Miért ne cipelhetné a költő a lezáratlanság terhét, szemét le nem véve a széltől borzolt homokba írt állítások állandó mozgásáról… Vagyis hát lehet bizonytalan? Igenlő válaszunkat már majdnem kimondjuk, ám a nyomozó kíváncsiságával továbbgondolva a dolgokat azt is megkockáztathatnánk, szó lehet talán másról is. Képzeljünk el egy olyan személyiségtípust, akinek lépten-nyomon két út között kell választani, s aztán is alig halad csak valamicskét, megint útelágazáshoz érkezik. Küzdelem a folyamatos döntéskényszerrel, mondhatnánk másként – és mondjuk is, mert ez jellemzi leginkább szerzőnk első kötetének (a Kollázsnak) darabjait. Az útkeresés ott elsősorban a nyelviségben mutatkozik; egyik méltatója erről a következőket jegyzi meg: „Eljátszadozik a szavakkal, hangzásokkal, fogalmakkal, aztán megpróbálja létrehozni saját költői nyelvét.” Az nagyjából ki is alakul, eléggé egyedi módon, ugyanakkor ez a szóbillentős variálható értelmezhetőség egyszersmind olyan alkotói technikát is kínál, amely folyamatosan költőnk segédeszközévé válik. Ez átcsúszik a következő kötetébe, az Innensemerre szigetecske címűbe, hogy szinte elapadjon most, a Homo labilis lapjain. A szóhasználatában tisztuló költészet kap lehetőséget azáltal, hogy alkotónk is tisztáz egy fontos dilemmát, amelynek súlyát felesleges is mérlegelnünk, hiszen L. Móger Tímea Doroszlón él, abban a faluban, amelyet – tisztán csengő nyelvisége vonzásában – hajlott korában mind Herceg János, mind Fehér Ferenc lakhelyéül választott. E nyelvőrző közösségből való távozási kísérletét korrigálva L. Móger minderről egy interjúban így szól: „Abban az esetben, ha az ember önmagával nincs rendben, akkor ki lehet vándorolni a világ végére is, a gondjai ott is rátalálnak.” Ám még lényegesebb, amit ezt követően mond, szinte megriadva a felismeréstől: „Az évtizedek óta kint élő honfitársaim immár németül gondolkodnak és álmodnak.” Így már a középső kötetében található Földgömb című versében világosan leszögezi: „hazám a hazám házam a házam / innentől a netovább van.” Ugyanakkor mintha a belső minőség formázásához is találna iránytűt: „várni egy angyalt / vagy azzá lenni.” Az áhított nyugvópont és a feszítő dinamizmus közötti harc ennek ellenére a maga bonyolultságában továbbra is témaként szolgál, miként a tájpásztázó vizsgálódás, a női sors drámaisága, vagy a különféle korlátok áttörésének kísérlete a „szabadsághoz idomított madár” szóképével. És persze maradnak jellemzően az egyelőre még feloldhatatlan ellenpárok: „Hova juttat a nyugalom. Az izgalom.”
Mindezek alapján úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Homo labilis a (dilemmákra adott) válaszok könyve, amelyben felsejlenek a lehetséges újszerű próbálkozások is. Egészében véve amúgy ez egy olyan – kifejezetten szóközpontú – költészet, amely az egyes szavak mágikus erejében, nagy teherbíró képességében bízva közelíti meg világunkat, amely – értelemszerűen – ezentúl már töredezett világ. A szerző tehát a fogalom-hatásra rendezkedik be, a szavakat illesztgeti, egyébként már ritkábban alkalmazva a nála ismerős betűelhagyásos vagy -ráadásos módszert. Ugyanakkor a Homo labilis erőteljesen elhajlik a gondolati líra irányába is, hiszen szerzőnk állandóan tisztázni akar, indulatosan, feltépő mozdulatokkal, kíméletlenül. Az egyszavas, vagy legfeljebb két-három szóból álló mondatok tehát mint dárdaszúrások. Versei tömörek, a légszomjjal küzdő szavak sulykolnak. A tudatkikapcsolásos szóasszociációk láncolatára építő verstechnikája pedig olykor hasonlatos a szürrealistákéra („Árva. Lány. Haj”). Bár itt is furcsa egyedi jelenséggel találkozunk, költőnőnk ugyanis valós és letisztázott gondolatokat is közölni szeretne (végül is mindvégig erre törekszik), így a képlete kissé bonyolultabban inkább így hangozna: a tudatosan kikapcsolt tudat tudatossága.
A tördeléses technikán alapuló versbeszédformát L. Móger Tímea minden bizonnyal a jövőben is alkalmazza majd, a Bordal című verse azonban új irányba is elvezethet: a szóközpontú alkotót kiszorítva ezúttal színre lép már a folyamatosan mesélő; hasonlóképpen elmozdulásra utal szintén, hogy a Homo labilisban – új formaként – prózaversekkel is találkozhatunk. A minden tekintetben tapasztalható előrelépés külön hozadékaként tehát ezekre a frissítően kibontakozó variánsokra is érdemes lesz odafigyelni, az újabb kalandokat kereső barlangkutatók öröméhez hasonlatosan. Avagy: ez a mélyről jövő, érzelmesen is fegyelmezett hangnak hogyan módosul majd a tónusa. Merthogy „magát teremti meg a mondanivaló”. Hasonlóképpen: az alkotó is továbbteremti önmagát.
