A romániai forradalom külön fejezetet foglal el a keleti blokk hanyatlásának történetében. Ebből eredően az elmúlt közel három évtized alatt számos irodalmi alkotás született róla, akárcsak a véres összetűzésekhez vezető társadalmi állapotokról. Király Farkas Sortűz című kisregényének a hátterében is a forradalmi zavargások állnak, mintegy mozgatórugói a mű cselekményének, a kisregény azonban egyedi nézőpontból láttatja az eseményeket, a történésekről négy sorkatona szemszögéből értesülhetünk. A kiskatonák középpontba helyezésével a szerző ugyanakkor egy specifikusan zárt közeg ábrázolására is vállalkozik, s a történetvezetés szempontjából nem mellékes mozzanat az sem, hogy a négy fiatalember különböző nemzetiségű: Jovan szerb, Hansi szász, Samu magyar, Mircea pedig román.
A kelet-európai rendszerváltások közül az 1989 decemberében lejátszódott romániai forradalom volt a legvéresebb. Míg a keleti blokk más országaiban az átmenet többnyire békés úton történt, a romániai rendszerváltás erőszakos úton zajlott. Mint ismeretes, a Temesvárból indult, majd Bukarestben folytatódott népfelkelés egyebek mellett a „Kárpátok géniuszaként” is emlegetett diktátor, Nicolae Ceaușescu és felesége, Elena Ceaușescu elítéléséhez és kivégzéséhez vezetett. Az „uralkodó” házaspár kivégzéséről készült felvételek akkoriban bejárták a nyugati világot.
A társadalmi átalakulás erőszakos lefolyásának számos előzménye nevezhető meg. Romániában a nyolcvanas években rettentő szegénység uralkodott, sokan nyomorogtak, kevés volt az élelem a városi lakosság ellátására, közben zajlott a falurombolási program, amely a vidéki közösségek, elsősorban a magyar és más nemzeti kisebbségek felszámolására irányult, a szászokat és svábokat pedig pénzért adta el az NSZK-nak a román állam. Mindemellett Ceaușescu személyi kultuszt épített ki magának, és elsősorban a román titkosszolgálat, a Securitate hatékony tevékenységének köszönhetően, diktátornak megfelelő módon élt és gyakorolta hatalmát, ami sajátos rendőrállammá alakította Romániát. Mindez általános elégedetlenséghez vezetett.
A kisregény az 1989. szeptember 29. és 1990. január elseje közötti időszakot dolgozza fel. A szerző egyrészt apró utalásokkal és a katonák családi hátterének a fölvázolásával, másrészt pedig a hadseregen belül uralkodó viszonyokkal érzékelteti a társadalmi körülményeket. A hírzárlat ellenére a katonák politikai tekintetben meglehetősen tájékozottak az európai eseményekről, tudnak a bolgár vezető, Todor Zsivkov leváltásáról és a berlini fal ledöntéséről, akárcsak a lelövöldözött fegyvertelenekről, és arról is, hogy a tüntetőkre a bányákban dolgozó büntető zászlóalj tagjait vezényelték ki.
A történelem gyorsan helyére tette a romániai forradalmat, azonban az éppen zajló zavargások közepette, az események sűrűjében, több évtizede tartó kommunista terror ismeretében, nem volt könnyű eldönteni, hogy egy-egy adott pillanatban, hogyan kellene helyesen dönteni és cselekedni, különösen katonaemberek esetében. Az általános tanácstalanság és egyes felelős személyek belső vívódásának az érzékeltetése a mű egyik legerősebb rétegét képezik.
A kötet hasonlóan fontos szegmense a hadseregben zajló élet láttatása. Ez egy visszatérő téma az irodalomban, azonban az általánosságok ábrázolásán túl, mint amilyenek a kiképzéssel járó fáradalmak, az újoncok folyamatos zaklatása és egy zárt környezet megszokásának a nehézségei, a Sortűz érzékelteti a többnemzetiségű hadsereg sajátosságait, amit a különböző nemzetiségű, különböző tájegységről érkező, különböző kulturális és szociális hátterű fiatalok összezárása képez. Ami azonnal szembetűnik, az a különbözőségekből származó bizalmatlankodás: ki beszél magyarul, ki nézi a magyar televíziót, ki mit tud a szászok és svábok eladásáról fejpénzért, származásától függően ki hogyan látja a temesvári eseményeket, és ebben a tisztek sem képeznek kivételt.
A hősök történetein keresztül érdekes megvizsgálni, hogyan csapódik le a nemzeti kérdés egy olyan zárt környezetben, mint amilyen a hadsereg. Gyorsan kiderül, hogy legyen valaki bármennyire is nyitott a másik iránt, vannak helyzetek, amikor óhatatlanul is felmerül a nemzeti kérdés, és az abból származó nézeteltérés; és fordítva, bármennyire is előítéletes valaki a másikkal szemben, bármennyire is másként ismeri a történelmet és másként lát bizonyos jelenségeket, az egymáshoz való közeledés során sokszor kiderül, hogy a különbségek nem áthidalhatatlanok, sőt, lényeges kérdésekben a különbözőek nagyon hasonlóan látják a világot. Egyikük sem bánná, ha lemondatnák a főtitkárt, hisz mindannyian „[u]tálják a nyomort – a sorban állást, az éhezést, a hideget a blokkházakban, a lógást a buszok lépcsőjén, a benzinjegyeket, meg azt, hogy nem mondhatják ki azt, amire gondolnak”.
Kisregényében Király Farkas a Romániában a nyolcvanas évek végén uralkodó társadalmi, gazdasági és politikai helyzetet vázolja fel, a lényegénél ragadva meg a korhangulatot. Emellett jellembelileg jól kidolgozott főhősei révén külön hangsúlyt fektet a nemzetiségi viszonyokra. Teszi mindezt kifejezetten sűrített formában, pillanatokra már-már szűkszavúan. Néhol nem ártott volna bővebben is kibontani a történetet, többet láttatni a feltétlen szükségesnél. Annak ugyanis, aki a tévéképernyő előtt ülve kísérte az eseményeket, vagy utólag értesült róluk, könnyű helyesen ítélkeznie, de vajon milyen lehetett a tűzharc kellős közepén lenni? A szerző elsősorban ezt a bizonytalanságot igyekszik érzékeltetni, azt az állapotot, amikor az embereket már megérintette a társadalmi változás szele, de még senki sem lehetett biztos semmiben, amikor mindenki gyanús mindenkinek, és a félelem olykor gyilkost teremt az emberből. Ilyen zavaros időkben ki az, aki nem áldozat?
