Társadalmunk lényegi változásokon megy keresztül, hiszen felgyorsult körülöttünk minden, s folyamatosan az új kor kihívásaihoz próbálunk igazodni, miközben egyre messzebb kerülünk hagyományainktól, kulturális értékeinktől. A kollektív tudatból például lassan kikopik az alapvető mesei szimbólumok megfejtéséhez szükséges tudás, és a népmesékben fellelhető világkép is egyre távolodik napjaink világától. E változásokhoz próbál igazodni az úgynevezett kortárs mese. E fogalmat ugyan több értelmezésben is szokták használni, akár országonként eltérő módon, ám lényegében olyan történetet értenek alatta, amely klasszikus meseelemekből építkezik, de történetvezetése eltér a klasszikus mesékétől. Ma már íródhat mese legkisebb fiú, boszorkány, királylány vagy sárkány nélkül is, sőt akár a „jó és rossz” kontrasztját is elhagyhatja, illetőleg, ha mindezek szerepelnek benne, akkor hozzáidomulnak napjaink olvasói elvárásaihoz.
Jó példa erre Mészáros Anikó Epreskerti mesék című kötete, amelyben a szerző úgy épít a mesei hagyományokra, hogy nála a környezet és a mesei elemek klasszikusak, viszont a szereplők motivációja rendhagyó, és a mesei fordulatok modern világunkra reflektálnak. Van ebben a mesekötetben palota és birodalom, királyi család és szolgahad, szobalány és jósnő, kertész és komorna, esik benne szó sárkányról és leányrablásról, baldachinos ágyról és mindent látó varázsgömbről, az események azonban nem hagyományos népmesei mederben folynak. A szereplők öntudatosabbak, mint a hajdani mesékben – a királylány például inkább menne hozzá egy tűzokádó sárkányhoz, mint a szomszédos uradalom cseppet sem szemrevaló királyfijához, a királyfi pedig egy fikarcnyit sem hősies, annál inkább sértődékeny és bátortalan, s ha nem lennének körülötte tettre kész leányzók, akik cselekvésre ösztönzik, hát festőműteremül szolgáló toronyszobájában remetéskedne az idők végezetéig. Aztán királylány ide, királyfi oda, ebben a történetben nem a kékvérűek vannak központi szerepben, hanem Eperke, a cserfes és tűzrőlpattant szobalány, aki minden titkok tudója, és a meseszálak mozgatója. Kilétéről annyi derül ki, hogy rejtélyesen került a kastélyba: egyesek szerint egyszer csak ott termett, mások szerint varázslat útján érkezett, aztán akad, aki úgy véli, hogy vándorok felejtették a vidéken, esetleg egy boszorkány rejtette a bokrok közé. Lényeg az, hogy az Epreskertben találtak rá, és a víg kedélyű Matilda komorna nevelte fel. Otthonuk az epreskerti nyári lak, az örömillatú, rózsaszínű házikó. Eperke itt szeret ábrándozni, ide menekül a rosszkedvű napok elől, itt szövögeti álmait, és innen bonyolítja szerelmi ügyködéseit, hiszen a kis hölgy önjelölt kerítőnő, aki párokat boronál össze. Az efféle szerephez az irodalomban többnyire negatív képzettársítások tartoznak, ám Eperke esetében nincs szó szerelmi ügyletekkel és kiszimatolt titkokkal való sáfárkodásról, őt az örök szerelem mibenléte foglalkoztatja, és tevékenységét magasztos cél vezérli: segédkezni a sikeres párkeresésben. Jelmondata is ezt támasztja alá, hisz úgy véli, hogy „minden jó, ha a vége szerelem!” Mégpedig a nagybetűs szerelem, ami e kötetben hol sötét verem, hol el nem múló, örök boldogság, amelyhez jó adag szerencse és némi varázslat szükségeltetik, hol pedig olyasmi, aminek heves szívdobogás a kezdete, és a vége telesírt zsebkendő. Mégis mindenki vágyik a románcra: Cikornya királykisasszony, Bors királyfi, Cimet gróf és az epreskerti szobalány is, aztán Leveske, Kacérka, Matilda, Demeter márki, Gerbera, Csicseri gróf, Jujza, Cvikker gróf, Fintor királyfi és a kertész, azaz szinte minden rendű és rangú palotabéli. Csak úgy röpködnek e mesekötetben a titkos képeslapok, a szerelmi légyottokat pontosító üzenetek, sőt a rímes vallomások is. „Kegyed nélkül nem élhetek! / Egy kávéra betérhetek? / Csókolja kacsóját: / Ifjabb Sóska” – áll például az egyik szellemes üdvözlőlapon, s valljuk meg, az efféle kávémeghívásnak nemhogy egy mesehősnő, hanem egy hús-vér amazon sem tudna egykönnyen ellenállni. Jól példázza e pársoros Mészáros Anikó mesevilágát, játékosságát és humorát, amelyekből írói boszorkánykonyhájában kifőzte epreskerti menüjét. Habcsókok, kuglófok és pudingok közé szerelemvirágot, százszorszépet és pipacsot hintett, megfűszerezte cimettel és borssal, majd némi bűbájjal, titokkal és praktikával légiesítette, hogy a végeredmény eperhabszerű könnyedség legyen. Ebben az Epreskerti mesék illusztrátora, Bicskei Anikó volt a szerző segítségére, színpompás birodalmat teremtve a mesék köré.
S hogy e szerelemközpontú mesefolyam hová ömlik végül, annak csak a jövő fuvallatai a tudói, ugyanis bár rendeződni látszik a kötet végére a sok-sok kusza szerelmi viszony, Eperke kisasszony még epekedve várja, hogy a nagy Őt az útjába sodorja a szél. Történetének további alakulásával így adósunk maradt a szerző, de remélhetőleg csak a következő kötetéig.
