A nagy változások korát éljük. Az évtizedeken át kikezdhetetlennek tűnő értékek, közösségi szokások és beidegződések sorra megszűnni látszanak. Ebben a pillanatban senki sem tudja megmondani, milyen jövő vár ránk, de a többség azt érzi, nagy átalakulás küszöbén áll az emberiség. A változás előjeleinek már számos téren érezni a hatását, legyen szó a klímaváltozásnak kiszolgáltatott természetről, a gazdasági egyenlőtlenség fokozódásának révén a szociális szakadék elmélyüléséről – mind a nyugati világon belül, mind a fejlett és a fejlődő országok viszonylatában –, a kontinensek lakosságát gyökeresen megváltoztató tömeges migrációról, vagy a háborús és terrorista fenyegetettségről. A felvázolt, a nyugati világban általános jelenségnek számító társadalmi légkör kedvez a disztópikus művek létrejöttének, amelyek minden esetben korunk ellentmondásaira és téveszméire, a jelen emberének tévelygéseire igyekeznek rámutatni, egyéni válaszokat fogalmazva meg közben a felmerülő kérdésekre. Az efféle alkotások közé sorolandó Bene Zoltán Áramszünet című regénye is.
A történet 2030 márciusában veszi kezdetét, amikor a hőseink által ismert világban egyik pillanatról a másikra bekövetkezik az Áramszünet. Nem tudni mitől, vélhetően egy különösen erős napkitörés következtében, minden elektromos árammal működő készülék múlttá válik. A globális kommunikációs eszközökhöz, műholdakhoz és elektromos berendezésekhez szokott világban pillanatok alatt eluralkodik a zűrzavar, és az addigi fejlett civilizáció tagjai néhány nap leforgása alatt eljutnak abba az állapotba, amelyet Thomas Hobbes szállóigévé vált velős gondolata határoz meg a legpontosabban: „homo homini lupus est” – avagy „ember embernek farkasa”. A regény elbeszélő hőse az akkor 59 éves Czeredi Hunor Gábor szegedi könyvkereskedő, aki a boltjában dolgozó 22 éves könyvtárszakos egyetemista Kírával próbálja túlélni a bekövetkezett katasztrófát. A fosztogató bandákba, erőszakoskodó bűnszövetségekbe és féktelenül garázdálkodó hordákba verődött, az emberiesség legalapvetőbb vonásait is nélkülöző embercsoportok között azonban ezt nem lesz könnyű.
A két szálon futó cselekmény egyik ága Hunor és Kíra kalandjait és megpróbáltatásait taglalja az apokaliptikus világban, ahol az önfenntartás jegyében mindenki háborút folytat mindenki ellen, a másik pedig Hunornak a 2010-es években íródott szövegeit (kisesszé, memoár, útleírás) tartalmazza, amelyeket az elbeszélő hős egy pendrive-on őriz meg és olvas el újra a villanyáram újbóli megjelenését követően 2040 augusztusában a Menedéknek nevezett, vastag falakkal határolt, hatvanhárom négyzetkilométer összterületű telepen. A Hunor múltját ismertető fejezetek révén a szerző közvetett módon vall a jelenlegi és a múltbéli Magyarországról (a nyolcvanas évektől napjainkig). Itt találhatóak az elbeszélő hős hol esszébe foglalt, hol történetbe illesztett elmélkedései társadalmi kérdésekről, a szövegek mindenesetre mindig olyan jelenségeket boncolgatnak, amelyek bizonyos értelemben a bekövetkezett katasztrófa előjeleinek is tekinthetőek, illetve segítik a cselekmény vezető szálának az értelmezését. A tipográfiailag is megkülönböztetett két cselekményszál párhuzamosan fut egymás mellett.
Bene Zoltán mindvégig úgy alakítja a cselekmény menetét, hogy lehetőséget teremtsen elbeszélő hősének az „okoskodásra”, „tájékozottságának és műveltségének fitogtatására”. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy a szerző számára a regény paravánként szolgál egy óriásesszé megírásához, amelyben egyrészt elbeszélő hősének bőrébe bújva eltöprenghet a korunkat – gondolok itt az utóbbi három évtizedre, különösen az ezredforduló utáni évekre – jellemző jelenségekről, másrészt pedig filozófiai párbeszédekben pró és kontra érvelhet a társadalmunkat meghatározó kérdésekről. Tévedés lenne azonban azt állítani, hogy Bene Zoltán műve esszéregény, az Áramszünet ennél sokkal komplexebb alkotás: a tépelődő jellegű párbeszédek és a múltban (a mi jelenünkben) íródott eszmefuttatások súlyuknál fogva talán hangsúlyosabbak, néhol némi aránytévesztés is felfedezhető a regényben, de mindez nincs a cselekmény rovására. A kerettörténet fordulatokban gazdag, amiben fontos szerepet játszik a kor kihívásaihoz alkalmazkodni kívánó emberek pszichológiai profilja, és a főhős sorsának a transzcendens jellegű jellempróba által determinált alakulása, a régi írások révén pedig az elbeszélő hős barátokkal, szerelmekkel és feleségekkel teli mozgalmas múltjába is betekintést nyerünk.
Az Áramszünet valóságos kis gyűjteménye a korunkat meghatározó jelenségeknek. A mű érinti az elidegenedés, a széthulló kapcsolatok, a család válságának kérdését; világpolitikai eseményeket taglal, megpróbálja feltárni a köztük húzódó összefüggéseket; szót ejt gyermeknevelésről, migránsválságról és a politikát átható korrupcióról; az ember lelki vágyait mellőző, sikerorientált és karrier-centrikus Európa esélyeit latolgatja; azon töpreng, a szavatolt szabadságjogok ellenére, lehet-e szabad a folyamatos manipulációnak kitett egyén, aki belső ürességét a szórakozás, vásárlás, kényelem profán hármasságának „műanyagvilágával” igyekszik kompenzálni. A mű egyszersmind a nyugati civilizáció végét vizionálja, aminek megvalósulásához sokban hozzájárul a jelenlegi én-központú nyugati társadalom, amely érdektelenségből, fásultságból és komfortból nem akar tudomást venni a rá leselkedő veszélyről, s veszni hagyja az évszázadok alatt felhalmozott értékeit.
Bene Zoltán elbeszélő hősén keresztül, a saját értékrendjével összhangban lévő kommentárok kíséretében, a nyugati civilizáció eszmetörténetének a morzsáit is belecsempészi a regénybe, mindazon filozófiai konstrukciókat, amik magyarázatul szolgálhatnak a katasztrófa bekövetkezésekor uralkodó állapotok megértéséhez. Tudjuk, nem szabad összemosni a szerzőt az elbeszélő hőssel, a kettő nem ugyanaz a személy, esetünkben azonban – gondolati síkon legalábbis – kétségtelenül sok hasonló tulajdonsággal és meglátással rendelkeznek, mind a polémiára kihegyezett habitus terén, mind a gyűlölve szeretett és szeretve gyűlölt nyugati társadalom megítélését illetően, mind az európai mobilitást meghazudtoló, lokálpatrióta érzületről árulkodó Szeged-centrikusság tekintetében. S nyilván mindketten egyetértenek azzal is, hogy Európa manapság értelemkrízisben szenved: az instant kapcsolatok, a gazdasági mutatók szajkózása, a reklámdömping a kereskedelmi televízióban, a csúcstechnológiai kütyük újabb meg újabb generációjának a megjelenése és a választási kampánynak csúfolt korteshadjáratok csupán a válság jeleit próbálják leplezni. Az Áramszünet korunk visszásságainak ábrázolásával arra figyelmeztet, hogy mily törékeny lábakon áll az az évszázadokon át kikezdhetetlennek vélt világ, amelyet nyugati civilizációként ismerünk.
