„»Mondd, szerinted minek van jövője ebben az országban?« / »Nekünk. Azelőtt volt egyfelől az erőskezű állam, / A centrális erőtér meg a nemzeti karakter... / Másfelől a ballib megmondóemberek / Hisztije és laza, impotens pöcsölése... Ezek közt nem választani kell, hanem átlépni a határokat. / Elődeink ott követték el a hibát, hogy elfelejtettek / Beágyazódni az európai térbe. Lázadásuk / Előbb gazdasági, majd politikai csődbe vitte őket. / És egyszer csak, naná, megzendült az ég. / Szövetségeseink, a nyugati demokráciák halódnak, / A keleti autokráciák pedig gyanúsak... / A cél mégiscsak az önszabályozó gazdaság«” (540).
Radák Zoltán, Magyarország miniszterelnöke mondja ezt Almának, Dolina Iván főmeteorológus – lélekben válófélben levő – feleségének, egyik lehetséges választottjának, szimpátiájának, akivel kapcsolatban „egyáltalán nem tartotta kudarcnak / Hogy ágyba vinnie mindeddig nem sikerült” (541); ellentétben másik, Binder Líviához fűződő kapcsolatával, akinek „az enyhe romlottság a legfőbb szexepilje” (Uo.) – ekkor még nem tudja, hogy ez lesz (közvetve) egyszersmind a végzete is.
Térey János A Legkisebb Jégkorszak című verses regényének víziója szerint 2019-ben vagyunk, a szociáldemokrata–jobbközép van hatalmon, ugyanis Orbán Viktor (a regényben: „ősz és alacsonytermetű, de nagy akaratú ember” [566], akinek nevéhez „...egy tucat új stadion fűződött; s az urizáló / Multimilliárdos parasztfiúk aranyideje” [Uo.]) kormánya megbukott a 2018-as választásokon. Bill Clinton – akivel Mátrai Ágoston konzulságának harmadik évében véletlenül találkozik a reykjavíki Faxaflói-öbölben – öregember benyomását kelti, akin több életmentő bypass-műtétet hajtottak végre. Mátrai szerint: „A gazdaság alatta volt / Utoljára szárnyalásban; / S az Államok akkor érte el / A történelmi csúcskiteljesedést: / Ő volna hát a Régi, Jó Világ?” (12). Ráadásul egyszerre több tűzhányó, az izlandi Eyjafjallajökull és Hekla, valamint a szicíliai Etna is kitört, füst és hamufelhőt borítva Európa egére: soha nem látott telet idézve elő a kontinensen. Vulkanikus tél köszöntött be, azaz a Legkisebb Jégkorszak Magyarországon is. A természeti katasztrófa átalakítja a társadalmi struktúrákat, a természeti-társadalmi viszonyrendszereket: az ember intellektuális tevékenysége hanyatlásnak indult, míg a természet, például az erdei vadak, egyre másra „hódítanak vissza” szocializált tereket.
A Legkisebb Jégkorszakot többen Michel Houellebecq Behódolás (2015) címen magyarra fordított regényéhez, a Soumission-hoz hasonlították, mivel az elhíresült francia regényben is olyan – utópisztikus – politikai fordulatról van szó (a Muzulmán Testvériség Párt hatalomra jutásáról), amely felszínre hozza az életképtelenné vált európai társadalom intellektuális kataklizmáit. A Térey-regényt azonban nem nevezném antiutópiának, miként azt tettem/tettük a Houellebecq-művel kapcsolatban, nemcsak azért, mert nem a távoli jövőben (miként a Behódolás sem) játszódik, hanem mert szinte teljesen hiányzik belőle az abszurditásnak, a kreált valóságosságnak az a szintje, amelynek működése még a Houellebecq-regényben is kivehető, s jobbára utópiává alakítja azt. A Legkisebb Jégkorszakban nincs semmi, ami már nem történt, vagy nem történhetne meg. A klimatológiában járatlan olvasóként is könnyedén utánanézhetünk, s megállapíthatjuk, hogy mindarra, amit a Térey-elbeszélés megjelenít előttünk, már volt példa a történelem során: Kis jégkorszaknak nevezik, hozzávetőlegesen a 15. századtól a 19. század közepéig tartott, csökkentett naptevékenység, vulkánok kitörése (vulkáni hamunak a Napot eltakaró jelenléte a légkörben) és a „középkori időjárási optimum”, tehát egy, a jéggel borított területek csökkenését előidéző, több évszázadon át tartó felmelegedés előzte meg. Bekövetkeztekor korábban emberi lakhatásra alkalmas területek (például Grönland) kerültek ismét jég alá, a zord és hosszú tél, valamint a hűvös és csapadékos nyár miatti terméskiesések hatalmas szociális problémákat okoztak (éhínség, járványok, háborúk) Európa birodalmaiban és országaiban. Jelenkorunk tudósai folyamatosan figyelmeztetnek a globális felmelegedés lehetséges következményeire, mint például a fokozott vulkáni tevékenység, az alvó tűzhányók újbóli működésbe lépése. Az Eyjafjallajökull 2010 márciusában tényleg kitört, s előidézte azt a káoszt Európa légi forgalmában, ami A Legkisebb Jégkorszak által vizionált katasztrófaállapotban fokozott módon van jelen, miközben leáll a légi közlekedés, irgalmatlan hó lepi be Magyarországot, a Duna befagy. Az internetes ismeretterjesztő portálokon több, a Kis jégkorszak idején élt és alkotott festő (például Hendrick Avercamp, ifj. Pieter Brueghel, Abraham Hondius) alkotása tekinthető meg, amelyek ezt az időszakot (például jeges táj, befagyott Temze etc.) ábrázolják, s erős analógiát fedezhetünk fel köztük, illetve a Térey-regény látványképei között.
A Legkisebb Jégkorszak több kritikusa (például Radnóti Sándor, Revizor kritikai portál) észrevételezte a cím írásmódjának a helyesírási szabályoktól való – feltehetően szándékolt – eltérését és (ezáltal) metaforikus jelentésességét, illetve tett utalást a verssorokra tördelt, de prózaként működő szöveg epikai építkezésmódjára (valuska, KönyvesBlog); „...Magyarország – és egész Európa – befagyott. De a lírai jelkép széles epikus megalapozást kap, hatalmas tájleírásokat, a természeti erők hatásos fölidézését és okszerű magyarázatát.” (Radnóti, uo.) Vagyis a Térey-opusban újraalkotott 19. századi műfaj, a verses regény itt, most, ebben az alkotásában formális és nem konstruktív elemeiben van jelen, ugyanakkor a versszerű működést nem annyira a sorokra tördeltség vagy a ritmikus kiképzés (mert az nincs), hanem a létrehozott képi telítettség, a tropikus alakzatok sűrítettsége teszi lehetővé.
A KönyvesBlog kritikusával megegyező módon olvastam és értékeltem: A Legkisebb Jégkorszak inkább szórakoztató olvasmány, mintsem ellenutópia. Szereplői valóságosak (például a mai politikai elit tagjai, Orbán, Bajnai, Áder megváltozott helyzetben), a saját irodalmi opusa által életre keltett és legitimált hősök (Mátrai Ágoston, Szemerédy Alma, Labancz Győző, Radák Zoltán etc.), illetve teljesen új alakok is. Meglehetősen sokan vannak, ezért az olvasó könnyen bele is gabalyodhat a „ki kicsodá”-ba, főleg, ha nem olvasta a szerző korábbi műveit. Az ismert szereplők többnyire az Asztalizene (2008) és a Protokoll (2010) című műveiből léptek át a következőbe – a recepció A Legkisebb Jégkorszak előzményeinek, a trilógia első két darabjának tartja ezeket. De egyes hősök (például Szemerédy Alma, Binder Lívia), helyek (a XII. kerület mint Buda Beverly Hillse) és helyzetek (például amikor Binder Gyula külügyi főosztályvezető felkeresi Binder Líviát, az ünnepelt sztárt a karácsonyi céges buliján, hogy közölje vele édesapja halálát) az Átkelés Budapesten (2014) című – a szerzői meghatározás értelmében – (verses) novellákat tartalmazó kötetéből is ismertek. Az Átkelés Budapesten utolsó, A szeretetlenség útját kikövezni című novellájában már bekövetkezett a Legkisebb Jégkorszak, a magyarországi vulkanikus tél – szövegszerű pontossággal ismétlődnek sorai és szöveghelyei A Legkisebb Jégkorszakban. Ha Térey opusában többes összefüggéseket jelölünk ki, akkor ezek közé az idézett novelláskötet is beletartozik, s ilyen értelemben A Legkisebb Jégkorszak nem egy trilógia, hanem egy tetralógia utolsó darabja. A négy kötetet nem műfaji (hiszen eltérnek: verses regény, dráma, novella, prózavers-regény van közöttük), hanem tematikai, motivikus és versszerű működések kapcsolják össze.
A Legkisebb Jégkorszak ábrázolta világ a(z) – újabban irodalmilag sokat bírált – felső középosztályé, a jómódú hivatalnoki/értelmiségi réteg élete, amelynek kiüresedett csillogását, majd a természeti katasztrófa hatására életképtelen egzisztálását Térey János regénye (ellentétben Houellebecq-kel vagy az utóbbi években közismertté vált Kötter Tamás novelláival) eltávolító gesztussal, empátia nélkül mutatja be. „Digitális elbutulás”, sámánista ősmagyarok erőszakoskodása (akik szó szerint értették a „nemzetkarakterológiai elméletek” tömegek közé vetett demagógiáját), s az (új)gazdag/celeb/értelmiségi vezető réteg begubódzása jellemzi. Ilyen viszonyok között miniszterelnökösködik Radák Zoltán, aki a „bukott szélsőjobb nemzeti konzervativizmusá”-val, a „botránybaloldal”-lal és a „vezérdemokráciá”-val szemben „visszaadta a nemzetnek az öntudatá”-t (390) – legalábbis ezt gondolja magáról, miközben népszerűség- és hangulatromboló intézkedésekkel igyekszik megreformálni a szétzilált gazdaságot és átalakítani a társadalmi erőviszonyokat.
Nem véletlen a világtörténelem valós válságkorszakaira (Kis jégkorszak) való címbeli reflexió, hiszen a vizionált 21. századi természeti katasztrófa – modern formában, mai következményekkel ugyan; például a kulturális élet megszűnte, a közlekedés, a szállítás és a kereskedelem összeomlása, az internet befagyása, a társadalmi infantilizmus és „idiotizmus” térhódítása, garázdaságok, rablások, merényletsorozatok –, de megismétli a középkori kataklizmát. Az internetes butítás olyan méreteket ölt, hogy a kormány kénytelen „vélemény- és ízlésrendőrség”-et (147) felállítani, újraiparosítani, „kis parlamenti többséggel is ...nagy érdekcsoportoknak” (391) nekimenni, az úgynevezett fundamentalistákat féken tartani, akik – miként a természeti katasztrófa bekövetkeztekor kiderül – „nem akarnak semmit” (391), mint „szétverni mindent és porig alázni mindenkit” (390), „néhány napi felhőtlen rombolást maximum” (391). A rendkívüli állapot bevezetésekor fosztogatni kezdenek, majd egyikük, „egy fiatal nő” (miként a későbbi rendőrségi jelentésekben szerepel), Labancz Győző kétes hűségű kedvese, Laura, Binder Lívia sztárszínésznő, a miniszterelnök szerelme („majdnem first lady” [581]) barátságát kihasználva jegyet szerez a farsangi bálra (ahova Orbán Viktor sértettségében nem ment el), és ott „egy apokaliptikus polgárháború” (556) kirobbantásának céljából lelövi a reformpárti miniszterelnököt.
Az armageddon (389) kifejezést nem sokkal halála előtt maga Radák Zoltán is használja helyzetük értékelésére – nem az emberiségen, hanem a természet regenerációs képességén múlik, hogy nem következik teljesen be. A nagy képi struktúrákat, eseményszálak és szereplői szólamok, különböző művészeti/művészi reflexiók, audio(vizuális) utalások és szövegbetétek sokaságát görgető Térey-vízió – ha már a vizuális effektusok dominanciájáról beszélhetünk – természetszerűleg idézi a katasztrófafilmek, sőt, egyes revizionista westernfilmek (például Keoma) kimenetét, ahol a megszülető gyermek, az új élet (itt Mátrai Ágoston és Fruzsina újszülött gyermeke), s a zord vidéken és időjárási viszonyok között látványosan felderengő napfény nyújt valamiféle reményt. Nem véletlen, hogy az egykori külügyi protokollfőnök, majd izlandi konzul, akire kulturális megbízatás vár Dubaiban – mivel a miniszterelnök halála utáni bizonytalanságot követően az államhatalmi szervek az újraépítkezéshez régi, megbízható embereket keresnek fel –, búcsúgondolata („akitől most veszünk/ Búcsút mindörökre” [609]) az „isteni őszi eső” visszatértét regisztrálja.
