Varga Józsefet és családját sokan ismerik, hiszen Felsőhegy diakónusa. Mondhatni, hogy ő az ottani Szent József-plébánia mindenese, ahová ft. Nagy József atya jár Zentáról misézni és gyóntatni. A Varga házaspár meleg otthont, egyben közösségi találkozóhelyet alakított ki a plébánián, a falu szívében. A férj a helyi és a bogarasi általános iskola diákjait oktatja hittanra. Évekkel ezelőtt sikerült azt is megoldaniuk, hogy falujukban legyen ismét zeneiskola, s a helyi gyermekeknek ne kelljen emiatt a városba utazniuk: a plébánia nagytermét azóta zeneszó és gyerekcsapat tölti be. Emellett feleségével, Danicával és négy gyermekükkel, Terézzel, Dáviddal, Mátéval és Sámuellel gyakran szerveznek lelki találkozókat családok és kisgyermekek részére, a Fokoláre lelki közösséggel együttműködve, melynek az egész család tagja. Ilyenkor nyüzsgés van az udvarban, sőt még a lakásukban is. Ők ezt nem bánják, inkább nyitottsággal fogadják a hozzájuk érkezőket. Tavaly például egyhetes kreatív vallási gyermekprogram volt náluk, amit a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel karöltve szerveztek, Cifrapalota néven.
Beszélgetésünk Varga Danicával, a feleséggel és édesanyával készült, aki foglalkozása szerint gyógypedagógus, jelenleg viszont szerb nyelvet tanít. Ő a diakónus társa, nélkülözhetetlen segítője, ketten együtt alkották meg krisztusi szellemben ezt a szép világot, ami őket körül veszi, s ami oly sok örömöt ad másoknak, a látogatóiknak is. Nézzük meg hát, hogyan látja az „oldalborda” a férjét, s a közös életüket.
Megismerkedésetekkor, a kezdetek kezdetén, említette-e neked a férjed (akkor még jegyesed), hogy diakónus szeretne lenni? Miként tekintesz vissza az esküvőtökre, s a szentelésének a napjára?
– Amikor Józsit megismertem, már a szegedi Teológiai Főiskolára járt . Hitoktatóként dolgozott és a Karitászban segítkezett. Többször megkérdeztem, gondolt-e arra, hogy pap lesz, de mindig azt mondta, hogy a házasságot akarja választani. Mivel én is sokáig gondolkoztam a lelki hivatásról, szerettem volna biztos lenni abban, hogy a lelkiismeretünk szerint döntünk. Az esküvőkor nem volt lehetőségünk lakodalmat rendezni, de a szűk rokonság mellett körülvettek bennünket a lelki csoport tagjai, ahová tartoztunk.
Józsi akkor fejezte ki óhaját, hogy diakónus lesz, amikor a harmadik gyermekünket vártuk. Ugyanazon a napon volt a diakónusszentelés, amikor megszületett Máté. Alá kellett írnom a beleegyezésemet, mivel nem tudtam részt venni a szentelésen. Szent pillanatok voltak ezek. Éreztük, hogy egész családunk Istenhez tartozik. Mindannyiunkat eltöltött a béke és az áldás érzése.
Mennyiben tudod őt a hivatásában segíteni? S az ő istentapasztalatai erősítik-e a családotok életét?
– Amennyire közel vagyunk Istenhez, közel vagyunk a testvérhez is. Ez érvényes fordítva is. Amikor az emberi szeretet alábbhagy, Istenhez fordulunk, hogy tőle kérjünk segítséget. A kölcsönös segítés a házasság része. Milyen az a házasság, ahol a férj nem közli feleségével a problémáit, az érzéseit, és fordítva? Ha gondjaink vannak, azokat együtt kell hordoznunk, mert nem biztos, hogy másként meg tudjuk oldani. Ha nem tudunk magunkon segíteni, elég, ha meghallgatjuk, és segítséget kérünk egymástól, illetve a közös ima legtöbbször megoldja problémáinkat.
Jó férj a diakónus?
– Mi az hogy! – mondja nevetve. – Különösen, amikor szülés után a fiaddal várod, hogy jöjjön értetek a kórházba, neki viszont elhúzódott, hogy szétvigye az ebédet a Karitász konyhájáról.
Mit gondolsz, miben más a diakónus párjának az élete, mint a többi feleségé?
– Aláírtam, elfogadom, hogy hivatásaként az Egyházat szolgálja, gyakran önként is. Ez sokszor azt jelenti, hogy kevesebbet van a családdal, a konkrét családi munkában. Idővel mégis megtanultuk felállítani az értékrendet. Ha érzem az ő szeretetét, nem lényeges, hogy kevesebb időt töltünk egymással. Ha Józsi érzi az én támogatásomat, lelkesebben tudja elvégezni feladatait.
Már házasságkötéskor eldöntöttétek, hogy nagy családot szeretnétek?
– Így van. Mindkettőnknek ugyanaz volt a gondolata. Már akkor elhatároztuk, hogy több gyermekünk lesz. Mindig csodálkoztam, egyesek a házasságkötésük után jönnek rá, hogy házastársuk nem akar gyermeket, vagy csak egyet. Úgy gondolom, erről is kell beszélni a jegyesség alatt. Kifejeztük óhajunkat, hogy négy gyermekünk legyen, és Isten ebben megáldott bennünket. Készek voltunk a következő gyermeket is elfogadni, ha kaptunk volna, de gondolom, Isten mindig meghallgatja kérésünket.
Mesélj egy kicsit a gyermekeitekről. Ők most mit csinálnak, merre élnek? A hit az életükben mennyire van jelen?
– Két gyerekünk egyetemista. Egyik fiunk befejezte a középiskolát, megpróbált elhelyezkedni, de egyelőre nem talált állandó munkát. A fiatalok valóban rossz helyzetben vannak és nehezen tudnak önállósulni. Egy fiunk még középiskolás.
Az iskolában mindannyian krízisen mentek keresztül, a társaik piszkálták őket, mert azt tartották, hogy nekik „szentnek” kell lenniük. Mivel komolyan vették hitüket, gyakran voltak nehézségeik. A külvilágot a hitükön keresztül szemlélik, és mérlegelik, hogy mit nyújt a világ, és mit fognak választani. Szabadok a választásukban, de bízunk bennük, hogy nem a rosszat választják és vannak elvárásaik, melyek szerint felismerik az igazi emberi és keresztény értékeket és kapcsolatokat.
Isten kegyelme hogyan mutatkozik meg a mindennapjaitokban? A falu központja, szíve vagytok, ami igen szép dolog. Milyen egy nap itt – a Mindenhatóval? Amikor nálatok jártam, örökös nyüzsgést tapasztaltam, közösségi életet, vidámságot. Nem sok ez néha? Hogyan lehet tartani ezt a tempót?
– Jól mondod, hogy Isten kegyelmével, mert egyedül képesek vagyunk mindent elrontani. Keresztény hivatásom, hogy hirdessem, olvassam és éljem az Evangéliumot. Józsi is ezt teszi. Ha munkáján keresztül nem éli az Evangéliumot, akkor nem lehet igazi diakónus. Ez állandó tréning. Az iskolában dolgozom és a háztartást vezetem. Ami ezen kívül jön, azt elfogadjuk Isten kezéből. Most könnyebb, mert a gyermekek már nagyok és a feladatokat megosztják velünk. Néha házaspárokat hívunk találkozóra, vagy átengedjük a plébánia területét lelki tábor vagy program számára. Örülünk, hogy energiánkat a gyermekek és a felnőttek lelki növekedésére fordíthatjuk. A részvételünk sokszor konkrét szolgálat, és ritkábban történik meg, hogy mi vezetjük a találkozót.
Mi a titok? Hogyan éred el nap mint nap, hogy családtagjaid boldogságot sugározzanak magukból?
– A titok a Józsival való kölcsönös szeretetünk. Ha igyekszünk türelmesnek, kedvesnek lenni, megbocsátunk egymásnak, konkrét dolgokban segítjük a másikat, akkor a napok szépen telnek, békét, szeretetet sugárzunk. Ha ez nem sikerül, rossz példát adunk gyermekeinknek és környezetünknek. Bár ez utóbbinak is van értelme, mert ezzel ösztönözzük a gyerekeinket, hogy megpróbáljanak jobbá válni. Igyekszünk rendszeresen közösen imádkozni az esti órákban, és így érezzük Isten kegyelmét. Amennyire befogadjuk Jézust az életünkbe, annyira tudjuk az emberek felé sugározni a szeretetet, egyedül ez nem megy. Ebben az igyekezetünkben segít bennünket lelki családunk a Mária Műve, a Fokoláre.
