Ez a címe annak a könyvünknek, ami harminc évig úgy állt a könyvespolcomon, hogy soha egyetlen oldalt sem olvastam el belőle. Születésnapi ajándékként kaptam általános iskolás koromban, még valamikor alsóban. Azt is tudom kitől, mert beleírta a nevét, de egyébként is emlékeznék rá. A fedőlapja egészen mutatós, pitypangok vannak rajta egy lepkével, de a belső képek egyáltalán nem nyerték el a tetszésemet, így egyetlen történetet sem olvastam el belőle. Többször is átlapoztam és a címeket megnéztem, de ennél tovább nem jutottam vele. Fogalmam sem volt, mi lehet a tartalma, valamiért soha nem vettem a kezembe. Aztán már ki is nőttem a képes könyveket, így végképp nem kerülhetett rá sor, de hogy ilyen mostoha sorsra juttattam a nélkül, hogy legalább egyetlen fejezetet elolvastam volna belőle, ez mégis csak méltatlan dolog, ma legalábbis így látom.
(Illusztráció)
A könyv ideje nálunk az utóbbi években érkezett el, és mondhatom, virágkorát éli, már ami az olvasottságát illeti a családunkban. Eszter lányomat ugyanis megérintették a benne lévő képek, és hiába mondtam neki, hogy nekem abból nincs kedvem olvasni, őt nem érdekelte. Már akkor megmozgatták a fantáziáját a benne lévő rajzok, amikor még végig sem tudott hallgatni egyetlen mesét sem, vagyis amikor még azt kérte, hogy a képek alapján én találjak ki történetet. Már csak ez hiányzott, gondoltam, de egész jó kis meséket találtam ki a képek alapján és még mindig kibírtam, hogy ne olvassam el őket. Egy-két mondatnyit ugyan beleolvastam, csak úgy gondolatébresztőnek, de ennél tovább nem mentem. Aztán Eszter kérni kezdte, hogy olvassam is el őket, egyiket a másik után. Egy agyagedényes történettel indítottunk, ami egy kislány Duna-parti nyári élményeiről szól, és azonnal kapcsolódni tudtunk hozzá a saját Tisza-partos élményeink miatt, meg egyébként is, olyan jó kis szöveg. Aztán szépen sorra vettük a többit is, és három-négy kedves történetre leltünk benne, amit azóta rendszeresen olvasunk. Van benne szúnyoglárvákról, kutyákról, macskákról, csigaversenyről szóló történet, és mind roppant jó. Egy kislány szemszögéből írja le Bálint Ágnes a történeteket, ő készít agyagedényeket a dunai strandon, ő vizsgálgatja a szúnyoglárvákat, ő versenyezteti a csigákat, minden vele történik. A lányaim nagyon szeretik ezt a könyvet, vasárnap este is előkerült. Mindketten ebből választottak magunknak, és nekem akkor jutott eszembe, milyen jó, hogy nem szabadultam meg ettől a könyvtől. Ha könyv lennék, most arra gondolnék, végre az engem megillető helyre kerültem, egy anyuka kezébe esténként.
