A korán kelés, úgy tartják, az élet egyik alapvető titka. Igen gyakran hallani azt a régi bölcsességet, hogy ki korán kel, aranyat lel. De vajon nem azokból az időkből ered-e ez a bölcsesség, amikor még nem vették át az uralmat az estéink felett a telefonok és a sorozatok? A középkor embere talán valóban kiaknázta a korai órák csendjét, ám manapság a korán kelés egészen új jelentést kap. Míg korábban az éjszakai csend az elmélkedés és az alkotás ideje volt, ma a kora reggeli órák varázsa mintha elhalványult volna – hacsak nem vagyunk készek lemondani az éjszakai pihenésről.
A korán kelők gyakran azt állítják, hogy reggel minden csendesebb, békésebb, és ilyenkor lehetünk igazán produktívak. Persze, feltételezve, hogy nem az ágyban fekve morfondírozunk azon, miért nem feküdtünk le este korábban. A „produktivitás” ilyenkor leginkább abban nyilvánul meg, hogy legalább háromszor megnyomjuk a szundi gombot, és végül reggel kilenckor indulunk neki a napnak, ami nem is olyan rossz, ha jobban belegondolunk. Az egyetlen dolog, ami valóban segít felébredni, az egy kávé – vagy inkább négy.
Azt is gyakran hallani, hogy a korán kelés energikusabbá tesz, frissek és üdék leszünk tőle. Lehet, hogy ez igaz azokra, akik hajnalban futni mennek, meditálnak vagy smoothie-t kortyolgatnak a teraszon a felkelő nap sugarainál. A valóságban a legtöbb ember számára a „frissesség” érzése általában addig tart, amíg rá nem jönnek arra, hogy este alig néhány órát aludtak.
A korán kelés gyakran kapcsolódik a „reggeli rutin” eszméjéhez is. Motivációs trénerek szerint a sikeres emberek mind korán kelnek, és első dolguk az edzés, meditáció vagy valamilyen spirituális tevékenység. Ez mind szép és jó, de sokan már akkor is elégedettek vagyunk, ha sikerül időben elhagynunk az ágyat, és nyugalomban megihatjuk a reggeli kávét.
Az egyik leggyakrabban emlegetett érv a korán kelés mellett az, hogy „több időnk lesz a nap során”. Mintha valami bónuszórákat kapnánk az univerzumtól akkor, ha felkelünk hajnalban. Nos, az extra órák valahogy elillannak, amint kinyitjuk a szemünket – a plusz idő leginkább arra szolgál, hogy azon morfondírozzunk, miért van ilyen hideg, miért nincs több takaró az ágyban... Valójában az egész nap hosszabbnak tűnik, mert tovább vagyunk ébren, de nem biztos, hogy több dolgot tudunk elvégezni.
A korán kelők magukban beszélnek (vagy csak én vagyok ilyen?). Van valami misztikus abban, ahogy az ember hajnali öt órakor egyedül botorkál a lakásban, és közben saját magának motyog. Ezt úgy hívják, hogy „ébresztési agónia”. Ilyenkor az ember hajlamos filozofikus gondolatokat forgatni a fejében, mint például: „Miért csinálom ezt magammal?” vagy „A hétvége még nagyon messze van, de talán sosem jön el.”
A korán kelés egy különös műfaj. Sokan esküsznek rá, de talán ők valami más dimenzióban élnek, ahol az ébrenlét varázslatosabb, mint az alvás. A többiek továbbra is a szundi gombot nyomkodják, azt remélve, hogy egyszer kitalálnak egy olyan rendszert, amelyben az ébresztőóra automatikusan áthelyezi a napot egy kényelmesebb időpontra.
Nyitókép: Pixabay
