Augusztus van, úgyhogy ennél tovább már nem nagyon halogathatom a tankönyvek megvásárlását. Az a helyzet, hogy roppant nehezemre esik több tízezer dinárt odafizetni a két gyerek tankönyvcsomagjára. Se fukar nem vagyok, se bunkó, szívesen veszünk könyveket, mert mindannyian szeretünk olvasni, viszont, hogy az iskolában rendre váltogatják, melyik kiadótól kérik a tankönyveket, az bosszantó. Én valahogy úgy emlékszem, hogy mindig megvettük az idősebb generáció könyveit, nem variáltak folyton, némelyiknek már én voltam a negyedik, ötödik gazdája. Ez most nem nagyon működik, örül az ember, ha használtan a felét be tudja szerezni. Ha az egyik generációnak a Bigz kiadótól kellett a biológia, akkor a következőtől majd Kletest kérnek. Tavaly jó volt a Gerundiumos könyv, most a franc se tudja, mi kell. Ha valamelyik tantárgyat új tanár kezdi el tanítani, ő a saját igényei szerint kéri a könyveket, ugyanis mindenki másból szeret, akar dolgozni, másra esküszik. Felfoghatatlan számomra, hogy egyes tantárgyakból miért kell három-négy tankönyv. Matematika munkalap első rész, matematika munkalap második rész, matematika tankönyv első rész, matematika tankönyv második rész és még sorolhatnánk. Ez főleg az alsó osztályokra érvényes, ott minden tantárgyból legalább két könyv kell, a jó részük kitöltős és mind ezervalahány dinárba kerül. Na de jól van, alsóban fontos, hogy kitölthető legyen, aztán fölsőben elkopnak a töltögetős könyvek, viszont azt tényleg nehezen tudom megemészteni, hogy fölsőben műszaki ismeretekre műszaki dobozt kell vásárolnunk. Ez egy A4-es méretű kartondoboz, amin írja szerbül, hogy műszaki ismeretek és van benne pár dolog, amiből a gyerek év közben elkészíti azokat a dolgokat, amiket a doboz tartalma előirányoz. A tavalyi készletben volt kb. 20 centi fonal, szög, ragasztó, egy fadarab, keményebb papír meg még néhány ilyen izé, és ezért majdnem kétezer dinárt perkáltunk. Ebből kulcstartót, kis polcot, meg még egy-két apróságot csináltak. Természetesen idén újabb doboz kell, újabb tartalmakkal, föltételezem hasonló „értékes” felszereléssel közel kétezer dinárért. Mekkora biznisz lehet ez valakinek, hogy olyan 500 dinár értékű apróságot – és akkor sokat mondtam – eladnak a szülőknek majd kétezerért. Teljesen el vagyok képedve ezen, meg azon is, hogy mi balgák zokszó nélkül meg is vesszük. Olyan dolgok vannak benne, amik egy papírkereskedésben simán megvehetőek pár száz dinárért, vagy fele van otthon, merthogy a gyerek egyébként is használ ragasztót, meg kartonpapír is akad minden háztartásban, sőt fonal is, de mi a négyszeresét fizetjük érte, mert becsomagolták nekünk egy flancos dobozba.
Szóval így működnek itt a dolgok: szabadon lehet váltogatni, ki melyik tankönyvből akar tanítani, hiszen a szülőkkel mindent meg lehet vetetni és meg is vetetnek velünk mindent.
Nyitókép: Molnár Edvárd illusztrációja
