Miroslav Mišković után talán a leggyakrabban emlegetett szerbiai mágnás. Mágnás, akiről nem lehet tudni, egészen pontosan milyen vállalatokkal rendelkezik, milyen úton jutott tetemes vagyonához. Annyit lehet tudni, hogy üzletember, hogy befolyása van, hogy tehetős. Az átlagpolgárnak ennyivel be kell érnie. A Politika napilap újságírói nemrégiben megpróbálták kinyomozni a Köztársasági Cégjegyzék, a Szerbiai Nemzeti Bank, a Köztársasági Adóhivatal és a gazdasági kamarák nyilvántartásainak, internetes adatbázisainak segítségével, hogy mennyire számít jelentős üzletembernek hazánkban Beko. Meg akarták tudni, mi minden köthető a nevéhez. A kísérletnek azzal a megállapítással kellett véget érnie, hogy szinte semmilyen adat sem bányászható róla elő. Ha valameddig el is lehet jutni, az eredmény jelentéktelennek bizonyul. Így például a különböző adatbázisok átfésülését követően meg lehet bizonyosodni arról, hogy Beko neve köthető egy Laderna nevű belgrádi céghez, melyet azonban egy másik adatbázis szerint holland befektetők alapítottak. Még egy nem túl sokat mondó adatra is rá lehet bukkanni: egy bizonyos Izgradnja G elnevezésű építési vállalat társalapítója – további 29 személlyel együtt. Gyanús, hogy nem ezek a vállalatok képezik a Beko-birodalom fő bevételi forrásait.
Milan Beko neve sohasem volt elválasztható a politikai élettől. Amellett, hogy a miloševići érában Mirko Marjanović köztársasági kormányának magánosítási minisztere, majd Momir Bulatović szövetségi kormányának egyik tárcavezetője volt, közel állt a Demokrata Párthoz is, Zoran Đinđićtyel közeli baráti kapcsolatokat ápolt, Đinđić fiát ő keresztelte. A Spektra cégcsoport vezetőjeként nem titkolta, hogy 1993-ban támogatta a DP kampányát, s többek között ennek a támogatásnak is köszönhette a párt az akkor hihetetlennek számító 27 képviselőhely megszerzését. A politikában Bekónak mindig megvoltak a megfelelő összeköttetései: a DP-hez, majd a Jugoszláv Baloldalhoz állt közel 2000 előtt (ez utóbbi képviselőnek is jelölte, mely mandátumról lemondott az október 5-i változások miatt), később, egyes újságírói állítások szerint, szerepe volt a Liberális Demokrata Pártnak és a Szerb Haladó Pártnak a pénzelésében is. Čedomir Jovanović könyvében arról írt, hogy Beko a demokratikus fordulat ideje alatt győzködte Miloševićet arról, hogy adja át a hatalmat az ellenzéknek.
Miniszteri tisztsége idején és 2000 után is részt vett külkereskedelmi vállalatok, tejgyárak privatizációjában, leginkább azonban a C Market, a Večernje novosti napilap, a Knjaz Miloš és a Belgrádi Kikötő magánosítása miatt emlegette a sajtó. Ahogyan jelenlegi üzleti befolyása, úgy az ezekben az ügyletekben betöltött szerepe sem ismeretes eléggé, néhány esetben vevőként szerepelt, máskor tanácsadóként közreműködött az üzletkötésekben.
Az utóbbi hetekben azon információk kapcsán kezdték el a nevét ismét emlegetni, hogy hamarosan átveszi az egyik veszteséges állami vállalatnak, a Szerbiai Vasutaknak az irányítását. Erre saját elmondása szerint maga Aleksandar Vučić kormányfő kérte fel. Először a Blic napilapnak nyilatkozott arról, hogy nem volt szíve visszautasítani egy ilyen ajánlatot, mert az utóbbi években maga is annyit beszélt a társadalom problémáiról és a gazdasági nehézségekről. Most, mint közölte, nem hátrálhatott meg. Pénteki sajtótájékoztatóján hivatalosan is megerősítette, hogy készen áll az új tisztség betöltésére, melynek sorsáról Vučić fog dönteni. Az információk szerint a kormány egyik soron következő ülésén ki is nevezi majd a vasútvállalat megbízott igazgatójává, mert a hatalom azt reméli, hogy a tapasztalt üzletember visszaránthatja a csőd széléről a fejlődőképesnek vélt nagyvállalatot.
Milan Beko Montenegróban, Herceg Noviban született 1961-ben. Itt fejezte be a gimnáziumi tanulmányait, majd Belgrádban diplomázott az egyetem Közlekedési Karán. Nős, két gyermek édesapja.
