A Magvető Kiadó gondozásában évente megjelenő Körkép című antológia küldetése szerint az előző évi magyar novellatermésbe hivatott némi betekintést nyújtani. Teszi ezt évről évre többé-kevésbé korrekt módon. Ahogyan a kiadó honlapján olvashatjuk: „A nagy múltú antológia az elmúlt egy év folyóiratterméséből válogatja ki a legszebb novellákat.” Figyelembe véve a magyar a társadalomra – és ennélfogva irodalomra is – jellemző viszonyokat, ahhoz, hogy árnyaltabb képet kapjunk a kortárs magyar kisprózáról, a Magyar Napló kiadásában napvilágot látó Az év novellái című kiadványt is kézbe kell vennünk, amely úgyszintén igyekszik színvonalas, egyúttal sokoldalú válogatást nyújtani. A két antológia együttesen átfogóbb betekintést biztosít a magyar novellatermésbe, ám azonnal hozzá kell tenni, hogy még így sem kapunk teljes képet.
Könyvkiadványok esetében a legnehezebb egy antológiáról értekezni, merthogy az értéknyilvánítás bizonyos mértékig egy kalap alá veszi az egymástól sokféle tekintetben különböző műveket. Kiváltképp nehéz az ítész feladata, ha nem tematikus összeállításról van szó. Ilyen esetben legfeljebb a válogatásról lehet véleményt mondani, ám kívülállóként abba nincs betekintésünk, hogy hányféle szempontok vezérelték a válogatót munkavégzés közben. A Körképbe ezúttal tizennégy folyóiratból negyvennégy mai magyar író kisprózája került be, de arról már nincs tudomásunk, hogy a válogatást végző Turi Tímea összesen hány irodalmi periodikából szemlézett (a Magyar Napló „mintegy negyven” magyarországi és határon túli magyar folyóiratot említ a saját válogatása kapcsán).
A Körkép 2022-ben több izgalmas alkotással találkozunk, ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy néhány olyan novella is becsúszott a válogatásba, amelyek elolvasása után nehezen érthető, mi indokolta a bekerülésüket egy reprezentatívnak tartott gyűjteménybe, hiszen sem cselekményvezetésben, sem nyelvi kidolgozottság tekintetében, sem pedig karakterábrázolásban nem ütik meg azt a szintet, amit egy antológiadarabtól elvárnánk. Ízlésekről tudvalevően nem érdemes vitát nyitni, különösen olyan ingoványos terepen, amilyen a művészet, azon belül is a kánonokra szabdalt magyar irodalom, ahol bármit is „legjobbnak” vagy „legszebbnek” minősíteni legfeljebb csak egy adott körön belül lehetséges (ezt a meglátást támasztja alá az a tény, hogy a Körkép és Az év novellái között évről évre szinte alig van átjárás, idén például mindössze három szerző szerepel mindkét kiadványban).
Elődeihez hasonlóan a Körkép 2022 is elsősorban a mai magyar novella sokszínűségét hangsúlyozza, hiszen a kötetben szereplő munkák tekintetében sem formai, sem tartalmi egységességről nem beszélhetünk. Annyiban talán egy kicsit mégis, hogy a novellák zöme a realista vonulatba tartozik, még ha kivitelezésükben különböznek is, és van közöttük sallangmentes tárgyszerűséggel elmesélt, lírai hangvételű vagy éppen humoros történet is, ezenfelül azonban sem a kísérleti, sem a fantasztikum jellegű, sem a magyar irodalom peremvidékére száműzött krimi, horror vagy sci-fi irodalom égisze alá tartozó novella nem található a kötetben. Tartalmi vonatkozásban az idei antológia is sokszínű és változatos, olyannyira, hogy nagyon nehéz lenne egyetlen témát kiemelni, ami vezérmotívumként végigvonul a köteten. A gyűjteményben találunk családtörténeteket, történelmi jellegű írásokat, akárcsak korunk társadalmi viszontagságaira reflektáló műveket. A novellák különböző élethelyzetekre fókuszálnak: időskori leépülés, gyerekkori megpróbáltatások, párkapcsolati kérdések, vagy akár a gyász feldolgozása.
Számomra a legemlékezetesebb novella az antológiában Haász János Zongoralecke (Négykezes öt tételben) című alkotása, amelynek elbeszélő hőse egy hetvennégy éves zongorista, aki a teste rabjaként, magatehetetlen fogolyként, a kórházban fekszik, csak egy pelenka van rajta, és élete eseményeit játssza újra, ahogyan többször is megjegyzi, kissé csapongóan. Csövek táplálják, enni, járni, üríteni tanul. Az időszerű koronavírus okozta járványhelyzetet finoman, a test uralmát a szellem fölényével legyőzni igyekvő ember kudarcát pedig expresszív naturalizmussal érzékeltetve, a szerző a novella feszes keretei közé sűrítve mondandóját, megnyerő szuggesztivitással meséli el egy esendő ember élettörténetét. Mindeközben eleget tesz az összetett műfajnak számító novella valamennyi követelményének: a mű nem tartalmaz felesleges mondatokat, néhány oldalban képes ábrázolni mind az emberi kapcsolatokat, mind a társadalmi hátteret, és tömörsége dacára fordulatos cselekménnyel rendelkezik.
Mint ahogyan hiba lenne egy reprezentatív gyűjteménybe választott alkotás minőségét firtatni, ugyanúgy botorság lenne a kiválasztása okán azonnal remekműnek tekinteni. A magyar irodalom útvesztőjében folytatott barangolásaim során szerzett tapasztalataim azt mondatják velem, hogy a több éve (évtizede?) tartó regénycentrikus kiadói-írói-olvasói gyakorlat következtében a nagyepika jelentős mértékben átvette a primátust a rövidpróza felett. A Körkép 2022 olvasása tovább erősítette bennem ezt a benyomást; annak ellenére, hogy az antológiába választott novellák zöme jól megírt, izgalmas, élvezhető alkotás, egyszersmind színvonalas olvasmány, ritka kivételnek számít köztük az olyan mű, amely különösebben kitűnne a többi közül.
