolgáltatásnak – a díját, értékét határozta, illetve jelölte meg nevében, hanem egy érdekes betűszó, amelyik a Central-European News Agency megnevezésből ered. Magyarán Közép-európai Hírügynökségnek is nevezhetnénk. Ha azt mondtuk, hogy ez a CENA rövidéletű volt, hát nyugodt lélekkel vetekedhet a Reggel című napilappal is, amelyik ugyancsak nem húzta sokáig. A lap nyomtatott változatának megszűnése után azonban a honlapja hírportálként (illetve, hogy egészen pitiáner és pontos legyek: az Axel Springer – Magyarország Kft. internetes hírújságjaként) tovább működött, s működik a mai napig is.
Mindezek fényében tehát 2005. november 20-án a CENA Hírügynökség tudósítása alapján közöltük a Reggel című hírportálon a macedón nyelvű magyar irodalmi antológia megjelenéséről szóló hírt: „A napokban Szkopjéban megjelent egy, a magyar irodalmat feldolgozó terjedelmes antológia. A verseket Paszkal Gilevszki macedón költő fordította és szerkesztette. Az ismert macedón irodalmár fél évszázadot szentelt az antológia összeállítására – ahogyan mondja – azért, »hogy a magyar irodalom remekei egy helyen legyenek«. Az antológia bemutatása november 28-án, hétfőn lesz a macedón fővárosban. Az ünnepi eseményen részt vesz a Magyar Köztársaság nagykövete, dr. Póka Ferenc is. A kötetet márciusban Budapesten is bemutatják, várhatóan Juhász Ferenc magyar költő tolmácsolásában. Az antológiában 175 magyar költő szerepel, Janus Pannoniustól egészen Nagy Lászlóig. A macedón költő a CENA Hírügynökségnek nyilatkozott: »Fél évszázadig dolgoztam ezen a köteten. Lehetőségem volt arra, hogy összehasonlítsam a francia, az orosz, a bolgár, a görög és német költők munkásságát. Természetes volt számomra, hogy a magyar irodalom legjavából válogassak. Minden kötet fordításánál a nyelvi átültetés okozza a legnagyobb fejtörést. Ugyanis vannak olyan versek, amelyeket egyszerűen lehetetlen lefordítani. A legfontosabb az, hogy a versek a fordítás során ne veszítsék el eredeti jelentésüket. Elégedett vagyok a teljesítménnyel, s remélem, hogy a magyar kritika is pozitívan viszonyul majd a kötethez«, mondta a fordító, jelenti a CENA hírügynökség.”
Rövid, szinte csak átmenetinek mondható jelenléte ellenére is érdekes színfolt volt a magyarországi tájékoztatásban a CENA Hírügynökség, ugyanis érdekes pezsgést, hozzáadott értéket hozott abba az unalmas állóvízbe, amelyben egyértelműen megfigyelhető, hogy a lapok, a rádiók és a televíziók, sőt még az internetes hírportálok is folyamatosan a Magyar Távirati Iroda híreit böfögik vissza, amelyeket olykor megtoldanak ugyan eredeti, saját lapinformációkkal, de alapvetően a híranyaguk rendre azonos. A CENA érdekessége pedig épp abban rejlett, hogy behozott a tájékoztatási állóvízbe olyan információkat is, amelyek egyébként rendre elsikkadnak, pedig nem kevésbé jelentősek, nem tárgytalanok, nem mellékesek, csak éppen az adott tudósítónak az adott pillanatban nem terjedt ki rájuk a figyelme. Így pedig sem az újságolvasóhoz, sem a tévénézőhöz nem juthatnak el. A hírügynökség 2006-os megszűnésével pedig az az űr is ismét újra láthatóvá vált, amelyet rövid fennállása idején betöltött.
A CENA munkatársa 2006-ban interjút készített Paszkal Gilevszkivel (találat Náni néni Nünükéjében: http://terezapu.freeblog.hu/archives/2005/11/22/Magyar_kltk_mvei_macedn_nyelven; hűűű… elég kacifántos lett így ez a bemásolt internetes cím, de azért remélem, hogy nyomtatásban is értelmezhető marad…), végezetül ebből szeretnék idézni most egy részletet:
„– A kötetben először szerepelnek a határon túli magyar költők. Azt mondja, nekik is itt a helyük.
– Goethe szavaival élve: a nyelv a költők hazája. Erre több példa van a világirodalomban. Régebben a politikai helyzet miatt a magyar antológiák szerkesztői nem vállalkozhattak erre. Azonban az idők változnak. Fontosnak tartottam, hogy a délvidéki, erdélyi, felvidéki és amerikai magyar költőket is bemutassam.
– Előszavában azt írja, hogy egyes magyar költők macedón népi motívumokból is merítettek. Hol ismeri fel ezt a kapcsolatot?
– Egészen pontosan Nagy Lászlóra gondolok, aki 1968-ban kapta meg a sztrugai Arany Koszorút. Nagy László Szófiában szlavisztikát tanult, ahol a bolgár versek fordításakor megismerkedett a macedón irodalommal is. Ezt követően Macedóniába jött, ahol a macedón költészetet tanulmányozta.”
Immár három esztendeje, hogy Paszkal Gilevszki költészeti antológiája megjelent, de nem igazán mondhatjuk el, hogy a magyar kritika részéről méltó fogadtatásban részesült volna. Ahogy egyik magyarországi gyakorló kritikus ismerősöm mondta nemrég: ma már a szerzők úgy adják át a könyveiket az ítészeknek, hogy a fedőlap alatt ott lapul egy tízezer forintos bankjegy. Mintha megvennék azt, hogy értékelés szülessen a kötetükről. A macedón fordítónak-költőnek ez az opció valószínűleg meg sem fordult a fejében…
