Hosszú szünet után ismét megnyíltak a hívek előtt a templomajtók, lelkipásztoraink végre nyilvános miséket tarthatnak. Szerbia katolikus püspökei útmutatást adtak ki arra vonatkozólag, hogy milyen előírásokat kell a papoknak és a híveknek betartani a jelenlegi helyzetben. A templomba betérők két méter távolságot kell, hogy tartsanak egymástól. Jelzések mutatják tehát, hogy hová ülhetnek vagy állhatnak a hívek, akik szájmaszkban, kesztyűben érkeznek a szentmisére. A jelenlegi helyzetről beszélgettünk lelkipásztorainkkal.
Ft. Nagy József a zentai Kis Szent Teréz-emléktemplom plébánosa, ahol ő három misét mond, ami vasárnapra érvényes: szombaton este hatkor, vasárnap reggel hétkor és tizenegykor. A múlt hétvégén 30–35 hívő jelent meg, most vasárnap sem voltak többen 50 személynél. „Felsőhegyen két vasárnapra érvényes szentmise van, szombaton este hétkor és vasárnap kilenckor. Szombaton húsz körül voltak, vasárnap negyvenöten. Mivel második vasárnap volt, Bogarason is volt mise délután három órakor. Ott tizenketten jöttek össze” – hallhattuk az atyától, aki elmesélte, hogy a bejárati ajtón és a hirdetőtáblán feltüntették a rendeletet, hogy a híveknek mihez kell tartani magukat. A bejáratnál lévő szőnyeg fertőtlenítővel lett átitatva, illetve kézfertőtlenítőt is helyeztek el ugyanoda. A híveket nyitott ajtók várják, a templomot, a székeket és a padokat fertőtlenítették. Megtudtuk azt is, hogy a misén résztvevők (kevés kivétellel) igyekeztek betartani az óvintézkedéseket. „A további tervek félelemmel töltenek el, mert a következő vasárnapokon nagyon nehéz lesz az ötvenes létszámot betartani. Nagyon reméljük, hogy ez a szám hamarosan növekszik, vagy esetleg megszűnik, ha a többi óvintézkedés meg is marad egy ideig” – mesélte a plébános, s hozzátette, hogy az áldoztatás kézre történik, amibe még egy kicsit még bele kell jönniük a híveknek: úgy szabályos, hogy az áldoztató előtt kell megáldozni, s nem lehet a markunkban elvinni az Oltáriszentséget. Zentán a gyóntatás jelenleg a kisgyermekes anyukák-apukák szobájában történik, Felsőhegyen pedig a sekrestyében. „Az egyik szemem nevet, a másik sír. Örülök, hogy már nem egyedül misézgetünk a diakónusúrral a templomban, de nagyon rosszul érzem magam, hogy most azt kell mondanom a híveknek, hogy ne nagyon gyertek a misére, mert sokan leszünk. Egész papi életemben azt mondtam és sürgettem, hogy minél többen jöjjenek. Most úgy érzem magam, mint aki meghamisítja egész eddigi papi munkáját. A hívek nagy része örül, alig várta, hogy lehessen újra jönni, de ugyanakkor meglepetten és kicsit értetlenül áll ezek az óvintézkedések előtt. Szinte mindenki türelmetlenül várja, hogy mikor lehet kötetlenül és örömmel jönni a szentmisére. Magam is ezek közé tartozom. Nem arról kell egy papnak mise előtt vagy alatt gondoskodnia, hogy miként távolítja el a felesleget, hanem, hogy miként tudja érthetően és elfogadhatóan feltárni az Isten igéjét a híveknek” – zárta a mondandóját a zentai Emléktemplom plébánosa.
Ft. Masa Tamás nyilvános szentmiséit Torontálvásárhelyen a magyar nyelvű, Ópáván pedig a horvát ajkú hívek már nagyon várták. A lelkipásztor lapunknak elmesélte, hogy május 10-én már mindkét közösségben mutatott be szentmisét. Délelőtt Ópáván járt, ahol 35 hívő hallgatta őt, ami elmondása szerint nagyon jó arány, hiszen maximum 38–40-en voltak jelen a rendkívüli állapot előtt is. Az atya délután Torontálvásárhelyre érkezett, ahol nagyjából 25 hívő előtt misézett. Elmondása szerint nagyjából ugyanennyien jelentek meg a múlt hétvégén is. „Az egyházi és az állami előírásokat kötelezően betartjuk. Mindenki szájmaszkot visel, és a bejáratnál megtörténik a kéz- és a lábbeli fertőtlenítése. A két méteres távolság betartására is ügyelnek a hívek. Számomra nagyon jó érzés volt újra a közösségekkel együtt ünnepelni a szentmiséket. Az embereken is látszott, és szóban is kifejezték, hogy már hiányzott nekik a vasárnapi mise. Imádkozunk továbbra is a járvány megszűnéséért és a betegek gyógyulásáért. Törekedjünk hát továbbra is az előírások betartására, vigyázzunk egymásra és magunkra is. Az Úr kegyelme legyen mindannyiunkkal” – így bátorít Tamás atya.
Ft. Bartus Ervintől, a szabadkai Székesegyház káplánjától megtudtuk, hogy náluk is betartják az óvintézkedéseket: a betérőket nyitott ajtók várják, ahol fertőtlenítő szereket helyeztek el, a padokban pedig ki van jelölve, hogy hová lehet leülni (a két méter távolság betartására ügyelve). A miséző papnak is fertőtleníteni kell a kezét a felajánlás előtt, az áldoztatás előtt és az után is, valamint szájmaszkot kell viselnie áldoztatáskor. Az áldozás szintén csakis kézben történik, ezért a kesztyű használata ilyenkor nem engedélyezett. „Bevallom nagyon féltünk attól, hogy sokan lesznek, és haza kell majd küldenünk az embereket, mert a megengedett létszám betelik. De nem így történt: 48-an voltak a múlt vasárnapi 8:30-as szentmisén. Ezt onnan tudom, mert a diakónus megszámolta a híveket. Isteni gondviselésnek tudható be a létszám pontos megtartása, valamint annak is, hogy az emberek még egy kicsit félnek” – emlékezett vissza Ervin atya a tizedikei hétvégére, majd hozzátette, hogy most hétvégén minden órában miséztek, s így elérték, hogy az ötvenes létszámot nem lépték túl, viszont mindenki ott lehetett, aki szeretett volna. Ez a Székesegyházban a továbbiakban is így lesz: a hívek vasárnap 7, 8, 9, 10 és 11 órakor, majd 19 és 20 órakor tudnak misére menni. „Örültem, amikor a plébánosom arra kért meg, hogy a gyóntatás a szabadban legyen, a templom mellett, a sekrestye előtt. Nagyon szeretek a szabadban gyóntatni, mert körülvesz a természet, s ilyenkor az emberi szív nyitottabbá válik.
Néha aggodalmat, félénkséget fedeztem fel a gyónók arcán: kicsit idegen volt számukra ez a helyzet. Féltek attól, hogy valaki meghallja, amit elmondanak. Nem történt ilyesmi, mert ügyeltünk a tisztes távolságra és a megfelelő hangerőre. Most nem engedélyezett a gyóntatófülke használata, mert ott nagyobb lehet a fertőzés veszélye a kis helység miatt. Ha rossz lesz az idő, a templomban, az utolsó padsorban fogunk gyóntatni” – folytatta a beszámolóját a szabadkai káplán, akinek az a meglátása, hogy az Istennel való találkozás örömét még a maszkokkal eltakart arcok sem tudták leplezni. Számára nagyon jó érzés volt újra együtt lenni a hívekkel a szentmisén: „…kicsit meg is hatódtam a prédikáció alatt, amit sikerült lepleznem. Amikor lenéztem a szószékről, maszkokban ülő embereket láttam, de ez több volt annál. A maszk nem takarta el az emberek lelkesedését és érdeklődését. Mindvégig figyeltek, és amennyire csak lehetett bekapcsolódtak a szentmisébe.”
