2024. december 22., vasárnap

Legszebb öröm – a köröm

Többnyire az foglalkoztat, ha fodrászhoz, manikűröshöz vagy fogorvoshoz megyek, hogy milyen kihívásokkal jár naponta emberekkel foglalkozni, eleget tenni a különféle kívánságaiknak, ráérezni arra, hogy melyik vendégnek mi felel meg, egész nap fizikai – s olykor szellemi – kontaktusban lenni rengeteg különböző emberrel. Sokszor, sok helyen felteszem ugyanazokat a kérdéseket. Legutóbb egy mogorva manikűrösnél jártam. Első pillantásra úgy tűnt, nem kapható a beszélgetésre, mégis úgy sikeredett, hogy tőle tudtam meg a legtöbb információt.

Mint tudjuk, az utóbbi időben sok nő előszeretettel jár manikűröshöz. A műköröm és a géllakk viselése divattá vált. Nem is gondolnánk, hogy a mai díszes műköröm atyja egy párizsi fogorvos volt, aki saját lerágott körmeit igyekezett elfedni a fogászatban használt anyagokkal. Habár már az ókori Egyiptomban is felbukkantak a hosszabbított körmök, a műköröm a nyolcvanas években robbant be igazán. A 18-19 évesek körében divatos most is az óriási, hegyes végű műköröm viselése, de mivel meg kell tanulni vele fogni, üzenetet írni… jócskán lelassíthatja az embert a mindennapokban. A manikűrös lány is megerősített az észrevételemben, hogy a géllakk elterjedésével a kisebb, viselhetőbb körmök a közkedveltebbek. Télen a sötétebb árnyalatokat részesítik előnyben a nők, tavasszal és nyáron a világos és élénk színek hódítanak. Hamarosan jönnek a hópelyhek, a kék színű körmök, de akár rajzfilmfigurák is rávarázsolhatóak a körömre – ha elég nagy, vagyis a körömágy hosszúkás alakú, ecseteli a lány miközben felkeni az első réteget a lakkból. Éget a lámpa, tűröm egy kicsit, hiszen ez csupán az első réteg...

A zselés műköröm körülbelül egy hónapig marad fenn az ujjakon, de ez attól is függ, hogy kinek milyen gyorsan nő a körme és hogy mosogat-e valaki helyette. Utoljára 19 éves koromban hordtam műkörmöt, emlékszem, nem volt könnyű a tisztán tartása. Mostanában a géllak mellett döntök, mert így pár hétig megvédhetem a könnyen töredező körmeimet.

S ki mindenki jár manikűröshöz? A vendégek nagyon sokfélék. Engem valószínűleg a döntésképtelenek kategóriájába sorolna a beszélgetőtársam. Hiába volt előttem négyféle színskála, az utolsó pillanatban, amikor már megtörténtek az előkészületek, sima lett a köröm és az első áttetsző lakkot is ráégették a lámpák, gyorsan ráböktem egy színre. De van nálam bizonytalanabb is. Elmondta, hogy a legrosszabb esetben felkerül a körömre a szín, már meg is kötött az UV-lámpák alatt és ekkor meggondolja magát az illető, másik színárnyalat kell neki. S van olyan nő, aki olykor túlzásokba esik, háromévente egyszer határoz úgy, hogy manikűröshöz megy, de akkor bezzeg minden lehetőséget igyekszik kihasználni, a kövecskéktől a csillámig, mindent a körmén szeretne látni. A manikűrös lány kedvencei azok, akiknek mindig megtetszik az éppen aktuális szín, díszítés a lány kezén.

Sokan már úgy lépnek be a szalonba, hogy telefonálnak. Manikűrözés közben is gondolkozás nélkül felveszik a telefont vagy posztolnak az Instán. Gátlástalanul ügyködnek az okostelefonjukon, miközben a lány végezné a munkáját. Olykor észbe kapnak és elnézést kérnek, leteszik a telefont, de valahogy egy idő után mégis a kezükben köt ki.

Vannak olyan vendégek, akik magabiztosan közlik, hogy milyen manikűrt szeretnének, de valamiért sosem felel meg az, ami elkészül, és folyamatosan változtatnának. Sajnos, olyan is előfordul, hogy betegen jönnek el a lányok a műkörmöshöz, nem érdekli őket, hogy megfertőznek-e másokat, csak legyen kész a körmük. De, természetesen, gyorsan, hiszen betegek. A manikűrös lány számára mégis fontos, hogy még a járvány ideje alatt sem csökkent jelentősen a vendégek száma.

A beszélgetés közben elkészült a kezemen a műalkotás, a lány arca is megenyhült, s még egy jó hír, hogy Kleopátra kedvenc színe, a klasszikus vörös is szerepel az idén divatos színpalettán.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás