Negyven év körüli nő ül virágokkal teli szobában, királykék színű kosztümben. Régi idők hangulatát idéző válltöméses, bő szabásvonalú blúzát olykor kecsesen, ám unottan meglebegteti, annak jeléül, hogy melege van. Úgy tűnik, nem csupán a forróság zavarja, egyfajta évtizedes rezignáltság és lelki kimerültség tükröződik az arcáról és a testtartásáról. Ironikusan arról énekel, hogy miért érzi magát kiváltságosnak, előkelőnek. A zongora, a francia festők alkotásai, s a nyelvórák teszik azzá – csakhogy francia nyelvtudását sohasem volt alkalma használni, hiszen nem is járt Párizsban. A festményének egyik alkotója egy francia származású művésznő, aki történetesen ugyanabban az évben született, mint a szerbiai kis faluból származó Desanka nagyanya. S míg a párizsi festőnő ködös tájképeket alkot, addig a nagymama májból jósol Glibovacban…
A melankolikus díszletet követően a lavór és a törülköző lép színre. „Umetnica mora biti zdrava.” S mindebből mindenki felismeri Konstrakta alkotását, amely nem csupán a hazai dalválogató győztes szerzeménye lett, s így képviseli az országot az idei Eurovízión, hanem váratlanul s egycsapásra jelenséggé formálódott. Az In corpore sano című dal a mögötte álló alkotók 20 éves munkájának egyik kiforrott terméke. Egy háromrészes alkotás, a Triptichon (Triptih) második része, amely még világosabbá és erőteljesebbé válik, ha a két másik zeneszám összefüggésében szemléljük. A három dalból eggyé formált mű olyan, mint három gondosan megalkotott festmény. Mindhárom zeneszám: a fent említett Nobl, a győztes In corpore sano, és a harmadik alkotás, a Mekano, sajátos módon írja le a szerbiai átlagember életét.
Keserűen, intelligens humorral megírt valóságról szólnak. A mondatok tökéletesen beletalálnak a középkorú generáció érzésvilágába – aki már nem olyan fiatal, hogy felhőtlenül, megtorpanás nélkül bele tudná vetni magát az előtte tátongó valóságba. S akit már megtépázott – van, akit elnyelt – a hétköznapok és a kötelességek egyre fokozódó tempója.
Mindeközben egyetlenegy szó sem marad unalmas a dalokban. (Hiszen ezt egy mai sláger néhány másodpercre sem engedheti meg magának. A TikTok sztárok diktálják a tempót.) A Nobl című dal nyíltan boncolgatja az évek múltával előtörő szorongást, amelyet a női vonzerő elhalványulása, és az öregségtől való félelem testesít meg. Sharon Stone nem használ botoxot, vajon mi a titka Meghan Markle egészséges hajának… A véletlenszerűen kiválasztott bulvárhírek arra mutatnak rá, milyEN mértékben helyezi előtérbe és diktálja a társadalom a nő külső megjelenésének mikéntjét és fontosságát. Legyél szép és ápolt. Kötelező. Ne öregedj meg. A közösségi oldalakon a hírességek tökéletesnek tűnő élete láttán irigység és szorongás fogja el az átlagnőt.
A betegkönyv és az egészségügy tematikáját megelőzve, a halál témája kerül előtérbe ebben a dalban. Igyekszünk elkerülni még a gondolatát is, harcolunk az öregedés ellen, mindhiába. Egyszer itt lesz. (S örüljünk, ha megérjük.)
„Kako nam nije jasno? Budućnost je starenje. Starenje je budućnost” – így szól a Nobl egyik refrénje.
S amikor a szomszédból vagy a környezetünkből örökre eltávozik valaki, azt mondjuk, micsoda szörnyűség. Gondolatban hozzátesszük, csak ne velem történjen meg. „Užas.”
A mindennapok sodrásának végtelensége leginkább a Mekano című dalban van jelen, ahol részletes leírást kapunk arról, hogyan forgácsoljuk szét magunkat a munka, a feladatok, a szülői kötelezettségek színterén. Számoljuk a munkanapokat, várjuk a szabadnapokat, sorozatokat bámulunk, s elbénítjuk a pszichét a lazítás mantráján keresztül. De, mint sejteni véljük, ebből nem származhat valódi elmélyülés, sem felfrissülés. Csupán menedék keresése, erőfeszítések sorozata, mielőtt végleg bekövetkezne az elkerülhetetlen szétesés és összeomlás. S mindezek után mit teszünk? Az élet megy tovább: „Idemo da jedemo.”
