Egy régi, zárójeles bekezdést találtam egy nem kevésbé antik, porlepte fájlban, amit minden bizonnyal egyszer még egy olyan alkalommal jegyeztem fel, amikor a katonaságról, a hadseregről vetettem monitorra keresetlen sorokat. És mondandómat a terjedelmi korlátok végére érve még folytatni akartam… Dátum nincs hozzá. Minden valószínűség szerint valami olyasmit tervezgethettem, hogy majd erről a kényszerűségből Koszovón töltött egy, s felettébb sajnálatos módon, a végére már háborússá fajult esztendőről, tapasztalatokról és élményekről értekezem majd az adott pillanatban még közeljövőnek vélt időpontban.
Az adott pillanatból és a közeljövőből pedig így lettek aztán hónapok, mára már talán évek is. Mindössze ennyi lett volna ez a zárójeles betoldás ebben a soha el nem készült nagyobb – így már ma már nyugodt lélekkel virtuálisnak is tekinthető – szövegben: „(És nem, nem és nem, nem a »szerbek« vittek el a hadseregbe, hiszen ha Apró Jóska – ez sem egy szlávos hangzású név, ugye… – ott a zentai katonai ügyosztályon 1997-ben betartja, tiszteletben tartja az akkor hatályos, márpedig önmagukban sem kellemes miloševići törvényeket, akkor soha az életben nem kellett volna egyenruhát húznom…)”
Így csinált hát belőlem önkényesen katona-, és egyben háborúviselt embert a fent nevezett hivatalnok.
Meg is dorgált feleségem, amikor március végén néhány régi katonaképet töltöttem fel a Facebook internetes közösségi portálon regisztrált profilomra („ha én érteném, hogy miért kell felidézni ezt a borzalmas időszakot...” – kommentálta akkor, és nem, egyáltalán nem lájkolta ezeket a korabeli emlékeket…), pedig én csak egy régi cédén találtam meg ezt a felvételt az 1997-es karácsonyi családi fényképek között, s nem is tudtuk most már felidézni, ki készíthette, vélhetően megboldogult anyósom, épp abban a pillanatban, amikor hazaérkezve beléptem akkori újvidéki lakásunk ajtaján a Dušan cár utcában. Félig kitekeredett pózban állok ebben a kimerevítet mozzanatban, mert a karommal még hátranyúltam becsukni magam mögött az ajtót, de már léptem volna el előre… Ahogy szinte minden nap megtesszük ezt a hétköznapi életben, csak hát, nincs jelen mindig egy serény fotográfus, aki megörökítse mozdulatunkat. „Én biztos nem fényképeztelek volna le ebben a randa egyenruhában” – mondta most feleségem. 1997 karácsonyára, az ünnepre való tekintettel kaptam néhány nap szabadságot a katonaságban, ezért kerülhetett ez a felvétel az ünnepi fotók közé…
De akkoriban még nem volt Facebook, a családi fotókat is fényképalbumokban és cédéken tároltuk még, vagy legfeljebb blogokban. A gondolatainkat, ötleteinket, vicceinket sem a világhálón osztottuk meg egymással, hanem élőszóban, telefonon, vagy hosszú-hosszú, kézzel írott levelekben…
A célzatosság pedig tagadhatatlan: kigyűjtöttem mostanság néhány aranyköpésnek is beillő bejegyzést ismerőseim és barátaim üzenőfaláról. Amolyan kisebb fajta, rögtönzött Best of-válogatás ez, amelyikkel immár több mint egy évtized távlatából, reményeim szerint – mert igenis bízom benne – elüthetjük a régi emlékek terhelő, szomorú, borzalmas súlyát és komor hangulatát:
– Ha még egyszer élnék, ugyanezeket a hibákat követném el, csak hamarabb.
– 1994-ben meghalt Kurt Donald Cobain, a Nirvana énekese, de még ugyan ebben az évben megszületett Justin Bieber. Ez az év tragikus volt a zenei világ terén.
– Dr. Hannibal ante portas.
– Ha csókol az anyósod, hunyd le a szemed és gondolj arra, hogy Krisztus is szenvedett!
– Az esetek 20 százalékában 100 százalék, hogy működik!
– Ha a kacsa nem tud úszni nem a víz a hülye.
– Jobb kétszer pofára esni, mint egyszer mellé.
– Kicsi a bors, de főleg az őrölt.
– Mondd angolul, hogy merőkanál! „Because he is spoon.”
– A lét határozza meg a tudatot: ha megiszod a lét, a tudatod elszáll.
– Amikor gyerek voltam, nagyon szerettem Michael Jacksont, igaz, akkor még ő is szeretett engem...
– Szerelemmel múlik az idő, idővel a szerelem.
– Ajándék szesznek ne nézd a fokát!
– Azért jó a mazochistának, mert ha rossz, akkor jó. Ha meg jó, akkor rossz, tehát jó.
– Ha egy férfi megérint a szavaival, akkor a keze sincs már nagyon messze!
– Valami izgit kellene csinálni... De mit? Lassan megbomlik az elmém... Egy sportszelet kellene, de a sportcipő sem lenne rossz, vagy egy kis drágaszág...
– Csak két dolog biztos az életben: a halál, és a Reszkessetek betörők karácsonykor.
Hát, röviden csak ennyi. És nem árt vigyázni a régi fényképekkel… Nehogy olyanok kerüljenek elő a legváratlanabb pillanatban, amelyeknek az emlékét is már rég ki akartuk gyomlálni memóriánkból…
