A Szombat az Ecsetgyár utcában a 2014-es Gion Nándor Novellapályázat antológiája, és mint ilyen, színvonalukat tekintve meglehetősen széles skálán mozgó szövegek gyűjteménye. Ahogyan a díjátadón elhangzott, a húsz beérkezett pályaműből a dr. Káich Katalin professor emerita, dr. Bence Erika egyetemi tanár és Végel László író összetételű bírálóbizottság a három díjazott alkotáson kívül további kilencet javasolt megjelentetésre. Ebből a tizenkét elbeszélésből állt össze ez az ingadozó minőségű kötet, amelyről csupán némi jóindulattal lehet elmondani, hogy összességében erősen közepes. Noha a benne szereplő novellák gyengébbik részét valóban túlzás lenne „dilettáns szószaporításnak” nevezni (ahogyan Bence Erika recenzens fogalmaz az utószóban), a válogatás arról árulkodik, hogy ezzel az egyébként kiváló kezdeményezéssel egyelőre nem sikerült megszólítani a Kárpát-medencei prózaírók széles körét.
Ha már a szelekciónál tartunk, a könyvet olvasva nem teljesen egyértelműek a zsűri döntésének kritériumai. Az első helyezett Böjthe Pál címadó novellájában egy sztereotipikus társasház sztereotipikus lakóit sorakoztatja fel a közhelyes bolond öregasszonytól a közhelyes középkorú házaspáron keresztül a közhelyes rosszlányig. Teszi ezt hosszú, körülményeskedő mondatokkal, keresettnek bizonyuló szinonimákkal és erőltetett anakronizmusokkal: az ég például „cicás”; Berecky úr egy újabb befőttel akarja lezárni „az eltevések láncolatát”; akad, akinek „a rejtett szépségek mindenkori felfedezése” a legjobb tulajdonsága; az ingadozó lépteket „nem Bacchus mértéktelen dicsérete” okozza; a kapu előtt „lappancsos” „haszonjármű” fékez le; az „udvarfelelős” pedig „bősz hadfi”. Ebből a cikornyásan körülírt szürkeségből egy varázslatos, ám számos szerzőtől ismerős levitáció története zökkenti ki a befogadót. Janika lebegése azonban prózapoétikai szempontból nincs megfelelően előkészítve, mintha csak váratlan és erőszakosan megdöbbenteni akaró kifejletként lenne a szöveg végére biggyesztve. Ugyancsak kevéssé eredeti, de legalább jól működtetett és következetesen végigvitt ötlet a második helyezett Balogh Gábor Kivégzés című novellájának fa-metaforája. A juharfa kivágásának és a gúnynevét vesztett család végromlásának analógiájára építkező elbeszélés korrekt iparosmunka, egyedül utolsó néhány mondatának belemagyarázása miatt válik túlírttá. A harmadik helyezett Sándor Zoltán Föltámad a szél című szövege a személyes és kollektív traumák jól adagolt mixtúrája, bánáti couleur locale-lal és a kilencvenes évek háborús kataklizmájának előérzetével. Ez alapján a blokk alapján számomra úgy tűnik, a zsűritagok feláldozták a szövegkohéziót és a nyelvi megformáltságot a felismerni vélt – és a pályázati kiírásba is belefoglalt – „gioni irodalmi diskurzusok” és velük együtt „a dúsított realizmus” oltárán. A feltérképezni vágyott „kisember sorstragédiájának” ugyanis sokkal eklatánsabb kinyilatkoztatása ez utóbbi novella, mint az előző kettő, ezért számomra érthetetlen a munkák rangsorolási módszere.
A díjazottak után következő novellák szerzőik nevének ábécésorrendjében következnek, pedig tematikájukat figyelembe véve nagyszerűen fel lehetett volna őket sorakoztatni. Az első három írás után következhetne Romoda Ferenc 1944-es megtorlásokról szóló „Az már nem kell” című elbeszélése, Balogh Gábor Szent Hubertusz erre járt című, mitikus vadászsztorija, majd Vadlövő Gabriella Az üstökös című, az őrület jól eltalált hangján megszólaló, de kissé szentimentális szerelmi szenvedéstörténete. Ezután jöhetnének a női létet a legkülönbözőbb perspektívából megközelítő szövegek: Sándor Zoltán A gonosz átváltozása című, vallási babonáktól feszélyezett szüléshistóriája, Tóth Lívia kölcsönös elhagyatottságon alapuló anya-lánya kapcsolatot tematizáló Fiatalasszony virágtengerben című novellája, valamint Jódal Rózsa Vér című, az öregedő test betegségeit az öröm nézőpontjából bemutató, Thomas Mann-i párhuzamokkal operáló írása. Az utolsó egységben helyet kaphatna Benedek Miklós Dosztojevszkij-parafrázisként is interpretálható, egzisztencialista felhangokkal bíró, körkörösen felépített Bűn és büntetése, Rényi Ádám A képeskönyv című, remek kiinduló elképzelésen alapuló, ám kidolgozatlanul maradt családi árulástörténete, és végül Balogh Gábor csillagporos Samuka bácsija. A kötet illusztrációit Szalma Gábor készítette, akinek fekete-fehér, képregényszerű alkotásai megragadtak ugyan az egyszerű értelmező ábrázolások szintjén, mégis izgalmasan keretezik a szövegekbe íródó monokróm világokat.
Most, hogy a posztmodern szövegközpontúság után ismét kezd visszakúszni a szépirodalomba a történet, valóban fontos – akár pályázatok útján is – elősegíteni, hogy Gion Nándor opusához méltó művek szülessenek tájainkon. Nem szabad viszont elfeledkezni arról, amit éppen ő mondott az alkotói hitelességről egy interjúban, miután elnyerte a Déry-díjat: „Szeretek mesélni. Leginkább igaz történeteket. És olyan dolgokról, amelyeket fontosnak tartok. Meggyőződésem, hogy a történések megfelelő leírása és egymás mellé állítása hatásosabb a hosszan tartó magyarázatoknál. (…) Magam is az ilyen könyveket szeretem olvasni. Magam is ilyen könyveket próbálok írni.”
