A Palicsi Filmfesztivál Lifka Sándor-díjjal tüntette ki Emir Kusturica filmrendezőt, forgatókönyvírót, aki köszönőbeszédében a digitalizációról szólva kifejtette: „Bárhogyan is változik a technológia, a filmkészítéshez elsősorban jó ötletekre van szükség.”
Kusturicáról mindig is ellentmondásos vélemények hangzottak el. Ahogyan egy elemző megállapította: „A bosnyákok megvetik, a szerbek pedig nem bíznak benne.” A volt Jugoszláviában, elsősorban a bosnyákok, feltehetőleg soha nem bocsátották meg neki, hogy a kilencvenes években, amikor történelmének egyik legvéresebb korszakát élte Szarajevó, Kusturica elhagyta szülővárosát, Szerbiába költözött, a szerb nemzeti érdekek egyik szószólójává vált, 2005-ben pravoszlávvá keresztelkedett át, és az Emir mellé felvette a Nemanja nevet. A szigorúbbak szerint nyíltan Slobodan Milošević oldalára állt, és Underground című filmjével Milošević rezsimjét kísérelte meg tisztára mosni.
(Fotó: Molnár Edvárd)
A választ arra, hogy milyen kapcsolat fűzte Miloševićhez, vagy hogyan vélekedett Jugoszlávia hírhedt elnökéről, Kusturica részben a Smrt je neprovjerena glasina című önéletrajzi könyvének utolsó fejezetében adta meg. Ebben a fejezetben egy, az édesanyjával, Senkával, folytatott beszélgetést idéz fel. Senka a Miloševićhez fűződő kapcsolatáról faggatja fiát, majd megkérdezi: „Kinek az embere vagy te, fiam”? Kusturica válasza a következőképpen hangzik: „Hozzád hasonlóan én is a következetes és erős embereket szeretem.” Ezt követően felidézi, miként segített neki Milošević még 1988-ban a kommunisták első embereként, hogy a Cigányok ideje című filmjét a belgrádi Száva Központban mutathassák be. Az édesanyjával folytatott beszélgetést Kusturica a következőképpen fejezi be: „Egyébként idővel bebizonyosodott, hogy bár kezdetben egy olyan emberre hasonlított, akinek víziói vannak, nem más, csupán egy pedáns személy. Otthonában szégyenlősen fésülgette felesége haját, amikor ő engedélyt adott erre, kabinetjében pedig úgy picsázta ki a külföldi országok nagyköveteit, mintha atombombát tartana a zsebében.”
Bírálói megállapítják, hogy a kilencvenes években kifejtett nemzeti tevékenységéért cserébe a szerb államvezetés a Szerbia és Bosznia közötti országhatárhoz közel eső Mokra Gora hegyet ajándékozta Kusturicának. Hogy ebben mennyi az igazság, nehéz lenne megmondani, hiszen hivatalosan senki nem erősítette meg az állítást. A fáma szerint Kusturicát Az élet egy csoda című filmjének forgatásakor lenyűgözte a szóban forgó hegy, ahol mindig sütött a nap, míg a filmes stábra a szemben lévő hegyen folyamatosan zuhogott az eső. A filmrendező a hegyen több tucat, nyolcvan és százötven év közötti faviskót vásárolt meg, felújította ezeket, és a Mokra Gora Nemzeti Park keretében megnyitotta a Drvengrad idegenforgalmi létesítményt. Utóbbi ugyanúgy megosztja az embereket, mint maga megálmodója: egyesek giccsesnek nevezik, mások utánzatnak, megint mások pedig mágikus helynek, ahol olyan a levegő, mint sehol máshol, és ahol valamiféle mély béke telepszik a látogatókra.
Ha az államvezetés ajándékáról van szó, ha az állammal közösen finanszírozott projektumról, ha magánvagyonból megvalósított elképzelésről, egy biztos: Drvengrad amellett, hogy 2008 óta ott szervezik meg a szakma körében egyre elismertebb Kustendorf Nemzetközi Filmfesztivált, új életet és kereseti lehetőséget adott a környéken élő családoknak.
A filmrendező egyébként Drvengrad miatt jelentette be idén áprilisban, hogy visszavonul a közéletből, és lemond a nemzeti park élén betöltött igazgatói tisztségéről. Kusturicát mélyen megsértette az Állami Számvevőszék szabálysértési bejelentése, amelyet azért állítottak össze, mert kiderült, hogy 2011-ben a nemzeti park néhány közbeszerzést nem a hatályos előírásoknak megfelelően bonyolított le. A szerbiai közélet túlságosan olcsóvá vált, jelentette ki utolsónak mondott interjújában Kusturica.
Emir Kusturica 1954. november 24-én született Szarajevóban muzulmán családban. A Prágai Egyetem filmrendezői szakán szerzett oklevelet. Az 1980-as évek óta rendez mozifilmeket. Emlékszel Dolly Bellre című filmjét 1981-ben a Velencei filmfesztivál nagydíjával, az Arany Oroszlánnal tüntették ki, majd 1998-ban Macska-jaj című filmjéért a Laterna Magica, a Kis Arany Oroszlán és az Ezüst Oroszlán díjakat vehette át Velencében. A Cannes-i filmfesztiválról kétszer térhetett haza az Arany Pálma díjjal, 1985-ben A papa szolgálati útra ment, 1995-ben pedig az Underground című filmjeiért kapta meg. Cigányok ideje című filmje 1989-ben a legjobb rendezés díját nyerte Cannes-ban, Arizonai álmodozók című műve pedig 1993-ban Ezüst Medve díjat nyert a Berlini filmfesztiválon.
