„A cinikus-bölcselő Antiszthenész hivalkodott szegénységével, és teljesen érdektelen volt az anyagi javak iránt. Szókratész beszélgetésbe elegyedvén vele, megfigyelte: Antiszthenész úgy rendezi el magán a köpenyét, hogy jól látsszanak a lyukak és a szakadások.
– Antiszthenész, Antiszthenész – mutatott mosolyogva a rongyos ruhadarabokra Szókratész –, köpenyed lyukain át tisztán látom a kevélységedet.”
A szakadt farmerek divatjának korában cseppet sem meglepő egy-egy lyuk, rojt vagy szakadás. Sőt még merésznek és rendkívülinek sem mondható egy lyukas térdű farmer, oly sokan viselik manapság egyre természetesebben. Nem csupán a kitűnni vágyó – vagy Szókratész szavaival élve – kevély fiatalok hordják. Valószínűleg nem a szegénység vezette rá, sem a kevélység szellemében döntött a szakadt farmer mellett az a fiatal lány sem, aki mellettem ült a buszon. Kifogástalan sminkkel és frizurával párosítva a szakadt ruhadarabot, amelynek szélein rongyok lógtak.
Az öltözködés világában mindegyre a szabadságot feszegetjük. Tudván, hogy a szakadt stílus a rockzenészektől ered, egy teljesen más szellemű korszakból, amikor a 70-es években a zenével és a ruhával kapcsolatos előítéletektől szerettek volna megszabadulni a viselőjük. Csakhogy ma már mindez nem meglepő, s nem feltétlenül a lázadás jut eszünkbe, ha az utcán selyeming és a szakadt nadrág párosát látjuk.
Esetleg akkor ütközünk meg, amikor az árcédulát forgatva rájövünk, a gyárilag kiszaggatott farmer dupla annyiba kerül, mint az érintetlen, egyszerű, szakadás és rojt nélküli társa. Hiszen, gondoljuk, magunk is könnyedén elkészíthetnénk e ruhadarabot.
„Rövid, kötött ruha erősen viseltes hatású részletekkel, eldolgozatlan alsó szegéllyel” – olvasom az egyik közkedvelt ruhamárka weboldalán. De még ennél is izgalmasabb a párizsi Balenciaga divatház egyik lábbelije, amelynek különlegessége, hogy szándékosan annyira szakadt és koszos, mintha a szemetesből szedték volna ki, miután valaki legalább tíz évig viselte, és három kutya megrágta. A termékleírás szerint a lábbelik „teljesen tönkrement pamutból és gumiból” készülnek, persze, az oldalukra egy két hanyagnak tűnő mozdulattal, fel van írva a márka neve – ezzel jelezve, hogy az áruk is borsos, és nem a kukában szagosodtak a boltok polcait megelőzően. A különlegesen megtépázott cipőket fekete és fehér színben álmodták meg a tervezők. A döntés tehát nehéz. Limitált számban, összesen néhány száz pár kapható belőlük.
Manapság ez nevezhető (végre) extrémnek. De annyira elgondolkodtató, oly furcsán határokat feszegető, hogy egyesek szerint a Balenciaga csupán egy társadalmi kísérletet végez, hogy kiderítse, akad-e olyan vásárló, aki pénzt költene a kutyarágta hatást keltő cipőkre. Viszont egy másik kérdést is felvet az elnyűttnek tűnő lábbeli piacra dobása: ugyanis mindez lehetne akár egy üzenet is azoknak a vállalatoknak, amelyek rossz minőségű anyagokból készítenek ruhákat olcsón, amelyek sajnos rövid időn belül hordhatatlanná válnak.
